“Meggondoltam, hogy ha az én gyerekeimmel ezt tenném, jó lenne-e nekik? Nem is volt semmi gondom soha a gyerekekkel, szerettek engem is, meg azt is, amit csináltunk, és nagyon sok helyre eljutottunk együtt, ahová mások nem. (Tudni kell azt is, hogy a mi gyerekeinknek negyven százaléka cigány származású.) Mégis, most már több hete vívódom azon, hogy vajon velem van-e baj, én vagyok-e korszerűtlen, rossz óvónő, mert mindenfelől azt látom-hallom, hogy nem az a jó óvónő, aki szerint a legfontosabb a szabad játék, és tudja, hogy a gyereknek sok szabadlevegőn való mozgásra van szüksége, hanem aki kötelező foglalkozásokat tart, sorakoztat, fejleszt, hosszú műsorokat tanít be stb.
Nekem egy ilyen párom volt négy évig, s nemrégen közölte velem, hogy neki mások a nevelési módszerei, nem tud velem együttdolgozni. Azt mondta a kolléganőm, hogy jó szervező vagyok, és emberileg sincs semmi gondja velem, de számára elfogadhatatlan, hogy nem tartok frontális matematikai foglalkozásokat, és hogy akár “végeztek a gyerekek aznap valamit, akár nem, én tízórai után kiviszem őket az udvarra. Ő mindig is szívesebben maradt volna bent, hogy a gyerekek ilyenkor még számítógépen játsszanak, miközben tíz-tizenkét gyerek ül szépen, hogy sorra kerüljön, vagy éppen feladatlapot old meg. Igen, sokan még ma is úgy fogják föl, hogy az óvodában az iskolára kell készülni. Sajnos, nem vagyok nagyszájú, hogy megmondjam, hogy a programban nem így van, inkább csak sírok otthon (most is sírtam, hogy ezt a levelet felolvastam a férjemnek). Én úgy érzem, úgy dolgoztam, hogy a gyerekeknek a legjobb legyen. Szerintem egy jó játék ugyanolyan értékű, mint egy jó foglalkozás. Nem jó dolgoztam? Lenne még egy kérdésem: van egy három és fél éves fiúunokám. Vettem neki egy vízipisztolyt. A szülei azt mondják, nem adnak neki pisztolyt. Mi a véleménye erről?”
Dr. Vekerdy Tamás válasza >>