“Szerintem ilyenkor kifejezetten bosszantani akarja az apját. Férjem szerint az ilyen kipróbálástól a kemény drogokig egyenes az út. Így indul aztán a vita, amelynek a végén az apja ordít, a lányom sír, felpattan, berohan a szobájába, és bevágja az ajtót. A férjem utánarohan, feltépi az ajtót, tovább ordít, mire már a lányom is. Alig bírom az apját elvonszolni onnan, ilyenkor aztán az én nevelési elveimet szidalmazza. Bevallom, én is megrémültem, amikor ez a fenti mondat elhangzott. Biztos vagyok benne, hogy még nem próbálta ki, de… Ez már egy lépés a kipróbálás felé? Tavalyig jó tanuló volt, most enyhén rontott. Igaz, hogy közben nagylánnyá érett, és ez egy kissé megviselte. Amikor az iskoláról kettesben beszélgetünk, azt mondja: “Unalmas, csupa hülyeség… Ugyanakkor új tanár jött történelemből, aki az egész osztályt fellelkesítette, és a lányom is belevetette magát, azóta is sok ilyen könyvet olvas. Az osztálykirándulásokon már többször felbukkant az alkohol (és az ezzel kapcsolatos problémák), és nem egy gyerek van, aki már cigizik is. Mire kellene figyelnem? Mikor kell elkezdeni félni? Mit lehet minderről mondani, vannak-e az “elindulásnak jelei, és ha igen, ha ilyesmi felbukkan, mi a teendő? Egyáltalán: min múlik, hogy a gyerek, legalább drog szempontból, többé-kevésbé épségben vészeli-e át a kamaszkort?”
Dr. Vekerdy Tamás válasza:
Min múlik? Az “előéleten. A kamaszkorig eltelt a családban, a családdal eltöltött időszakon. Azon az érzelmi biztonságon, amelyet a gyereknek kisgyerekkorától magzatkorától kellett megkapnia anyjától, szüleitől. És persze, a jelenlegi kamaszkori környezetén. Vajon tudtak-e szülei változni felnövekvésének időszakában, és tudtak-e változtatni a kisgyerekkori oly fontos szorosan tartás-on (amelyben testi és lelki értelemben is magukhoz ölelték a gyereket), el tudták-e engedni fokozatosan, majd “teljesen most, a kamaszkorig érve. (Persze, a teljes elengedés csak úgy értendő, mint a jó tréner esetében: már nem fogja a tornászt, de ott áll, és ha zuhan, elkapja…)
A viszonylag friss amerikai felmérések is azt mutatják, hogy a kamaszkor nem problematikus korszak, ha a szülők tudnak változtatni magatartásukon, elvárásaikon.
Hogy a kamasz zárkózott vagy éppen provokatív (szemtelen)? Hát persze, hogy az! Mint mondják, ez a második mások szerint harmadik születés kora; akkor egy önálló test született a világra, most egy önálló személyiség. (A közbeeső “születés: az iskolaérettség.) A friss kutatások szerint átalakulnak az agyi struktúrák, kapcsolatrendszerek, a kamasz önmagát sem érti… Békén kellene hagyni ilyenkor, hiszen fáradt és zavart! Ugyanakkor: megnő az érdeklődése a világ és az ember jelenségei iránt, és igenis ki akarja próbálni a lehetőségeket, különösen, ha tilalmakkal felhívják rájuk a figyelmét! Ami tilos, az vonzóvá, kívánatossá válik ami tiltott, az csábító. Lehet, hogy lánya bosszantani akarja az apját, így akarja kiküzdeni önállóságát. Abban viszont sem a külföldi, sem a magyar szakemberek nem értenek egyet a férjével, hogy a füves cigi kipróbálásától a kemény drogokig “egyenes az út. A kipróbálók többsége megmarad könnyű drogos alkalmi fogyasztónak (vagy azzá se válik), de ez a többség soha nem nyúl keményebb szerekhez, és nem válik függővé sem.
Hogy ez a veszély a keménydrogozás, a függővé válás veszélye kit fenyeget? Azokat, akik érzelmi deprivációban érzelmi nélkülözésben nőttek fel! De ezeknek is nagyobbik része Magyarországon alkoholista lesz. (Ami a jelenlegi magyarországi statisztikák szerint semmivel nem jobb pusztító hatását tekintve, sőt ) A kipróbálók körében valóban megtalálhatók azok a gyerekek, fiatalok, akik az iskola keltette szorongás, az iskola okozta kudarc és az iskolában átélt unalom következtében “próbálkoznak. (“Az nem lehet, hogy a világ ilyen nyomasztó, szürke, és unalmas, érthetetlen, de megismerésre nem is érdemes… Ennél jobbnak, érdekesebbnek kell lennie…)
Kamaszkorban az enyhe leromlást az iskolai teljesítményben természetesnek kell tekintenünk. Az “elindulás jelei pedig nem a kamaszkorban bukkannak fel, hanem sokkal előbb, magatartási és teljesítményproblémákban. Nem jó, ha rémülten figyeljük kamaszgyerekünket, ha lecsapunk az általunk vélt jelekre. Valódi, normális együttélésben, ha legalább egy ember van a családban ez persze többnyire az anya , aki jelen van gyerekei számára, tud és szokott velük beszélgetni (nem számon kérni!), és ha jó hazajönni, érdemes otthon lenni, mert az otthon továbbra is védelmező és megértő burok a külvilággal szemben akkor azonnal látni és érezni fogjuk, ha gyerekünknek valami baja, bánata van, és meg fogjuk találni a módját, szemrehányás nélkül, hogy segítsünk rajta. Ilyen családban ilyen otthonban nem kell félni a váratlan eseményektől, az ezek felé való “elindulástól. Viszont az erőszak, az agresszív szülői fellépés lökdös, sodor a “kipróbálások felé.