Nem éltünk együtt, munka után találkozgattunk. Amikor el akart menni a barátnőivel, akkor elment. Sokszor nem akart, és ezt most rám fogja, hogy miattam nem ment. Tényleg nem éreztettem vele, hogy baj lenne, ha elmegy. Elég sokszor hasonlította magát egy pillangóhoz, akinek repülnie kell virágról virágra. De azt mondta, velem boldog, és mégis mindent felrúgva elhagyott. Nekem valahogy magas ez a mai szingli életérzés, akár fiú akár lány vallja magát annak. Nem tudom, még próbálkozzak-e. Érdemes? Virágot küldtem, és vigyázva, hogy ne érezze zaklatásnak, néha felhívom, vagy írok neki. Érzem, hogy hiányzom, de akkor sem akar semmit visszavonni. Nem értem. Nem tudok túllépni a dolgon, mert nekem Ő adta meg az érzést, amit soha senki iránt nem éreztem még. A mindent elsöprő és mindent odaadó SZERELMET. Szerelmes persze voltam már, de ez mindent felülmúlt.
Attila
Átérzem problémádat, valóban fájdalmas lehet, és rengeteg kétséget, kérdést felhozó őrlődés.
Nehéz úgy valamiről véleményt alkotni, hogy csak az egyik oldalt ismerem, s az, hogy mi zajlik a lányban, csak a te elmondásod alapján körvonalazódik. Úgyhogy ismét intuícióimra hallgatok.
A barátnődnek (nem írom azt, hogy a volt barátnődnek, hiszen még mindig élnek az érzelmi szálak) vagy rajtad van stressze, vagy a valakihez tartozáson, és együttélésen. Nem tudom, milyen apa-anya, szülő kapcsolatmodell lebegett előtte gyermekkorában, amin nem tud túllépni. Azt sem tudom, hogy mennyire konfliktuskerülő ember, aki esetleg fél veled szemben őszinte lenni, hogy ne bántson meg. Azt sem tudom, hogy valójában kielégíti-e a munkája? Hogy kiteljesedik-e benne? Ugyanis rengeteg párkapcsolat azért megy gallyra, mert az örömtelenül végzett munka hozadéka a társon csapódik le.
Ezt a hibát én is elkövettem, amikor nem tudtam a terveimet megvalósítani, nem volt munkám, és a végén mindent a férjemre vetítettem ki: “mert mellette nem vagyok boldog!”. (Szerencsére viszonylag rövid periódus volt.) Szóval összetett a dolog, és túl kevés információ van a birtokomban.
Tudom, hogy a mai nők nagy többsége vágyik autonómiára. Én is. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen szabad választásom, ha egyedül akarok lenni! Hogy azért feküdjek be minden nap a választott férfival egy ágyba, mert nincs másra lehetőségem. Épp ezért én három éve bérlek magamnak egy “leány-lakást”, de távlati tervem, hogy vegyek egy sajátot.
Írod, hogy nem akar összeköltözni senkivel. Ezt egyre több nő érzi mostanában. Ezt is megértem. A hosszú távú együttélés elszürkíti a kapcsolatok nagy többségét. Még csak kialakulóban van az új kapcsolatmodell (aminek én előhírnöke vagyok, mert amit megvalósítottam férjemmel, még egy teljesen új minta). Vagyis: együtt, és összetartozás, de egymás autonómiájának a maximális tiszteletben tartása. Ehhez feltétel nélküli szeretet, őszinteség, bizalom kell.
A nemiségen alapuló birtoklás igazán mély szinten nem kötheti össze az embereket!
Leveledből azt érzem, hogy te sem tudod igazán, hogy mi zajlik a barátnődben. Még mélyebbre kéne lemennetek a beszélgetéseitekben! Légy vele megértő és türelmes! És ha igazán ő a párod – tehát akkor neki is te – akkor próbáljátok megtalálni azt a megoldást (függetlenül akár minden eddigi példától), ami mindkettőtöknek megfelel. Ne követelőzz, és járj a végére, hogy az együttélést nem szeretné, vagy kifejezetten a veled való együttélést! Légy bátor, és láss egy kicsit az ő szemszögéből! Sok-sok erőt hozzá!
Soma
A Somának címzett leveleket a soma@nlcafe.hu levélcímre várjuk. Írj bátran és őszintén.