A tantra mindenkiben benne van. Csak elfelejtettük. Nem más ez, mint maga a színes, teljes élet. Tatár Anikó és Starosta János szerelemiskolájában újra rátalálhatunk erre az édenre.
Megosztják velünk azokat a több ezer éves hindu technikákat, amelyekkel eddig soha nem tapasztalt spirituális élményekhez juthatunk párunkkal szeretkezve. Mint amikor a tenger hullámai nyaldossák a homokos fövenyt, lágyan, simogatóan, majd észrevétlenül összeolvadnak vele ez a tantra. Tatár Anikó és Starosta János tantraoktató így próbálja megragadni a több ezer éves szeretetfilozófia lényegét. Miközben hallgatom őket, arra gondolok, hogy nincs ebben semmi új. Hiszen közülünk bárki megélhette már ezt a misztikus pillanatot. A teljesség élményét, amikor az ego eltűnik, eggyé válunk a párunkkal, és felolvadunk az univerzumban. Csak valahogy nem tudatosult…
Pontosan ebben segít a tantra biztat Anikó. A gyakorlatok akkor is működnek, ha magával a hindu filozófiával nem vagyunk tisztában. A tantra ugyanis egzakt tudomány, nem véletlenül dolgoztak technikáin több ezer éven át a hindu szerzetesek. Nem más, mint rítusok és testgyakorlatok olyan ősi rendszere, amely a nemi szenvedélyben rejlő óriási alkotóenergiát használja fel arra, hogy az embert egy magasabb tudatállapotba juttassa. A tanfolyam során megtanuljuk, hogyan kell a szexuális energiánkat felébreszteni, gerjeszteni és szabályozni. Miként alkothatunk egyetlen áramkört partnerünk testével. Végül elsajátítjuk a legfőbb jót, az úgynevezett kobralégzést. Ez az a hihetetlenül intenzív technika, amelynek segítségével idegrendszerünket bármikor feltöltődött állapotba hozhatjuk. Ilyenkor az összes érzékszervünk éberebbé válik, és finom, folyamatos, akár órákig is eltartó orgazmust válthatunk ki egész testünkből.
Csakrák mentén
Felállunk, két kört alkotunk, fiúk belül, lányok kívül, és sorban üdvözöljük egymást. Közben próbálunk a másik szemébe nézni, ami embert próbáló feladat. Végül megöleljük egymást, vagyis sorsközösséget vállalunk erre a néhány órára.
Egyelőre magányosan dolgozunk, bekötött szemmel, hogy minél jobban el tudjunk mélyedni a csakrameditációban. A csakrák a test energiaközpontjai. Megtanuljuk megnyitni őket, hogy feloldjuk a bennük, vagyis a tudatalattinkban rejlő gátlásokat, félelmeinket. Ehhez vizualizálnunk kell a csakrákat. Mindegyikhez párosítjuk a saját színét és hangját. A gyökércsakrával kezdjük, amely a gátnál helyezkedik el, és vörös színben pompázik. Miközben igyekszünk keményen megfeszíteni, majd elernyeszteni alhasi és végbéltáji izmainkat, “u hangot hallatunk. Érzem, ahogy megindul a forróság felfelé a hasamba, és a következő csakráig, a napfonatig ér. Talán a füstölők illata az oka, vagy az elomló, erotikus zene, amely felváltotta az iménti hawaii dobszólót, hirtelen révületbe esem. Egy nyári réten találom magam, körülöttem körben forognak az emberek. Csupa ismerős arc, a szeretteim. Érzem, hogy nagyon erős vagyok, én forgatom őket… Ettől olyan energikus leszek, hogy letépem a szememről a kendőt. Mindenki felajzott állapotban van körülöttem.
Miután sikeresen berezegtettük energiaközpontjainkat, felállunk, és erőltetett légzéssel próbáljuk szinte kilökni magunkból tudatalattink felszínre dobódott hordalékait. Mintha csak azt mondogatnánk maguknak: “Engedd el végre! Ezek az apró fújtatások persze mindenkiben iszonyú haragot gerjesztenek, mígnem valaki felkiált: Azt akarom, hogy azt mondjátok: jee! Erre, mint valami őrült rockkoncerten, mindannyian beleharsogunk a levegőbe: Jee! Jee! Jee! Így kellene tennünk mindig. Kiadni magunkból azonnal a feszítő érzelmeket.