Lilu és võlegénye

Lilu és Tóth Norbert: Norbi félkézzel, mosolyogva megoldja azokat a helyzeteket, amelyekben én tehetetlenül állok, és dühöngök.

– Ő nyugodt, és minden helyzetben jól dönt. Én, ha krízishelyzet van, egy pillanat alatt kétségbeesek, dühös leszek, sírok, túlreagálok mindent. Ő viszont megőrzi a hidegvérét, és lazán megold bármilyen válsághelyzetet.

– Liluról gondoskodni kell – veszi át a szót Norbi. – Ő nagyon naiv, nagyon lányos, és egyáltalán nem gyakorlatias. Azt például kifejezetten rossz nézni, ahogy kenyeret vág. S rengeteg jó tulajdonsága van. Szerencsére, ami neki nem annyira megy, abban én vagyok jó, és ez fordítva is így van.

– Az életritmusunk is nagyon különbözik egymástól – folytatja a sort Lilu. – Neki a délelőtti edzések rendszeressé és kiszámíthatóvá teszik az életét, az enyém pedig állandóan változik, aszerint, hogy mikor forgatok. Általában délután vagy este vagyok adásban, így pont elkerülnénk egymást. Norbi azonban, ha teheti, elvisz a stúdióba, és haza is hoz.

– Az érdeklődési körünk azonos, mindketten nagyon szeretünk utazni, és nem csak külföldre. Már az kikapcsol mindkettőnket, ha beülünk az autóba, és lemegyünk a Balatonhoz. Ugyanazok a filmek, könyvek érdekelnek bennünket. Én Lilu hatására szerettem meg az olvasást. Nagyon tetszik az intelligenciája, a műveltsége. Persze, ő is változott az én hatásomra. Amikor találkoztunk, picit fiús volt, most már sokkal nőiesebb.

– A focihoz annyira nem értek, de azért ha csak tehetem, kijárok a meccsekre. Nem mondok okosakat utána, és igazából nem is a játék köt le, hanem az, hogy nézhetem a szerelmemet – meséli Lilu.

– Abszolút nem ért a focihoz – neveti el magát Norbi. – Amikor a Vasasban játszottam, ha kijött egy meccsünkre, azt elveszítettük. Ezért inkább megkértem, hogy ne járjon ki…