8 óra iskola?

Dr. Vekerdy Tamás | 2003. November 26.
Olvasónk írja: "Olaszországban élünk, kislányom már itt járt óvodába és elsõ osztályba is. Kérdésem: nem hátrányos-e a gyerekek szempontjából az egész napos iskola?"





“Gyermekünket úgynevezett “egész napos” iskolába írattuk be, részben azért, mert ez tőlünk kb. száz méterre van, másrészt azért, mert itt együtt lehet a régi óvodástársaival, ami azért is fontos, mert a kislány kissé félénk, és nehezen barátkozik. Az iskola meglehetősen gyerekközpontú. Nincs éles határ az óvoda és az iskola között, rengeteget rajzolnak, színeznek, mesét hallgatnak, leírják, kivel mi történt, meséket találnak ki, amelyeket aztán lerajzolnak, és az írás-tanulás sem “görcsös”: nagy, 1×1 cm-es kockás füzetben kezdték a nyomtatott nagybetűkkel, majd áttértek a nyomtatott kisbetűkre, az írott betűket pedig csak március közepén kezdték, de már májusra tökéletesen ment nekik. Eddig tehát ideális lenne, ami engem mégis aggaszt, az az, hogy nem sok-e egy hat-hét éves gyereknek napi 8 óra iskola?

Úgy van az órarendjük, hogy 8-tól 10:30-ig tanítás, félóra szünet, aztán 11-től 12:15-ig megint órák vannak, majd utána 14 óráig ebédszünet, és aztán 14-től 16 óráig megint tanítás. A kislány hasfájásra, fejfájásra panaszkodott, kivizsgálták, nem találtak nála semmit, tehát valószínűleg a feszültség okozta a tüneteket. Február óta délben hazahozom, arra a két órára, és azóta szinte megszűntek ezek a panaszok. A gondom az is, hogy jövőre a fiam is iskolás lesz, és neki akkora a mozgásigénye, hogy úgy érzem, büntetés lenne napi 6 órára az iskolapadba kényszeríteni. A szomszéd községben esetleg lenne rá lehetőség, hogy “normál” iskolába írassam be, ahol naponta csak 4 órát tanulnak a gyerekek, igaz, hogy itt szombaton is kell menni, meg egyszer egy héten délután.

Kérdésem: nem hátrányos a gyerekek szempontjából az egész napos iskola? (Nyilván a dolgozó szülőknek kényelmes ez így, ezért is találták ki. Itt ugyanis nem létezik a napközi intézménye.) A másik dolog az, hogy az egész napos iskolában nem kapnak házi feladatot (csak hétvégén). Nem lenne fontos, hogy megtanuljanak önállóan dolgozni, elmélyedni a feladatokban?”

Tovább Dr. Vekerdy Tamás válaszához >>

Exit mobile version