A legtöbb magyar itt elég elszigetelten el, többen depressziósak is. Remélem, ez engem elkerül, bár elég nyomasztó, főleg mert szívesen ugranék át hozzájuk egy kis magyaros beszélgetésre, de nem szeretem, hogy az itt élőket szapulják egyfolytában. Végül is nem ők tehetnek arról, hogy mi “hazátlanok” lettünk. Van, aki egy kis “magyar” szigeten él, anélkül, hogy bármilyen kapcsolatot tartana az itteni ország állampolgáraival. Meg újságot sem olvas! Hiányoznak a barátaim.
Hogyan illeszkedhetnék be anélkül, hogy elveszíteném önmagamat? A legrosszabb az, hogy itt sohasem leszek igazán itthon, viszont ha hazamegyek Magyarországra, szintén idegennek érzem már magam. Azért én nem adom fel, és most itt a lányom is, akit majd tanítok magyarul, már gyűjtöm a meséket! Mégis, ha tudsz valami hasonló esetről, vagy lenne valamilyen érdekes, használható ötleted ezzel a helyzettel kapcsolatban, az jó lenne! Rosszcsont
Nagyon tetszik a neved, sok szempontból én is egy nagy “rosszcsont” vagyok!
Mindig gyönyörűséges érzéssel tölt el a szinkronicitás, amiben élünk! Közvetlenül a te leveled előtt valakinek épp arról írtam, mennyire elvágyom már Magyarországról, és most már folyamatosan – több síkon is – azon dolgozom, hogy elmenjek innen. Persze nem örökre, dehogyis, csak megteremteni valahol egy másik bázist! Új erőhelyre van szükségem. Ide mindig visszajönni, mert itt a fészek, a kuckó, és aztán el!
Erre rá azonnal olvasom a te leveledet, ami rámutat, hogy tessék, nézd meg, ilyen helyzet is előállhat, erre nem számít előre az ember, most akkor mi van? Rovatomban, a válaszaimban alapvetően az élettapasztalataimból merítek, illetve még az intuícióimra hallgatok.
Írod, hogy az ott élő magyarok többségében depressziósak, és hogy egymást szapulják. Csakúgy, ahogy itthon is! Nem érzem, hogy összetartó nemzet lennénk, itt is rengeteg az irigy, az egymásnak nem segíteni, hanem ártani akaró ember. És mégis fontos a hagyományőrzés, és az összetartozás utáni vágy, és a törekvés efelé!
Utazgattam a világban erre-arra, de igazán, töményen csak hamarosan fogom elkezdeni. Világpolgárnak érzem magam lelkem mélyén, ami azt jelenti, nem nemzetekben, hanem emberekben gondolkodom. Az élet alapvető helyzeteiben teljesen mindegy, milyen nemzetiségűek vagyunk. Ha valakit becsapnak, csalódik, elhagyja a kedvese vagy gyereke születik, haldoklik a szerette, megkapja álmai munkáját vagy kirúgják, együtt érez a szenvedővel vagy irigyli a sikerest, stb. . . teljesen mindegy mely fajhoz tartozik.
Próbáld meg magad kinyitni az embereknek! Individuumban gondolkodj! Hagyd, hogy bevonzzad azokat a személyiségeket, akik újat, energiát, információt hoznak az életedbe!
A hazád lehet Magyarország, de ettől még jól érezheted magad ott, ahol vagy! Most az a hazád, ahol az otthonotok van, ahol a kenyérkeresetetek van, ahol a párod megkeresi azt a pénzt, amiből nevelitek gyermeketeket. Mindenütt vannak nagyszerű emberek, mindenütt találhatunk barátokat – úgy, hogy a régieket sem veszítjük el -, mert a barátságot nem bontja meg a távolság, ezt is megtapasztaltam.
Nagyszerű, hogy írsz – beleolvastam -, igen jó érzékkel. Én magam 23 éve írok naplót, nagyon sokat köszönhetek neki. Segített az önismeretemben, az önmagamat kifejezni tudásban, és terapizált is. Ráadásul a kreativitás megélése nélkül nem lehet teljes életet élni! Ne azon rágd magad, hogy hol nem vagy otthon, hanem próbáld élvezni azt, ahol épp vagy! Találj új barátokat, járj el közösségekbe jógázni vagy hastáncolni, meditálni vagy kerámiázni, filmklubokba, bárhova, ami téged érdekel!
Teljesen mindegy hol él az ember, ha nem tud a jelenben lenni! Ne gyárts magadnak problémát azzal, hogy nem itt vagy! Ebből viszont az az üzenet számomra, hogy én se gyártsak problémát magamnak azzal, hogy még itt vagyok! Köszönöm Neked, és kívánok sok-sok örömöt! Soma
Soma mindig várja leveleiteket a soma@nlcafe.hu mélcímen.