Elõszó a Vigasztalások Könyvéhez

Arra gondoltam, mi lenne, ha írnék egy könyvet arról, hogyan lehetnél úrrá a nehézségeiden, hogyan birtokolhatnád örömtelibben az életedet. Meg akarlak vigasztalni, képzeld. Nem hazugságokkal. A hazugság összesen három napig tart ki. Egyedül az igazság méltó az emberhez. Az igazság megtart. Szomorkodni kevés. Van abban valami makacs butaság. Viszont létezik olyan igazság, ami az ember szeméről letöröl minden könnyet. Az élet olyasvalami, amiben épphogy nem kell jól járni. De talán még azt is meg lehet tanulni, játszva. Az élet élvezete nem kiváltság, de nem is bűn. Nem a lusták titka. Az élet szeretete nem kéjelgés, hanem bölcsesség. Derű.

Nem a másé, a Tiéd.

Magadtól tanulod meg, vagy senkitől.

Ez a könyv elsősorban abban óhajt a segítségedre lenni, hogy ne félj a gondjaidtól, hanem üzenetet láss bennük. Lehetőséget arra, hogy tisztábban láss, és ezáltal erőteljesebben birtokold az életedet, mint eddig. Megértsd, mi a jelentősége annak, hogy Te is itt vagy a Földön. Jó hírem van a számodra: roppant jelentősége van annak, hogy élsz. De fontos megtudnod, hogy miben áll a jelentősége. Emberfia azt rajtad kívül nem tudhatja.

Minden ember abszolút kivétel.

Ebben a könyvben én nem óhajtlak rávenni semmire, csak megmutatom, hogyan gondolkodom bizonyos kérdésekről, mik azok a varázsigék, amiket elmormolok, ha a gondok körülvesznek, ami velem is gyakran előfordul, hisz miért is ne fordulna elő. De nem az a célom, hogy meggyőzzelek az én igazságomról, és azután valamiféle pártot alapítsunk, netán megtérítselek, belülről megváltoztassalak. Ez úgysem sikerülne. Senkit sem lehet megváltoztatni. Neked kell megtalálni a magad rendjét, ha valóban rendet akarsz. Ezért nem is építem fel a könyvet valamiféle teória szerint. Csapongani szeretnék, előtted gondolkodni, Neked játszani.

Ez itt én vagyok, senki több.

Az életről vallott gondolataim ezek. Azt szeretném, ha olvasásuk közben felismernéd, hogy az ember vállalhatja önmagát. Olyan olvasnivalót szeretnék adni Neked, ami úgy a mostani, mint az összes elmúlt és jövendő világban ott fekszik a párnád mellett a polcon, és vigyáz rád. Úgy képzelem, legtöbbször nem is elejétől a vége felé haladva olvasod a Vigasztalások Könyvét, hanem találomra, csak azért lapozgatsz benne, hogy megnézd, mit írok arról, ami Téged mostanában annyira foglalkoztat, vagy kicsit fáradtabb vagy, mint máskor, nem tudsz koncentrálni bonyolult fikcióra, valami személyesre, emberi szóra vágyol. Vagy egyszerűen csak velem akarsz lenni.