Azáltal, hogy már leírtátok, közelebb jutottatok a megoldáshoz. Azáltal, hogy egy kívülállónak tálaltátok, elmeséltétek érzéseiteket, élethelyzeteteket, egy kicsit rá is láthattatok. Olvassátok el újra, de egy kicsit kívülről nézve, mintha egy idegen ember levele lenne!
Próbáljátok ki, segíteni fog!
Minden jót, és továbbra is várom leveleiteket!
Soma
Együtt? Külön?
Kedves Soma!
26 éves lány vagyok, (kis)városban élek. Kedvesem 29 éves, ő falun lakik a szüleivel. (A két település kb. 35-40 km-re van egymástól.) Párommal nagyon szeretjük egymást, őszinték az érzelmeink, és úgy vélem, hogy nagyon hasonlóak vagyunk, sok mindenben közös a véleményünk, hasonlóképp vélekedünk nagyon sok mindenről. Igaz, hogy még csak egy éve lesz, hogy ismerjük egymást, de komolyak a szándékaink, és szeretnénk összekötni az életünket. Az egyetlen konfliktusforrás közöttünk az, hogy ki hol képzeli el a közös jövőt: ő falun, a szülei nagy családi házában, én pedig városban, ahol jelenleg is lakom. (Saját lakásom van, bár csak egyszobás, tehát amikor családot fogunk tervezni, lépni kell.)
Sajnos jó néhány alkalommal sikerült összekapnunk a fentiek miatt, amit később mindketten nagyon megbánunk. Párom imádja az erdőt, a falusi nyugalmat, szabadidejében rengetegszer megy kirándulni, sétálni az erdőbe az édesapjával és két kutyájukkal. Én viszont nagyon megszoktam a városi légkört, azt, hogy 3 percre lakom a munkahelyemtől, 50 m-re van egy nagy áruház, ahol mindent megkapok, amire szükségem van, nagyon közel van a háziorvosom, a gyógyszertár is és a kórház is, ha esetleg baj lenne (nyáron magas vérnyomással kerültem be). Ezen túl könnyen elérhető a szolárium, a fodrász, a kozmetikus, amire – mint nőnek – szükségem van és nem tudok lemondani róla. Tudom, hogy ezek mind apróságnak tűnhetnek egy férfi számára, de számomra fontosak.
Párom sokszor érvelt azzal, hogy milyen jó lesz, ha lesz baba, ott van az anyukája, aki szívesen segít – viszont az ő édesanyja 60-hoz közelít, míg az enyém 46 éves, és biztos vagyok benne, hogy az enyém is nagyon készséges lesz majd. A fentieken túlmenően – bár nagyon szeretem a szüleit és nagyon kedvesek is hozzám – úgy érzem, hogy nem túl szerencsés a többgenerációs együttélés, de mindezek mellett fő problémának azt látom, hogy egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy falun éljem le az életem. Sajnos úgy látom, hogy mindketten makacsul ragaszkodunk saját elképzeléseinkhez, ami talán abból is adódik, hogy párom horoszkópja: Oroszlán, az enyém pedig: Nyilas.
Megértem a problémádat. Valahogy én is így vagyok ezzel. Van egy családi házunk egy Pest közeli faluban, ahol a gyerekeknek jó levegő van, nagy kert, a kert végében egy különálló ház a férjemnek stúdió, én pedig 3 éve bérelek a belvárosban egy mágikus kis “leány-lakást”. Ez rengeteget dobott az életünkön! Mindenkinek van külön birodalma, és a héten 2-3 nap, amikor a saját életünket éljük. Egy hosszú távú párkapcsolatban ez a lehető legideálisabb. Mi 14 éve vagyunk együtt, gyerekeink tizenkét és fél és tizenegy évesek.
Mielőtt elvonulok a saját birodalmamba (ahol egyébként se TV, se telefon, se computer), feltöltöm otthon a hűtőt, s addig a férjem van a gyerekekkel. Aztán ezt visszaadom neki, amikor ő alkot a stúdiójában. A hétvégék közös programokkal telnek.
NEM tudom elképzelni, hogy két ember állandóan együtt akarjon lenni 10-15 év után is. (Merthogy most a hosszú távú kapcsolatról beszélünk.) Vagy ha ez így van, ott gáz van, mert akkor ők partnerfüggők, és nem autonóm, szabad, teljes személyiségek.
Nincs ideálisabb annál, amikor mind a két félnek megvan a maga birodalma! Én ebből a te helyedben semmiképpen nem engednék!
Lehetséges, hogy vannak, akik szeretik, ha több generáció él együtt, sőt, nagyon szépnek, emberinek is tartom, de én magam megfulladnék, ha együtt kéne élnem a szüleimmel, anyós-apósommal. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy neki mi kell a saját boldogságához. Ezt az utat végig kell járni, merni kell felismerni és kimondani.
Én a helyedben megtartanám a városi lakást, amíg nem vagy terhes, nem költöznék össze leendőbeliddel. Évtizedek állhatnak még előttetek, nem kell kisütni egyből a petárdákat. Így mindig értéke és súlya lesz az együtt töltött időnek. Nem arról fog szólni, hogy ma is azért találkozunk, mert egy helyen lakunk, hanem igazi szabad választásból lehettek együtt. Sőt! Én a baba után sem adnám föl a kérót, legfeljebb néhány évre kiadnám albérletbe, hogy aztán amikor nagyobb a gyerek, mindkettőtöknek legyen lehetősége időnként elvonulni, és magával lenni. Aki nem tud magával – és magában lenni, igazából nem nőtt fől, és még alszik.
Kívánok bátorságot, őszinteséget és hűséget önmagadhoz! Soma