“Az ember képes változni”

Kornis Mihály

Akarok csinálni egy meghitt kuckót, ahol, aki meglátogat engem, megtudhatja, mit gondolok, mondjuk a jóságról, rosszaságról, vagy a lustaságról, vagy akár a szerelemről.” Kornis Mihály elmondta nekem, milyen felismerések nyomán született benne a Vigasztalások Könyve ötlete. Mostantól folytatásokban olvashatjátok az alkotást a Nők Lapjában.

– Miért épp a Nők Lapját választotta?

– Már megcsináltam e könyv első néhány fejezetét, mikor rájöttem, hogy én ezt nem akarom rohammunkában, egy ültömben megírni, ugyancsak elkezdett regényem írásának lehetőségétől tartósan megfosztva magamat, hanem úgy kéne, hogy a Vigasztalások tartalma, témái alakuljanak a mai olvasók igényei, elvárásai szerint. Olyan fórumot kerestem tehát a Vigasztalások számára, amelyet sokan olvasnak.

– Miért Vigasztalások Könyve lesz a címe?

– Kísérletet teszek benne arra, hogy elmondjam, hogyan gondolkodom az élet alapvető kérdéseiről. Hogyan lehet a szenvedés adta tapasztalatból erőt meríteni? Ez lenne a kötet egyik alapvető témája. Életfilozófiámat közérthetően szeretném megfogalmazni, különben az írás nem érheti el a célját. Valamit ki kellett találnom, hogy elérjem az Olvasót, a százezreket, akiknek manapság kemény az életük, mert a napi roboton túl este még a mind olcsóbb szellemiségű tévécsatornák löttyét is el kell viselniük, de emberi szót ritkán hallanak. Fogyasztásra biztatják őket a reklámok és sűrű mobilhasználatra, kétszáznegyven forint per perc plusz áfa, ám hogy a sorsukat hogyan tudnák viszonylag jó étvággyal “elfogyasztani”, hajszás napjaikat derűvel, épségben feldolgozni, tartásukat és méltóságukat megőrizni, arra kevesebb az ajánlat. Azt akarom, hogy a huszonegyedik századi magyar valóság kissé rideg viszonyai közé csöppent olvasóim érezzék és tapasztalják, hogy a bajban íróként is velük vagyok. Egy író a könyveivel beszélget.

– Bizonyos tekintetben speciális olvasótábort kínálunk önnek: többségében nőket. Megfelel?

– Hogyne. Már gyerekkoromban az volt a benyomásom, hogy az élethez a helyes viszonyt a nők alakítják ki. Ők azok, akik nálunk pontosabban érzik, mi fontos és mi nem. Toleránsabbak, nyugodtabbak, érzékenyebbek. Az elvont gondolkodásban a férfiak többnyire jobbak, de anélkül egész jól meg lehet lenni az életben. Legalábbis azon a szinten, ahol az emberek többsége az életét éli. Az élet fennmaradása, a béke, a normális emberi lét szempontjából viszont a nők értelmesebbek. Különös érzékük van ahhoz, hogy szeretteik számára harmonikus létezésmódot teremtsenek, olykor a leglehetetlenebb körülmények közepette is.





– Ha körülnézek, azt látom, hogy férfi és nő nap mint nap rengeteg fájdalmat okoz egymásnak, miközben mind boldog akar lenni. Vajon miért?

– Kérdéséből kihallom, úgy véli, a férfi-nő viszony szükségképpen roppant konfliktusos, és ez mindkét felet rendkívüli módon kimeríti. De ha ez így van, akkor a felek veszekedést játszanak szerelmeskedés helyett, tehát rosszul pótolják az intimitás iránti igényüket. Ha egy nővel szemben magamban megérzem a harci kedvet, azonnal tűnődni kezdek, valójában miért izgat a hölgy? Vagy: miért provokál ő? Tudja-e, mi baja velem? Hát én? Be merem vallani magamnak, hogy miért sért már szavainak a hangsúlyával is?

– Csakhogy bizonyos helyzetekben harcolni könnyebb, mint szexelni.

– Az intimitás nem feltétlenül szex. Ha olyan szituációba kerülök, hogy egy nővel meg kellene harcolnom, csalódottan lelépek. Ötvenöt éves koromra tudom, ha van hiábavaló egy partnerkapcsolatban, akkor az a kiabálás, veszekedés. Nemrég fedezték fel az etológusok, hogy bizonyos erdei csimpánzok, a bonobók körében ismeretlen az agresszivitás, viszont ők minden feszült helyzetre szerelmeskedéssel, vagy legalábbis ölelkezéssel reagálnak. Ha gondozójuk az ételt hozza, már afeletti izgalmukban is egymásnak esnek. Egyébként a bonobók a legközelebbi rokonaink, génállományunk között egyetlen százaléknyi a különbség.