Vigyázat! Törékeny!

K. Németh Margit pszichológus

– A mostani serdülők magatartásában – az utóbbi évtizedekben – sokszor jellegzetes válságtünetek is megjelentek – figyelmeztet K. Németh Margit pszichológus, a Faludi utcai Gyermek-pszichoterápiás Rendelő munkatársa. – Már a tizenhárom-tizennégy éves lányok – sőt, a fiúk! – körében is látványosan megszaporodtak az anorexiás esetek.
A kisebbeknél gyakoribbak a magatartás- és tanulási zavarok. A szélsőséges, olykor önpusztító viselkedés (csavargás, lopás, droghasználat) egyre korábbi életszakaszban fordul elő.

 

 

Lázadni és „eltartottnak” lenni

A serdülés folyamata nem ugyanaz – legfeljebb biológiai értelemben –, mint akár száz éve volt, mert alapvetően más lett a világ. A serdülőkor időben hosszúra nyúlt, ellentmondásos annak számára is, aki átéli, és a környezet viszonyulása is ambivalens. A kamaszkornak eredetileg hármas feladata volna: 1. a szülőkről való érzelmi leválás 2. a biológiai érést követően a nemi identitás elérése 3. a felnőttszerep vállalása. A mai viszonyok között azonban mindhárom folyamatot – a társadalmi elvárások által beépített – fékek lassítják. Nehéz úgy leválni a szülőkről, hogy utána a fiatal még évekig marad az „eltartott” státuszában. Márpedig a középiskolások több mint hatvan százaléka továbbtanulni készül.

A nemi érettség nem jelenti egyúttal a nemi életre való érettséget, a mai viszonyok között pedig semmiképpen nem egyenértékű a családalapításra való érettséggel. Az ötvenes-hatvanas évek szexuális forradalma óta nem sikk a szüzesség, sőt, egyenesen szégyen, sok kamasz a kortársai nyomására kényszerül bele – ártatlan érzéki tapasztalatok helyett – túl korai szexuális kalandokba. A „teljesítménykényszer” sokszor már egészen korai életkorban traumát, lelki eredetű potenciazavarokat okozhat.

Ráadásul serdülő legyen a talpán az, aki tizenhárom-tizennégy évesen tudja, milyen is az a felnőttszerep, amelyet vállalnia kellene, hiszen beláthatatlan hosszúságú tanulási idő vár rá, azzal a nyugtalanító érzéssel, hogy egyelőre gőze sincs arról, mihez kezd majd magával. A szülői minta csak elvétve játszik szerepet, az apa örökébe lépő fiú esete ritka, mint a fehér holló.





Megkértem a budapesti VI. kerületi Bajza Utcai Ének-zene Tagozatos Általános Iskola 8. B osztályos gyerekeit, írják le, milyennek képzelik egy napjukat harmincéves korukban. Az ötletet H. Sas Judit szociológus felmérése adta, aki először 1980-ban, majd 2001-ben reprezentatív vizsgálatot végzett e tárgyban. Ő azt vizsgálta, milyen fontossággal szerepel a munka, illetve a család a kutatásba bevont tizennégy-tizenhat éves gyerekek írásaiban. Én egyszerűen kíváncsi voltam, milyen jövőt látnak maguk előtt a mai serdülők. A fantáziajátékba és az azt követő beszélgetésbe készségesen belementek, kedvesek és közvetlenek voltak, persze, a szokásos kamaszos évődéssel, nagyotmondással megtűzdelve véleményüket. H. Sas Judit megállapításával egyezően kiderült: a tizenhat írásból háromnak a szerzője emleget családot. (Valamint ketten barátról/barátnőről tesznek említést.) Szinte valamennyien vezető beosztásban dolgoznak majd, bár konkrétan csupán hárman tudják, hogy mivel szeretnének foglalkozni. Drága autóval járnak, sokat dolgoznak (egyikük alkalmazott a munkahelyén, majd, ha lejárt a munkaideje, a saját cégét menedzseli, egy másik lány tizenkét óra munka után megy haza). A televízió családtaggá lép elő – szinte valamennyien a távkapcsolóval fekszenek ágyba. Egy fiú említi, hogy esténként olvas, egy másik moziba megy este a barátnőjével, majd leülnek a nappaliban, és beszélgetnek, mielőtt aludni mennének.

Vigyázat! Törékeny! – II. rész