Olyan dolgok történnek velem az utóbbi időben, amikre egyáltalán nem számítottam így a negyedik X táján. Van két gyermekem, 20 és 12 évesek. Ezenkívül egy romokban heverő házasságom, ami nem újdonság, hiszen szinte az elejétől fogva romokban hevert. Viszont a remény, és talán a gyávaság mégis itt tartott, álltam a sarat, és most úgy érzem, nem bírom tovább. Hirtelen elfogyott a kitartásom, nem tudom többé homokba dugni a fejem. Ki szeretnék lépni, de nem tudom, hová és hogyan. Nem látok perspektívát. Szerinted természetes dolog az, hogy egy nő 38 éves korában döbbenjen rá arra, hogy minden vágya egy másik nő? Mert ez történt. Beleszerettem a barátnőmbe. Nem kicsit. Már majdnem két éve tart az őrlődésem. Szinte csak rá tudok gondolni, újra és újra, mint amikor fennakad a lemezjátszó tűje. Talán hazugság lenne azt állítani, hogy ennek sohasem voltak előjelei, de csak átsuhanó gondolatok szintjén. Valami fel kellene hogy rázzon ebből az őrületből.
Ő viszont azt sugallja, hogy ha lesz valakije, az legyen teljesen az övé. Nem hajlandó kompromisszumokra. Nem történt közöttünk semmi komoly, érzelmi kapcsolaton kívül. Súlyos szívbeteg, a szex életveszélyes a számára. És mégis, nem tudom kiverni a fejemből. Vele szeretnék lenni. Ugyanakkor szégyellem magam, önmagam előtt, hogy mivé lettem? Nem a leszbikus hajlamaim miatt, hanem amiatt, hogy képes lennék a gyerekeimet is megbántani ezzel az egésszel, ha rájönnének. Talán mindent felrúgnék érte, ha engedné. Rossz anya vagyok. De ő sokkal racionálisabb, reálisabb nálamnál, nem engedi hogy miatta őrültségeket műveljek, mert tudja, hogy bármelyik pillanatban meghalhat, akár ma is. Viszont érzem, mennyire szeret.
Tudod Soma, ez az egész úgy kezdődött, hogy valami olyat éreztem, amit még soha. Hogy ő a lelkem másik fele, a duál párom. A sors fintora, hogy ő nem férfi, és hogy már késő… Tévedés volt az egész életem? Érdekes, mert én őt ismerem már 10 éves korom óta, de ritkán és felületesen érintkeztünk, míg a férje meg nem halt. De azóta szinte minden nap együtt töltünk néhány órát, vagy egész napot is. Számtalanszor elhatároztam, legokosabb megszakítani ezt a kapcsolatot, mert kínszenvedés, hogy együtt vagyunk, de nem lehetünk teljesen együtt mégsem. Aztán minden megy tovább. De nem untatlak tovább a részletekkel. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni a megváltoztathatatlant. És ez a tudatállapot elszívja minden energiámat. Szerinted a lelki fejlődés szempontjából hogyan hozhatnék ki ebből az intenzív érzésből a legtöbbet? Mi a célja ennek az egésznek, miért történik ez? Vagy csak szimplán megbolondultam, és akkor ne magyarázzak bele semmi karmikus töltetet?
Hal-leány
Hát akkor ébresztő, elég az ön-lehúzásból! A keserűséged nem csak a te keserűséged! Sugárzik a gyermekeidre, a férjedre, a kollegáidra, és ki, a világba. Van választásod, hogy véget vess szenvedéseidnek!
Azt írod: a házasságod romokban hever. Bizonyára nem akarsz egy életen át romokban élni a szeretteiddel, gyermekeiddel együtt! Mutasd meg nekik is, hogy van lehetőség egy boldogabb, teljesebb élet felépítésére! Hogy mi a teendő? El kell döntened, hogy mit választasz! És ezt csak te döntheted el! Vagy képes vagy felépíteni, újraépíteni a házasságodat, vagy kiszállsz belőle! Ennek a kettőnek van értelme, VÁLASSZ! Még éveken át keseregni a romok felett: mindenki energiáját leszívja! A keserüség beleivódik a gyermekeid húsába, idősebb korukban már szagot is ereszt! Úgyhogy légy erős, és minél hamarabb döntsd el, merre indulsz!
Az, hogy felismerted magadban, leszbikus vagy, nem gond. Az önismeret, és az önfelvállalás előtt mindig le a kalappal! Sajnos a mi társadalmunk még mindig tele van prüdériával, ítéletekkel, intoleranciával, hazugsággal, képmutatással. Az emberek nem csak egymásnak, de még maguknak is hazudnak, amibe persze előbb-utóbb belebetegszenek. (Majd vakon, és süketen kérdezik: mért kaptam én ezt? miközben maguknak gyártották betegségüket.)
Az viszont elgondolkodtató, hogy 12 éves, kamasz gyermekednek vajon MOST a legoptimálisabb-e elmondani őszinte érzelmeidet a barátnőd iránt? A 20 éves gyereked előtt már nem gond, de a 12 évesnek ez az egyik legérzékenyebb időszaka, most alakul ki a nemiséggel való kapcsolata, úgyhogy vele még várnék pár évet. De hazugságban nem hagynám őket. Hihetetlen erő szabadul föl az emberben, amikor rájön: nem kell tovább hazudnia! Lehet önmaga! És ez másokat is “megfertőz”, másokon is segít. (“No, ha ő felvállalta magát, akkor én mért ne?”) Csakhogy! Azt írod:” Ő viszont azt sugallja , hogy ha lesz valakije, az legyen teljesen az övé. Nem hajlandó kompromisszumokra. “Legyél teljesen az övé? És ezt hívod te szeretetnek? Ez önmaga szerelme, nem a másiké! Hogy értsd amit mondok:
Pál apostol azt mondta a korinthusbelieknek írt levelében, hogy a szeretet nem birtokol, és hogy feltétel nélküli. A valódi szeretet nem önző! Hogyan képzelheti egy ember, hogy egy másikat birtokolhat? Mint egy tárgyat, az autóját, a hamutálát, a perzsa szőnyegét, vagy CD-lejátszóját. Pláne, ha az állítólag szeretett kedvesnek egy 12 éves gyermeke van? Így szeret ő téged? Így képviseli önzetlenül a te érdekeidet? Nem, nekem nem ez a szeretet! És mondok még valamit: a szívbetegség a szeretetlenség betegsége, amit ő magának csinált! A mindennapos “maismeghalhatok” pedig figyelem felkeltés, ami az egyik legjobb módja az energia vámpírkodásnak. Ha szeretek valakit, arra törekszem, hogy ne okozzak neki rossz érzéseket. (Egyébként az az intuícióm, hogy még egy jó darabig nem fog átmenni a köztes létbe a barátnőd, és hogy jelenleg te vagy a fő energiaforrása.) Egy olyan helyzetbe hozott téged – és te magadat általa – amiben direkt kínozzátok magatokat! Eljátsszátok a hősszerelmest – mint Rómeó és Júlia -, akik nem lehetnek teljesen egymáséi. Mért, mit szeretnél? Éjjel-nappal vele lenni, mint egy szerelmes kiskamasz?
Azt írod, szinte minden nap együtt vagytok, órákat, sokszor egész napokat. Ez nem elég? A munkád, a gyerekeid ennyire nem töltik ki az életedet? Ennyire nincs semmi, amit igazán szeretsz csinálni, a vele való együttléten kívül? Akkor indulj el, és szomjúhozva áhítsd megtalálni a világ ezernyi csodája közül azt, ami rád vár, amit élvezel, amibe belerakhatod a képességeidet, egyéniségedet! Különben nyomorult társ-függő leszel, és egy idő után szinte mindegy lesz, hogy kivel élsz, mert úgysem vagy önmagad! Szóval, itt az idő: ÉBREDJ FEL! Elég a nyavajgásból, az önsajnálatból, az örlődésből, rakj rendet az életedben! Döntsd el, hogy fektetsz-e energiát abba, hogy helyrehozod a házasságodat, vagy elválsz! Sokat segít, ha a fizikai síkon is rendet raksz, hatalmas nagytakarítást végzel, dobd ki a lomokat, tedd átláthatóvá az életedet! A barátnőddel beszélgess el nagyon őszintén, és képviseld a te valós érdekeidet!
Értékeld át a vele való kapcsolatodat, és a szenvedés helyett örülj annak, hogy ennyi időt együtt tölthettek! (Jobban jársz, ha nem a társ-függőségre törekszel, hanem autonómiára, ami nem azt jelenti, hogy magányos leszel!) És még egy fontos dolog: az az érzésem, hogy jót tenne neked, ha szeretkeznél egy nővel. Akár vele, akár mással, most még egy futó kaland is jó orvosság lenne számodra. Indulj el megtalálni azt a tevékenységet, amiben örömöd leled, ami tölt és épít! Sugárzik belőled a szeretet-hiány, itt az idő elengedni a sérült kislányt! Légy bátor, éber , kívánok neked sok-sok erőt hozzá! Soma Mamagésa
Ha te is kedvet kaptál, hogy írj Somának, ezt a soma@nlcafe e-mail címre teheted meg.