“A görcsösség a siker ellensége…
Sok olyan színésznőt, újságírót, menedzsert ismerek, akik azért nem mernek gyerekre vállalkozni, mert félnek, hogy a távollétükben más veszi át a szerepkörüket, a munkájukat morfondírozom magamban, míg ő a kisfiát pelenkázza. Tudom, hogy a harmincegy éves Krisztának fontos a karrier, mégis most vállalkozott a szülésre, amikor elérte azt, amire vágyott: a Jó estét, Magyarország! műsorvezetője lett, ráadásul a bölcsészdiplomája mellé épp most akarja megszerezni a jogi diplomát is (másodéves). Amikor visszatér a gyerekszobából, megosztom vele a gondolataimat.
Én már 2001-ben is megengedtem magamnak, hogy egy évre kiessek a munkából magyarázza elgondolkodva, és hirtelenjében nem a kedves-könnyes anyuka néz rám, hanem a műsorvezető komoly tekintetét látom. A filozófiával foglalkozó férjem kapott egy amerikai ösztöndíjat a doktorija elkészítéséhez, egy évig külön voltunk. Én itt, ő ott. Megelégeltük a kétlakiságot, utánamentem. Sokan kérdezték, nem félek-e, hogy visszajőve már nem kellek… Én meg arra gondoltam, most legalább elválik, mennyit érek. A semmibe ugrottam! Akkor még nem tudtam, hogy a World Trade Centerről fogok tudósítani…
Teljesítményre neveltek az orvos-szüleim, sokat várok magamtól, de azt is tudom, hogy a görcsösség a siker ellensége. A munkában is, a szerelemben is!
Már “pocakos korában hallottam tőle, hogy a New York-i tragédia nagy szerepet játszott a belső fejlődésében. Korábbi vágyai, tervei valahogy eltörpültek az élet-halál kérdéseihez képest. Hirtelen mindennél fontosabb lett számára a család, azok, akik fenntartás nélkül szeretik őt. Akkoriban ébredt rá arra a férjüket sirató, gyermekükkel egyedül maradó asszonyokkal beszélgetve , hogy igen, lassan már ő is vágyik kisbabára.
Az a gyönyörű, hogy akkor szültem, amikor megértem rá magyarázza. Fizikailag ugyan beszűkült az életem itt vagyok a lakásban, egy furcsa “víz alatti létben, én, a szakmámért rajongó, örökké pörgő “turbóegér , de lelkileg kitárult a világ. Olyan érzésekkel szembesülök, amelyekről korábban nem is álmodtam! Tudom, folytatni fogom a munkát majd , el fogom végezni a jogot majd. Nem töröm a fejem a jövőn, élvezem a pillanatot jelenti ki, de már nem fejezi be a mondatot, mert Márk megelégeli a csevegésünket, és kiereszti a hangját.
Köszönöm, hogy őszinte voltál mondom az ajtóban , tudom, te ritkán nyilatkozol…
Amikor a kórházban hívogattak újságírók, nem sokkal a szülés után, bizony, elnémítottam a telefonomat… De neked a Nők Lapjának boldogan meséltem… És még az is eszembe jut teszi hozzá hatalmas mosollyal , mit fog szólni a kisfiam sok év múlva, ha elolvassa, hogyan nevelt, alakított engem már huszonhét naposan is…