Mirõl is szól egy remixverseny?

Bus István | 2004. Június 02.
– A remixverseny a Club Rotation címû dalhoz kapcsolódik. Eredetileg ezt a dalt a Viva zenetévének írtuk DJ Sterbinszkyvel, a Club Rotation címû mûsor fõcímzenéjeként.

Ebből megjelent egy maxi CD és egy videoklip, plusz kiírtunk egy remixpályázatot is. Azaz, a fiatal tehetségek “újraírhatják”, átformálhatják a dalt. Lehetőséget kívánunk biztosítani a számukra, hogy megmutatkozhassanak. Az első négy helyezett szerzeménye meg fog jelenni CD-n, a többiek pedig ajándékokat nyerhetnek. Május 25-én lezárult a pályázat, és több mint kétszázharminchárom szerzemény érkezett. Jó sokáig tart majd végighallgatni…

– Hogy csöppentél a partikultúrába és a DJ-k világába?

– Az első számom 1997-ben jelent meg egy válogatáslemezen, de már régebben írogattam elektronikus tánczenéket. Utána elkezdtem diszkósokkal dolgozni, valamint, még az érettségi előtt, a Náksi-Brunner hangstúdióban lettem második hangmérnök. Ott találkoztam össze DJ Sterbinszkyvel. Az akkori lemezén már én is segédkezhettem. Onnan indult a közös munka, és azóta folyamatosan együtt dolgozunk.

– Szóval, akkor nem marketingfogás a részéről, csak hogy bejöjjenek a fiatal lányok a diszkóba a Barátok közt Palikájára…

– Persze ez is megfordulhat bárki fejében, de csak azért, mert nagyon sok hasonló „árukapcsolással” találkozhatunk manapság. Meg azzal is, hogy ha valaki népszerűbb lesz, akkor azonnal énekelni és diszkózni kezd.

– Ezek szerint előbb jött DJ Bruckmann, és csak azután Pali?

– Korábban inkább zenéket szereztem, de fellépni is a Barátok közt előtt kezdtem el. Nagyon sokat kell dolgozni ahhoz, hogy valaki diszkós legyen: föl kell építenie a saját lemezparkját, és sokat kell gyakorolni. Azt szeretem ebben az egészben, hogy a zenei világ és a forgatások hangulata is teljesen más. És nincs semmi összefüggés a két dolog között.

– Egyébként hol helyezkedik el a valódi Bruckmann Balázs, DJ Bruckmann, az “éjszaka császára”, és Szilágyi Palika, a félszeg és lelkiismeretes egyetemista között?

– Inkább az éjszakai arc, aki szeret zenét írni, és lemezjátszót pörgetni. Azért Pali karaktere is tartogat még számomra sok kihívást és munkát.

– Iskolába nem jársz?

– Angolul tanulok. A főiskolát most hanyagolom, nem érek rá. A Budapesti Média Intézetbe jártam, de halasztottam két félévet, aztán úgy döntöttek, eltanácsolnának. Én meg nem nagyon fellebbeztem. Egyébként úgy néz ki az időbeosztásom, hogy keddtől péntekig forgatjuk a sorozatot, pénteken és szombaton diszkókban játszunk, vasárnap meg hétfőn regenerálódom. A zenéket forgatási szünetekben írom a laptopomon.

– Merrefelé léptek fel?

– Országszerte. Keleten, Nyugaton, a fővárosban – mindenfelé előfordulunk.

Exit mobile version