Kedves Babe!
Átérzem, amiről írsz. Én 25 éves voltam, amikor a fiunk – első gyermekem – született. A szülői segítséggel minden vagyonkánkat összeraktuk, hogy Pest mellett megvegyünk egy szerény, de saját családi házat. De az első években nemhogy kocsink nem volt, de tévék, telefonunk sem.
A férjem évekig minden héten három napra elment Debrecenbe, apukájával ott vezették a Kft-t, én pedig “egyedül” a lakásban először egy, majd 20 hónap múlva két gyerekkel. Előtte olyan életformám volt, hogy hat évig buliztam, pörögtem az év 365 napjából 360-at, ötöt csak azért nem, mert olyan másnapos voltam, hogy nem tudtam fölkelni. Négy évig kluboztam a Tilos az Á-ban, 6 évig a Fiatal Művészek Klubjában. Művészvilág, színes pokol, bohém élet – ahogy mondani szoktam. Majd 180 fokos váltás: vidék, csend, gyerekek, szolgálat, alázat, türelem, rengeteg munka, és persze rengeteg öröm is, hiszen csodálatos lényeket kaptam. De évekig azt éreztem, mint egy vadcsikó, akit betörnek. Volt egy József Attila verssor, mindig az csengett bennem: “Kín löki – játsszék odakint… ” /Az Iszonyatból/. Ezt éreztem évekig. És nekünk is annyi pénzünk volt, amiből okosan beosztva éppen hogy meg tudtunk élni. Közben tele voltam ambícióval, energiával, kitörni és megvalósítani akarással.
Ami nekem ezekben az időkben segített: nem adtam fel a kreativitás megélését. Folyamatosan dolgoztam, megírtam egy színházi estem forgatókönyvét – amit kicsit később a Komédium Színházban meg is valósítottam – összeraktam és betanultam egy új zenei repertoárt, és rendszeresen írtam a naplómat, ami immár 23. éve a legbensőségesebb “pszichológusom”.
Biciklizés, kocogás, torna, jóga, tánc. MOZGÁS!!!!!!!! Rengeteg feszültség kimegy, és legalább ennyi energia beáramlik. Enélkül NEM LEHET egyensúlyban lenni! Találd meg azt a mozgásformát, amit legalább heti háromszor – eleinte lehet egy kis erőszak, aztán három hét után már úgyis “addikt” leszel – szívesen csinálsz. Én, amikor érzem, hogy a letargia kezd eluralni, megerőszakolom magam, és még többet mozgok. Teljesen felhozza az erőimet!
Gondold végig tudatosan, hogy mik azok a dolgok az életedben, amik erőt adnak neked, és elérhetőek számodra! Töltekezz belőlük! Csupán kérdés: jó a kézügyességed? Tudnál gyöngyökből ékszert készíteni? Vagy üvegfestékkel dolgozni? Vagy tudsz varrni? (Mondjuk patchwork takarókat készíteni?) Vagy bármi ehhez foghatóhoz van-e affinitásod? Annyi ajándék- és csecsebecse bolt van, ahova bevihetnéd a munkáidat! A semmiből semmi lesz, a törekvés, próbálkozás mindig elvisz valamerre! (“Segíts magadon, az Isten is megsegít.”) Vagy jut eszembe még: tudsz főzni, pogácsát sütni? Talán fel lehetne hajtani napi 6-8 embert, akik örülnének a te főztödnek, és valamennyit te is keresnél rajta. Ennek bele kell férnie az életedbe egy négy hónapos baba mellett is! A lényeg: hogyha valaki nagyon akar, tud találni olyan otthoni munkát, ami hozhat egy kis pénzt a konyhára. És ha azt szeretettel csinálja – így érdemes – örömöt is nyújt.
Mindenképpen fontosnak tartom, hogy eljuss oda, hogy ne kívülről várd a csodát, a történést, a változást, hanem te magad belülről legyél képes összegyűjteni az erőidet! Ez bármilyen autonómiára, szabadságra törekvő ember alapvető célkitűzése kell, hogy legyen!
Tele vagy türelmetlenséggel, fontos lenne, hogy ehhez a feszítő erőhöz megtaláld az ambícióidat, és szorgalmasan, következetesen tégy is érte! A sport mellé még ajánlom a jógát is, hogy megtanuld jobban a jelenben levést!
Ajánlom Paulo Coelho müveit: A Veronika meg akar halnit azért, mert tele van az élet szeretetével, Az alkimistát pedig azért, hogy erőt és bátorságot adjon, saját személyes történeted megéléséhez! Kívánom az isteni gondviselésbe vetett bizalmad erősödését, és jó utat magad felé!
Szeretettel: Soma Mamagésa
A Somának szánt leveleket a soma@nlcafe.hu mélre várja a művésznő.