Hogyan kezded el a kezelésüket?
A kényszerbetegek általában elkésnek az első találkozóról, hiszen többször visszamennek ellenőrizni, bezárták-e a lakást, vagy hosszú ideig tisztálkodnak… Ha végre eljutnak a kórházba, felmérjük a tüneteiket, majd elkezdődhet a kezelés. A viselkedésterápia arra irányul, hogy szabályozzuk a tüneteiket. Megoszlanak a szakmai vélemények, de én úgy gondolom, nem elég a viselkedésterápia, hiszen ha nem nézünk az okok mélyére, tünetváltás alakulhat ki: például eltűnik az ellenőrzési kényszer, de a helyét tisztasági kényszer veszi át. Véleményem szerint meg kell nézni, milyen a páciens családi helyzete, mitől vannak elemi szorongásai, hogyan viseli az önállóságot, a bizonytalanságot, s hogy milyen helyzetek váltják ki a tüneteket. A legfontosabb, hogy az alapproblémát kezeljük.
Magától nem gyógyulhat meg a kényszerbeteg?
Néha előfordulhat. Találkoztam már olyan egyetemistákkal, akik vizsgaidőszakban tehát kritikus helyzetben már-már kényszeres tüneteket produkáltak, de amint megoldódott a kritikus helyzet, megszűntek ezek a tünetek.
Ötször fürdik naponta
“Húszéves lányom naponta ötször fürdik, órákat tölt a fürdőszobában, s mi a férjemmel lassan átszokunk a konyhai mosakodásra. Hatalmas a vízszámlánk. Mit tehetnék? (G.-né Marika, Budapest)
Kata: Családterápiát javaslok, amelynek során meg kell nézni, a család hogyan reagál a lány tüneteire. Sokszor a családtagok kiszolgálják a kényszerbeteget: például hagyják a napi több órás fürdést, vagy segítenek a ceremóniákban a betegnek. Van olyan anyuka, aki segít vetkőzni a felnőtt lányának, mert ő, ha teljesen tiszta, nem érhet hozzá a ruhájához, hiszen akkor kezdheti elölről a tisztálkodást. Ez olyan helyzetbe hozza őt, mintha újra pici baba lenne. A családterápián feltérképezzük a családi viszonyokat, és a családtagok többnyire feladatokat is kapnak: például hogy ne tolerálják a tüneteket, ne segédkezzenek a ceremóniában akkor sem, ha ez a betegből indulatot vált ki. Ehhez a szakember felügyelete nagyon fontos.
Notórius késő
“Azért kések el mindenhonnan, mert folyton visszamegyek a lépcsőházból, hogy megnézzem, bezártam-e a lakást. Mások is így vannak ezzel? (zitus@…)
Kata: Néha valóban rutinból cselekszünk, és nem emlékszünk rá, bezártuk-e az ajtót. Ilyenkor visszamegyünk (egyszer!), hogy meggyőződjünk róla. Ez még nem kényszertünet. Akkor válik azzá, ha tudod, hogy bezártad a lakást, mégis többször visszamész ellenőrizni, akár úgy, hogy mágikus számokat találsz: például akkor nyugszol meg, ha háromszor visszamész. Ha ez akadályoz az életviteledben, ha emiatt folyton elkésel, érdemes szakembertől segítséget kérned. Gondold át, más tevékenységeid során is többször ellenőrzöl-e valamit!
Leveleiteket postacímünkre várjuk, a borítékra írjátok rá: Barátnőm, a pszichológus. E-mail: e.fejos@sanomabp.hu