Szombat hajnal van, alszik a család a hálószobai nagyszekrényben békésen lapulnak az ajándékok, a nappali sarkából új karácsonyfadíszek mosolyognak rám, csupa ünnepi várakozás a ház , közben belőlem egy csapásra kiszáll a karácsonyváró hangulat. Már nem hallom a riporter kérdéseit, nem hörpölgetem a kávémat, inkább csöndesen ízlelgetem a hallottakat: bosszú… Virágzik a bosz-szú-szol-gá-lat… Hej, de gyönyörű! Hú, mekkorát fejlődtünk! mondom félhangosan, majd hirtelen meglódul a fantáziám. Eszembe jut sok kedves riportalanyom, akiket megaláztak a munkahelyükön, akiket megtaposott egy hatalommániás “percfőnök, akiket bántott vagy éppen tönkretett a férjük (feleségük), élettársuk. Eszembe jutnak azok a huszonéves édesanyák, akiket a végzettségük ellenére laza mozdulattal pöcköltek ki az állásukból kinek kell egy gyerekorvoshoz rohangáló munkaerő? , és azok a tehetséges, tapasztalt, negyvenes-hatvanas ismerőseim is, akiket gátlástalanul küldtek el olyan cégektől, amelyekről az életük szólt. És most íme… egy jóképű fiatalember megoldást kínál: nosza, állj bosszút!
Büntesd meg, ijessz rá, törlessz! És a bosszú jót tesz majd neked! Ugyan az állásodat nem kapod vissza, ugyan a férjed, feleséged, élettársad nem fog hozzád visszatérni, az embertelen főnököd is a helyén marad, de te csudára boldog leszel attól, hogy ő is rosszul érezte magát néhány percig…
E furcsa hajnali gondolatok egyre élénkebbé tesznek. Lezárom a tévét, zavar a tépelődésben, eszembe jutnak a bölcsészkari Babits-előadások. Uramisten, mit szólna a mai, bosszúra éhes világ egy olyan zsenihez, aki a vérben tocsogó világháború közepén beleordította a gyilkolástól részeg tömeg képébe: “Ó, béke! béke!/ legyen béke már! Legyen vége már! Aki halott megbocsát,/ ragyog az ég sátra./ Testvérek, ha túl leszünk, sohse nézünk hátra!/ Ki a bűnös, ne kérdjük,/ ültessünk virágot,/ szeressük és megértsük/ az egész világot…
Most nincsen háború, legalábbis itthon nincs. Nem rohangálnak fegyveresek az utcákon… De mondhatjuk-e, hogy béke van? Mondhatjuk, hogy nálunk nem csörömpöl a gyűlölet, hogy a reklámok karácsonyváró kiabálása tényleg a szeretetről és nem a fogyasztásról! , egymás elfogadásáról, a toleranciáról szól? És e csoda modern, “békés világ nem öl? Nem kerget infarktusba, nem tesz ronccsá, földönfutóvá százezreket?
Csörren a telefon. A legeslegjobb barátném hív ő mindig a kakasokkal ébred… , azonnal ráöntöm a hajnali élményeimet. Ne lírázz, ne dühöngj, inkább csináljunk egy ellencéget! jelenti ki határozottan. Alakítsuk meg a szeretetszolgálat kft.t!
Alaposan átbeszéljük a tervünket, mire a családom felébred, már egészen jó hangulatom kerekedik. Mitől vagy ilyen élénk kora délelőtt? néz rám a párom csodálkozva.
Ó, én épp a “Húsvét előtt-ből idézgetek Babitscsal, és kft-tét alakítok Zsuzsival felelem komolyan.
Álljon meg a menet, te most nem húsvét előtt, hanem karácsony előtt vagy, méghozzá velem! A kft-alakításhoz pedig szegények vagyunk…! szögezi le semmit sem értve.
Akkor nem kft. lesz, hanem bt. legyintek dühösen, majd lelkesen elmagyarázom, hogy igenis szükség volna egy szeretet- és hálaszolgálatra. Szemben a bosszúszolgálattal! Hogy az emberek elküldhessék az olyan üzeneteiket, amelyek arról szólnak, hogy szeretlek, becsüllek, hálás vagyok neked! Hidd el, az üzenet küldői éppúgy boldogabbak, nemesebbek lennének, mint azok, akik kapják!
A párom (már) semmin nem lepődik meg. Egy ideig óvatosan lesi, nem bolondultam-e meg végleg, majd lassan, megfontoltan kérdezi: mondd, annak a valahai kollégádnak mit küldenél, aki miatt éjszakákat sírtál át…? No, e gonosz kérdés teljesen felébreszt: azt írnám, hogy csak azért is szeretem, nagyra tartom, és köszönöm, hogy a bántásaival újságírót faragott belőlem… jelentem ki harciasan, de nem tudok kibontakozni, mert újból csörren a telefon.
Micsoda?? Kirúgtak? Most, karácsony előtt? kérdezi a párom döbbenten (a számítógépes Péterrel beszélek, súgja nekem…), majd egy idő után elmosolyodik. Igen, megpróbálunk segíteni, csak azért is lesz állásod jövőre! De most ne átkozódj, ne gyűlölködj, inkább megadom neked a Szeretetszolgálat bt. telefonszámát, meglátod, ott majd kisimítják a lelked ráncait…