25 millió forint a beteg gyerekeknek

nlc | 2004. Április 03.
A K&H Bank és az Egészséges Nemzetért Alapítvány - K&H gyógyvarázs néven – 2004. márciusában elsõ alkalommal indítja el átfogó gyermek-egészségügyi támogatási programját, bruttó 25 milllió forint értékben.





A K&H gyógyvarázs program keretében a Bank és az Alapítvány az Országos Egészségügyi Pénztár által finanszírozott, Magyarországon fekvőbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályai számára pályázatot írt ki eszközök, gyógyászati berendezések beszerzésére. A pályázat során öt intézmény egyenként bruttó 5 millió forint értékben nyer eszközt, illetve berendezést, egyéni igénylista alapján.

A pályázat elbírálására a kiírók szakmai zsűrit kértek fel, amelynek összeállításánál fontos szempont volt a függetlenség és a kiemelkedő szakmai múlt. A zsűri munkájában részt vesz:

Dr. Buday-Gyarmati Andrea, gyermekgyógyász szakorvos
Dr. Cholnoky Péter címzetes professzor, a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Szombathelyi Képzési Központjának emeritus professzora
Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet Főigazgatója
Dr. Tímár Krisztina, az Egészségügyi Szociális és Családügyi Minisztérium Gyógyítási és Ápolási Főosztály vezető főtanácsosa (gyermekgyógyász-, urológus-, gyermekgyógyász szakorvos)
Dr. Győri Erzsébet, az Egészséges Nemzetért Alapítvány kuratóriumi tagja
Bárdos András, a tv2 újságírója
Horváth Magyary Nóra, a K&H Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója

A benyújtott pályázati anyagnak tartalmaznia kell egy rövid bemutatkozást a pályázó intézetről vagy osztályról, részletes leírást arról, hogy milyen és hány darab eszközt, berendezést igényelnek, ez utóbbiak pontos típusmegjelölését, beszerzési helyét és a rájuk vonatkozó tényleges árajánlatot. Mindezen túl a pályázóknak azt is le kell írniuk, hogy az igényelt eszköz milyen mértékben járul hozzá a gyermekek gyógyulásához, alátámasztja annak szükségességét, hasznosságát.

A pályázati kiírásról az érintett gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermekosztályai levélben kapnak értesítést. Valamint a kiírás megjelenik a Gyermekgyógyászat és a Sansz szakmai és pályázatfigyelő lapokban.

A pályázatok leadásának határideje 2004. június 11. Az értékelés ezt követően kezdődik, és július elején kerül sor az eredmény kihirdetésére.
„Orvosként fontosnak tartom, hogy az egészségügy támogatását az állami szektor mellett, a gazdálkodó szervezetek is sajátjuknak érezzék és remélem, hogy egyre gyakrabban találkozhatunk majd a K&H gyógyvarázs programhoz hasonló kezdeményezésekkel. A pályázat lényege és küldetése, hogy valódi segítséget nyújtson jelen esetben öt intézmény számára. Célunk, hogy olyan helyre jutassuk a támogatást, ahol minél több gyermek egészségét, gyors és eredményes gyógyulását tudjuk elősegíteni”. – fogalmazott Dr. Buday – Gyarmati Andrea gyermekorvos.

A K&H gyógyvarázs – gyermekegészségügyi-támogatási program másik eleme egy rendezvénysorozat, amely az ország 15, gyermek fekvőbeteg intézményébe látogat el 2004. április elejétől május végéig. A szórakoztató program célja, hogy a kórházi ágyhoz kötött gyermekek számára a tavaszi hónapokban maradandó, szórakoztató élményt nyújtson, ezzel is megkönnyítve és vidámabbá téve számukra a kórházi bennfekvést. Három budapesti és tizenkét vidéki kórházban az Aranyszamár Színház társulata lép fel felváltva a Vándormesék és a Játékmaci kirándul című bábjátékkal. A kórházi fellépések alkalmával a művészek elviszik a beteg gyermekeknek a K&H gyógyvarázs apró ajándékait is.
Exit mobile version