Jó lenne tehát, hogyha ami ott, az iskolában történik, az az iskola és a gyerek dolga lenne. A jó iskolák Magyarországon mindig is ilyenek voltak, így működtek, és ma is vannak ilyen iskoláink.
Most, az iskolaév kezdetére várva, elsősorban arra inteném a szülőket, nehogy már két malomkő közé fogjuk a gyerekeket, nehogy az iskolában és esetleg a napköziben (vagy az egész-naposban) töltött órák után otthon is az egyetlen téma az iskola és a házi feladat legyen. Tudnunk kell: ez se a tanulni valónak, se a gyerek fejlődésének nem válik hasznára, hanem egyenesen kárára van.
Azt is mondhatnám, hogy cinkosságra buzdítom a szülőket. Igen, cinkosságra, és ami biztosan még felháborítóbb, az iskola ellenében, addig, amíg az iskola olyan, hogy szorongatja és kudarcokba hajszolja a gyereket, addig, amíg az iskola nem tudja, hogy a szünet arra való, hogy a gyerek másfelé fordítsa a figyelmét, mert az iskolában tanultaknak is ez használ igazán (ebben a másfelé fordulásban, ebben a pihenésben érik képességgé a felhalmozott tudás). Ilyen értelemben szünet kellene, hogy legyen a nap második fele, a hétvége és az őszi, téli, tavaszi és nyári vakációk ideje.
Mióta ezt a sorozatot írom, névtelen levelek arra intenek, hogy a gyerekek munkája nem sok, hanem kevés. Viszont névvel és címmel aláírt levelek az időnként elviselhetetlen követelményekről (valójában ál-teljesítményt igénylő ál-követelményekről) számolnak be.
Ezekből a címmel-névvel aláírt levelekből most egy harmadikos kislányét idézem ide, aki pontos levelet írt arról, mit adott fel nyárra a tanító néni.
matekból a tankönyvet befejezni, 100 összeadást, 100 kivonást, 100 szorzást, 100 osztást elvégezni, 1 munkafüzetet kitölteni. Olvasásból a Tüskevárat, és A kis herceget kell kiolvasni, a nyaralásaimról naplót vezetni, de hát még csak harmadikos vagyok! Mindig ez van, hétvégére is 2 oldal matek feladat, és még olvasni, meg a nyelvtant leírni. Szerintem ez eléggé sok, tavaszi, nyári, téli, őszi, pünkösdi, húsvéti és a többi ünnepre és szünetre is tanulhatok és csinálhatom a házit. Ez az én pechem! Nem csinálhatok ellene semmit, és még hogyha szólok, még 2 oldalt ad fel a tanító néni. Mit csinálhatok ellene, vissza tetszik válaszolni?
Kedves Zsuzska, csak a szüleidet bíztathatom: írják meg a tanító néninek, hogy ők nem engedték, hogy megcsináld ezt a sok leckét, ők mondták, hogy a szünet pihenésre való. (Tudom, hogy milyen kínos szülőként konfliktusba keveredni a tanító nénivel, az iskolával, mert sokszor jogosan félünk attól, hogy ezért is csak a gyereken csattan az ostor. Ezért hát keressük a kompromisszumot; ne szálljunk szembe, ha nem lehet, de mentsük ki a gyereket, szorongatott helyzetéből valamiféle igazolással, hogy nem volt módja a családi programok, elfoglaltságok miatt mindezt megoldani )
Világosan kell látnunk, hogy egy olyan a magyar nevelési és iskolai hagyományokat megcsúfoló 40-60 éves, elrontott iskolarendszer örökösei vagyunk, amelyiknek fő célkitűzése nem a gyerekek fejlesztése, lehetőségeik kibontakoztatása volt, (nem öntudatos, autonóm, belső vezérlésű állampolgárokat akart nevelni), hanem különböző ideológiák követelményeihez akarta szabni a tananyag és az iskola eszközeivel is a gyereket (külső parancsoknak jól engedelmeskedő alattvalókat akart idomítani). Ezért van szükség változásokra, ezért van szükség a magyar nevelés és iskola öntudatra és szabadságra nevelő hagyományainak felelevenítésére.
Gróf Széchenyi István döblingi hagyatékában hosszan elemzi a Bach-rendszer óriási tananyagot görgető szigorú iskoláját, és ezt írja: a táplálkozás haszna sem azon múlik, hogy mennyit pakolunk a gyomrunkba, hanem, hogy mennyit asszimilálunk a felvett táplálékból, mennyi válik azonossá velünk, mennyi lesz vérünkké belőle. A pedantice beparancsolt, bevert tudomány a fejbe bevert tudomány mondja Széchenyi egyfajta állandó lelki hányingert okoz; az egészséges ember védekezik ellene! Minél többet és sokfélébbet kényszerítenek, kelepcéznek a gyerek fejébe annál zavarosabb lesz veleje, míg végre a tudós szamarak piedestáljára emeltetik A legszigorúbb és legigazságosabb vizsgák sem mérhetik valódilag valakinek igazi tudását, és még kevésbé hasznavehetőségét. Jó emlékezet, jó beszélőke, egy kis lélekjelenlét és magamutogató szemtelenség és az ilyen növendék biztos, hogy kitűnően fog vizsgázni (és felelni). Az azonban, kinek fő lelki tulajdona a higgadt ítélő tehetség, és aki ugyan mélyen, de lassan gondolkozik, az le fog maradni mindezekben a vizsgákban, jóllehet az ilyen ember intelligenciájának súlya csak mázsákkal volna mérhető, míg a remekül vizsgázóé esetleg csak fél kilóra-kilóra rúg. Nem a huszadik életév előtt kell sokat tanulni, hanem ezt követőleg mondja a zseniális gróf (megegyezően a világ ma is jól működő iskolarendszereivel).
(Következő számunktól Vekerdy Tamás ismét olvasók leveleire válaszol.)