Nyomaszt a családom: menjek férjhez!

Én nem akarok csak azért járni valakivel, hogy legyen mellettem valaki. Eddig csak egyszer volt barátom, kb. másfél évig. És egyre jobban nyomaszt, hogy előbb-utóbb tényleg gondolnom kell a családalapításra. Ez a gondolataimban úgy ötlik fel, mint egy börtön. Pedig a szüleimmel kapcsolatban nincsenek ilyen rossz élményeim. Néha azt érzem, hogy talán fiúnak kellett volna születnem (egyébként nagyon jó nőnek lenni), mert az ő gondolataikat tudom inkább magaménak. Több is a fiú barátom, mint a lány. (azt se tudom, hogy miért nem tudok megbízni a lányokban!). Attól is félek, hogy nem tudok hűséges maradni a majdani választottamhoz. Szeretem a kalandokat, de nem valószínű, hogy olyan férfit találok, akivel ilyesmit meg tudnék beszélni. Pedig úgy állok hozzá, hogy amit nekem szabad, azt a másik félnek is, de ezt úgy vettem észre, hogy nem lehet megbeszélni. Mert a férfiak inkább hazudnak ezzel kapcsolatban. Vagy te nem hiszel a nyitott kapcsolatban? Az elején persze, mikor szerelmes az ember, nem vágyik más társaságára, de mi van 5-10 év múlva? V.

Kedves V.!





Először is: felejtsd el, hogy a szüleid vagy bárki más elvárásainak meg akarj felelni! Csakis a benned levő legigazabb éned az, akinek meg kell felelned. De még azt sem kell, csak érdemes.
Elszámolással csak a Mindenhatónak tartozunk. Nem tudom neked pontosan idézni Kalil Gibram mondását, miszerint gyermekeink nem a mi gyermekeink. Nem birtokolhatjuk őket. Sem vágyaikat, sem gondolataikat. Olyanok ők, mint a kilőtt nyílvesszők, csak röptüket figyelhetjük. Ezt én is így gondolom. És ez sokat jelent! Valaki röptét figyelni, az annyit tesz, hogy szerető figyelmed soha el nem hagyja őt. Mindig vele vagy, de nem zsarnoki terrorral, elvárásokkal, hanem léted folyamatos biztonságot adni tudásával.
25 évesen még nagyon fiatal az ember a szülővé váláshoz. Az esetek nagy többségében még maga is gyerek. NEM vagy még benne a korban! Sőt!

Persze, van, akinek az a sorsa, hogy ennyi idősen már szülő legyen, de egyre több orvos is javasolja a 30 körüli, fölötti anyaságot.
Mondhatni, ez már szinte trend is szerte a világban. De nem ez számít! Hanem csakis az, amit te érzel! Ha nyomaszt, hogy a családalapítás szükségességére gondolj, most kérlek, hogy hagyd abba! Ne gondolj rá! Próbálj meg ne gondolni rá!

Van egy olyan régi mondás, hogy “a félelem vonzza a félelem tárgyát.” És ez így igaz! Mennél jobban félsz valamitől, annál inkább megteremted a dolgot. Nem kell senkihez sem tartoznod, akihez igazából tartozni fogsz, azt érezni fogod! Mennél lazább leszel, annál nagyobb esélyed lesz rá, hogy bevonzzad a párodat. Aki majd úgy fog szeretni, amilyen vagy. Mert a szeretet feltétel nélküli! És nem birtokol. Aki igazán szeret, a kalandokat, flörtöket is el fogja nézni, ha megismer, és rájön, hogy te poligám természet vagy. Az emberek nagy többsége hazugságban él. A gond ott kezdődik, hogy javarészük gyerek-ember, aki valójában nem is ismeri önmagát. Fogalma sincs öntermészetéről, valamiféle előre gyártott énképnek akar megfelelni. Leélik az életüket úgy, hogy sosem mertek magukhoz őszinték lenni, de már olyan mélyen betemették magukat, hogy legfeljebb egy radikális változás (pl. klinikai halál vagy más halálközeli élmény) képes őket felébreszteni. Addig is betegségekben manifesztálódnak elfojtásaik /rák, ciszta, pajzsmirigyrendellenességek, stb…/, amit persze nem értenek, hogy miért pont velük történik.

Igenis, az életünk egyik fő célja, hogy kiderítsük, kik vagyunk, és mi itt a feladatunk!
Valójában minden ember egyéniség, csak kevesen merik elhinni!
Légy bátor, jó utat magad felé, és ne feledd: csakis legbelső énednek érdemes megfelelned!