Minden megtörténhet!

Dobray Sarolta | 2004. Június 23.
Internetes társkeresésrõl szóló cikkünk megjelenését követõen szinte óránként közölte valaki csalódottan, örömmel, vagy csak úgy odavetve: "tudod, én is érintett vagyok...”





Rengeteg hozzászólás érkezett e-mailben is, százféle történettel, köztük sok-sok pozitív tapasztalattal, ráadásul kiderült újra, hogy nem csak a húszéveseké a világ…

Az alábbiakban részleteket olvashattok olvasóink leveleiből:

“Második válásom után, negyvenévesen három évig lelki sebeimet ápolgattam, hatéves fiamat neveltem. Majd megpróbálkoztam az internetes ismerkedéssel, koromnál és munkámnál fogva nem maradt más lehetőségem a társkeresésre. Első “merítésem” eredménye egy egyéves kapcsolat lett, ami visszaadta az önbizalmamat. Másodszorra egy olyan barátot kaptam, aki a mai napig biztonságérzetet ad nekem, s bár ritkán találkozunk, tudom, nem lehet olyan dolog, amelyben ne számíthatnánk egymásra. Harmadik próbálkozásom „ajándéka” egy, most éppen három éve működő harmonikus párkapcsolat. Megtaláltam azt, aki mellett boldog vagyok, és úgy élhetem az életemet, ahogy szerettem volna. Én mindenkit arra biztatnék, hogy kellő nyíltsággal, őszinteséggel próbálja meg ezt az utat is, mert nem veszít vele semmit! Mindenesetre óvatosnak kell lenni, kezdetben nem szabad semmi olyan adatot megadni, ami alapján kellemetlenség érheti az embert (lakcím, telefon…).

Üdvözlettel: Koltai Ágnes”

•





“Négy éve, egyetemistaként fedeztük fel barátnőmmel, milyen függőséget tud okozni az internet, pontosabban a chat. Éppen magánéleti válságban voltam, amikor feltűnt ott egy hasonló helyzetben lévő fiú. Egymásba kapaszkodtunk, nem voltak kötelezettségek, számomra biztonságot nyújtott, hogy ha akarom, soha többet nem “találkozunk”. Ezzel nem csaltam meg akkori, bár hanyagolt, de még meglévő barátomat, ugyanakkor kitörhettem a kapcsolatból. A levelek alapján a fiúban mindazt megtaláltam, amit a barátomból hiányoltam: rendkívül intelligensnek, tanultnak és őszintének tűnt, amit bár az elején kétkedéssel fogadtam, de ugyanolyan őszinteséggel reagáltam rá. Ez meg is tette hatását: rövid időn belül erősen kötődött hozzám, erősebben, mint én, és ez lett végül a gond. A személyes találkozás során kicsit rámenősen viselkedett, és én – mint alig tapasztalt “kislány” – beijedtem, és visszaszaladtam a “biztonságos” régi baráthoz. Úgy vélem, túl kevés levelezésen keresztül megismerni valakit, a mondatok félreérthetők, a kifejezések más hatást érnek el, mint azt szeretnénk. Biztos vagyok benne, hogy ha más körülmények között találkoztunk volna, ma a felesége lennék. Más körülmények között viszont esélyünk sem lett volna találkozni, mert kétszázötven kilométer és egy határ választott el minket…”

Egy erdélyi lány

•

“Harmincöt éves, hogy úgy mondjam, “kényszerszingli” vagyok, és immár negyedik éve élek ebben a mókuskerékben, eredménytelenül! Annak idején a kapcsolatom végén csalódottságból, dühből léptem fel egy internetes társkereső oldalra. Az egész nem szól egyébről, mint mások becsapásáról, a valós életben ki nem élt én virtuális megvalósításáról, szexpiacról, önámításról, illetve más módon nem megvalósítható kommunikációról! Magam is ebben a cipőben járok, társaság híján idejövök beszélgetni, ismerkedni. Amíg az emberek ennyire személytelenek, érzéketlenek, és a szerepek ennyire eltolódottak maradnak, amíg a férfiak egyre puhányabbak és gyávábbak, a nők egyre keményebbek és hidegebbek lesznek, amíg nem megoldott a nyilvános kultúrált ismerkedési lehetőség a “való világban”, addig a helyzet nem fog javulni…”

Tisztelettel: Nádor Erika

•

“Negyvenkilenc éves, elvált, vidéki nagyvárosban élő nő vagyok. Fényképpel regisztráltattam magam a Nők Lapja Café Társkereső rovatába. Néhány megakadt levelezés után két úr regisztrációs lapjára kattintottam rá, fontos volt, hogy ne legyen hivalkodó a bemutatkozásuk, és ne fiatal lányt keressenek. Kettőjük közül az egyik írt vissza, megvallotta, hogy régóta nézegeti a fényképemet, és álmai asszonyának tekint, de még nem érezte magát új kapcsolatra alkalmasnak. Levélről levélre nőtt bennünk a szimpátia, és ma már naponta legalább kétszer hívjuk egymást. Áldom a Gondviselést, hogy ebbe a rovatba és az illető úrhoz vezetett! Ő ötvenhárom éves, elvált. Sajnos, kétszázharminc kilométerre lakik tőlem, de alig várja, hogy jöhessen. A találkozás most hétvégén megtörténik, annyira izgatottak vagyunk, mint a szerelmes diákok…”

Üdvözlettel: B. Kata

Ha kiváncsi vagy a Nők Lapja Cafe Párkeresőjére, kattints ide! >>
Exit mobile version