Szokás, babona, kényszeres cselekvés

Csigó Katát kérdeztem, aki a Nyírő Gyula Kórházban sok kényszerbeteget lát el.

– Idővel talán mindannyian bizonyos szokások rabjaivá válunk. Mi például, néhány kollégámmal minden értekezlet után lerohanunk a közeli kávézóba egy “sürgős” kapucsínóra. Remélem, ez még nem kényszerbetegség…

– Nyugodtan kávézzatok! Akkor kényszerbeteg valaki, ha a kényszerei annyira eluralkodnak az életén, hogy akár napi több órára lekötik, és nem tud tőlük szabadulni. A szokások – például a reggeli felkészülés, a fürdőszobai pepecselés, a kávézgatás – biztonságot nyújtanak, úgy érezzük, ezek egyfajta ritmust adnak az életünknek. A kényszerbeteg érzi, hogy értelmetlenek, időt rablóak a kényszeres cselekedetei, mégis képtelen ellenállni a késztetésnek.

– Mit mondjak az olvasónak, aki reggelente megszámlál nyolc piros autót, és csak azután megy be a munkahelyére?

– Ez lehet babona is. Akkor beteg az illető, ha például intenzív szorongás tölti el, ha nem várja meg a nyolc piros kocsit, és nem is képes tovább menni, amíg ezek nem haladnak el előtte.

– Mi van azzal, aki megfordul, és új útvonalat keres, ha fekete macska ment át előtte az úton?

–  Akkor babona, ha nem szívesen megy tovább – ám ha muszáj, mégiscsak megteszi. Nagyon sok cselekvéses kényszert ismerünk, s ezek többsége a tisztálkodás köré szerveződik. Lehetnek tisztálkodási rituálék, de a betegségtől, fertőzéstől való túlzott félelem is ide sorolható. Például megkeresett egy kismama, aki a gyerekét annyira féltette, hogy mindent többször lemosott hipóval, és idővel már a krumplit, az almát is így “fertőtlenítette”. Olyan erős késztetést okozott neki a gyerek iránti aggodalom, hogy a lakás küszöbén mindenkinek váltóruhát kellett öltenie, s nem érintkezhettek a kint viselt ruhák, tárgyak a bentiekkel.

– Tudta, hogy ez betegség?

– A betegek csak akkor jönnek rá, hogy baj van, ha ezek a kényszerek annyira elhatalmasodnak rajtuk, hogy képtelenek elvégezni a napi feladataikat.

– A “számolgatás” milyen kényszer?

 – A cselekvési kényszer közé tartoznak többek közt a tisztálkodási rituálék, a gyűjtögetések, a számlálások is. Van, aki úgy tartja, ha háromszor (vagy többször) megtesz valamit, akkor minden rendben lesz, de ha nem, akkor szorongás tör rá, hogy valami baj történik. Vannak “rendrakók”, akik nem tűrik, ha elmozdítják a tárgyaikat, mert ez intenzív szorongást vált ki náluk. Gyakran a magas intellektusúak betegszenek meg. Tipikus az ellenőrzési kényszer is. Volt például egy topmenedzser páciensem, aki reggelente kivasalta az aznapi blúzát, majd kihúzta a vasalót. Tudta, hogy kihúzta, mégis többször visszament ellenőrizni, és illogikus szabályokat kreált, hogy biztosan emlékeztesse magát: kihúzta a vasalót. Többek közt saját magának küldött sms-t, amelyben megírta, hogy kihúzta a dugót a konnektorból, és ezt a munkahelyén többször is elolvasta, hogy megnyugodjon.

– Vajon miért, honnan erednek ezek a kényszerek?

– A kényszerbetegek legtöbbször teljesítményorientált családban nőnek fel. A magasan kvalifikált kényszereseknél gyakori, hogy otthon sosem volt megengedett a hibázás, a családjuk nagyon rugalmatlan volt. Hatalmas nyomás, ha mindent mereven, a szabályok szerint kell a családban megtenni.

– Szerinted mi történik, ha egy merev családban felnövő lány önálló életet kezd?

– A “vasalós” lány tünetei akkor jelentkeztek, amikor elköltözött a szüleitől. Elemi szorongásokat okozott számára, hogy egyedül bármit megtehetne.

Szokás, babona, kényszeres cselekvés – II. rész >>