Tesztközelben – gyermekáldás, fájdalom nélkül

nlc | 2004. Február 02.
A szülõ anya a tenger simogató hullámait érzi, kifejezetten boldog, nem jajgat, pedig vajúdik. Hipnózisban szül. A mûtõbõl Bach nyugtató zenéje hallatszik.

Az apa is hallja, de ő nem nyugszik. Be szeretne menni. Az szigorúan tilos! Bármilyen erősebb hanghatás, zavaró körülmény következtében megszakadhat orvos és páciens sajátos kapcsolata. Újságírónk közelről figyelte az eseményeket.






Első éjjel le sem hunyom a szemem. Víziószerű képek kergetik egymást: saját szüléseimet élem újra. Másnap is minden idegszálammal a csengőhangot figyelem, mégis kábán bámulok a készülékre, amikor Dienes doktor hangját hallom. Remeg kezem-lábam. Ennél erősebben már csak akkor reszketek, amikor a kórházban rám veszem az egyenzöld, steril ruhát. A vajúdószoba felé haladunk: rajtam kívül mindenki végtelenül nyugodt.

A helyiség éppen olyan fehér, éppen olyan olajzöld és éppen olyan tisztaság illatú, mint bármely más kórházban. Ami más, az a zene: igen, Bach. Az ablakmélyedésben gyertya ég. Fontos, hogy az otthon meghitt hangulatából elvigyük azt, ami lehetséges. Ezt is ő mondta, és lám Dienes doktor erről sem feledkezett meg.

Magda a heverőn hanyatt fekszik. Messziről olyan, mintha vízen lebegne, karja, lába kicsit szétnyitva. A fájásszámlálón ötperces fájások regisztrálódnak. Ezek már erős, komoly görcsök – gondolom, de Magda arcán semmi nem látszódik a fájdalomból. Relaxál. Befelé fordul. Magára figyel. A görcsökre, melyet le kell küzdenie: elvégre én erősebb vagyok, mint a fájdalom – hallom belső monológját.

Dienes doktor megvizsgálja Magdát, majd megkéri sétáljon át a szülőszobába. Lassan lépked, ám határozottan tart a szülőágy felé. Mozdulatai biztosak, torzító fájdalomnak nincs jele.

A hipnózis

Az orvos megkéri, válasszon ki egy pontot, és nézze erősen azt. Az asszony megteszi, úgy tűnik a sarokban áll meg pillantása. Szeme lassan lecsukódik, légzése egyenletessé válik, izmai elernyednek. Magda azonban nem alszik. Sőt jól hallható párbeszéd kezdődik:
–Hol vagy?
–Tengerparton.
–Kivel?
–A férjemmel. De őt nem látom. Talán kint van a parton
–És te?
–Én a tengerben vagyok. Erősen hullámzik. Kicsit félek, mert nem vagyok
valami jó úszó. De szerencsére közelít egy nagy fadarab.
–Kapd el, segíteni fog a partra jutásban.
(Folytatás a februári Évszakokban!)
Exit mobile version