Hol a pirulám?

V. Kulcsár Ildikó | 2004. Június 16.
Aggódó anyukák levelei bombázzák szerkesztõségünket, hogy gyermekük a vizsgaidõszakban ismeretlen pasztillákkal, pótszerekkel növeli a szellemi teljesítõképességét. Agyongyógyszerezik magukat a fiatalok?





Ha ismeretlen egészségügyi problémába ütközöm, általában kapom a telefont, és megkérdezem dr. Valló Ágnes belgyógyászt, az Egészségügyi Főiskola adjunktusát, aki azon kevesek közé tartozik, akik a test betegségeit együtt kezelik a lélekével. Most is nyugodtan hallgatja végig, míg én izgatottan felolvasok néhány levelet. Azon sem csodálkozik, amit a fiatal olvasók válaszoltak egy rémült édesanyának (aki nem “nem félt, mesélt”…). Aztán a találkozásunkkor rögtön egy célirányos kérdéssel indít:

– Mondd, amikor egyetemre jártál, soha nem használtál a nehéz vizsgák előtt pótszereket?

– Jaj, dehogynem! – törnek fel bennem az végigtanult éjszakák emlékei. – Erős kávé, cigi, később – anyu tanácsára – kávé helyett tea, bögreszám…

– Miért gondolod, hogy a mai gyerekek pótszerei kártékonyabbak, mint a te kávéd vagy cigarettád? – néz rám komolyan.

Könyörgök, felnőttünk!

És most szakítsuk meg egy pillanatra a beszélgetésünket, hogy meghallgathassuk egy érintett fiatal vallomását!

– Érettségi után dolgozni kezdtem – meséli a huszonnégy éves lány –, munka mellett végeztem el az Államigazgatási Főiskolát esti tagozaton. Nem sokszor engedtek el szabadságra holmi tanulásvágy miatt – pedig előfordult, hogy három nap alatt három vizsgát kellett letennem –, és az éjszakai tanuláshoz szükségem volt “segítségre”. Például két deci forrásban lévő vízbe nem egy, hanem három teafiltert tettem, és igazi citromot. A C-vitamin az egyik legjobb “segítő”, ha az ember ébren akar maradni. Mellékhatása sincs, legfeljebb a vesénk fáj egy kicsit, mert megdolgoztatjuk… És kapható egy remek szer is (egyetlen anyának sem kell megijednie: nem gyógyszer, gyógynövényboltokban árulják!), amely fokozza a szellemi, fizikai teljesítőképességet, és pont akkorra turbóz fel, amikorra szükséges. Szerintem a szülőknek tudomásul kellene venniük, hogy a huszonéves gyerekük már felnőtt, és ha tanul, hagyják békén! Vizsgaidőszakban legfeljebb egy kis gondoskodás esik jól: kevéske kaja, nasi, kedves szó. Ha abban a percben nem is látszik rajtunk a hála, később azért megköszönjük…

Az agy vitaminjai

– Amikor az orvosi egyetemre jártam – folytatja Valló Ágnes –, nem tegnap, a hetvenes években! Bizony, akadt olyan évfolyamtársam, aki amfetaminnal “turbózta fel” magát, hiszen orvostanhallgatóként könnyen hozzájutott. Pedig nem volt veszélytelen! Az amfetamin fokozza éberséget, a koncentráló képességet, használója (átmenetileg!) nem érez fáradtságot, álmosságot. Közben tönkreteszi a szívét, nő a vérnyomása, tágul a pupillája, gyorsul az anyagcseréje. Mivel minden felpörög a szervezetében, romlik a megfigyelő- és döntésképessége, felületesebbé válik a gondolkodása. Ma már nem is engedélyezik. (Jelzem, az amfetamin-származékok – például a speed – ugyanilyen gyilkolást visznek véghez a szervezetben!) Egyszóval régebben is előfordult, hogy ajzószereket használtak az egyetemisták, ráadásul a mai “agyfényesítők” – ezt a szülőknek üzenem! – általában telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, amelyek az agy vitaminjai. Javítják a koncentrálóképességet. Tehát azoktól a szerektől, amelyeket vény nélkül kaphatnak, nem kell félni! Főiskolai tanárként az is megesett már velem, hogy magam ajánlottam néhány diáknak olyan gyógynövényboltokban kapható szert, amelyik jót tesz a szellemi megterhelések idején. A legfontosabb (ezt minden szülőnek tudnia kell!), hogy az a fiatal, aki ártalmas szereket – amfetamin-származékokat, hallucinogéneket – szed, garantáltan nem tud tanulni, és képtelen levizsgázni!


Hol a pirulám? – II. rész >>
Exit mobile version