Saját testi problémáimra és másokéra is kezdtem a könyvek szemléletével nézni.
A rövidlátásom, az allergiám, szemölcseim, herpeszem, a terhesség vége felé gyomorégésem mind-mind elgondolkodtattak; úgy éreztem, újat mondanak a könyvek, fejlődöm. A szülésem óta azonban inkább nyomaszt mindaz, amit olvastam. Ugyanis a problémamentes terhességem úgy végződött, hogy 5 nappal a kiírt időpont után megindították a szülést (az orvos azt mondta, erre azért volt szükség, mert túlhordás esetén nő a császármetszés kockázata). A vajúdás során aztán túlzottan lecsökkent a baba szívfrekvenciája, ezért végül így is császármetszéssel született meg a kislányom.
Mint mondták: a frekvencia-csökkenést a méhlepény túlzott elmeszesedése okozta. Ez volt az első dolog, ami nagyon kellemetlenül és fájdalmasan érintett. A második: az első héten nem tudtam szoptatni a kislányomat. Bár azonnal megjelent az előtej, és hamarosan a tej is belövellt, az én kicsim nem szopott, nem tudta bekapni a mellbimbómat (pedig nem befelé forduló). Nem fogadta el, nem tudta elfogadni nem tudom; aztán ahogy 6 nappal a szülés után hazajöttünk, egyszer csak sikerült, úgyhogy azóta szopik.
Először sok felesleges tejem volt, hiszen Lilla még keveset evett, aztán mostanra négy hónapos , úgy tűnik, már nem elég. Csináltam mindent, amit ilyenkor javasolnak (kétóránként szoptatni, fejni), de csak nem több a tej, el kellett kezdeni gyümölcslevet adni, pedig az első hat hónapban én csak szoptatni szerettem volna. Császármetszés, szoptatási kudarc, nem elég tej, mindez a könyvek szemszögéből teljesen elkeserít. Fokozottan felelősnek érzem magam, állandóan magamat hibáztatom, keresem-kutatom önmagamban a dolgok okát. De egyedül nem tudok túl messzire jutni. Ezek a kellemetlen, kínzó önvádak eléggé megkeserítik napjaimat. Ön szerint is minden testünkben zajló folyamat lelki eredetű? Én meszesítettem el a méhlepényemet? Én tagadtam meg a mellemet, tejemet az első héten a kislányomtól? Én nem akarok elég tejet adni most?”
Tovább Dr. Vekerdy Tamás válaszához >>