Akkor ott a ház, ami nagyon sokat jelent nekem. Nem tudom, képes leszek-e úgy ott lakni, hogy ott van két üres szoba, hiányoznak a képek a falról(mert anyu elvitte őket), és nincs ott anyu és öcsém.
Második probléma: barátom külföldre ment. Tizennégy hónapig vártam rá, telefon, gyötrelem, bizonytalanság, de visszajött!!! Amint megérkezett, összeköltöztünk, és sikerült, azóta is együtt vagyunk!!! Most nyáron hazajön velem, de szeptembertől visszamegy Kanadába, és akkor mi lesz??? Megint külön kell lennünk. Mert én meg szeptembertől folytatom az iskolát Magyarországon. Hogyan választhat az ember két ország között?
Hogyan választhatsz a szerelmed és a családod és a barátaid között??? Mert mi is az otthon???? Egy részről mondhatod, hogy ott az otthonom, ahol a társam, és ahol én megteremtem magamnak a világ bármely részén. De másrészről ott az otthon, ahol felnőttem, körülvesz a család, a barátok, az ismerősök, ahol a gyökereim vannak, minden fát és bokrot ismerek, és nem utolsó sorban szeretek.
Kuszaameo
Komoly helyzet elé állított az élet, nagyszerű lehetőség a fejlődésre! Ugyanis én azt gondolom, hogy ez egy “Tanuló-bolygó”, ahova azért születtünk le, hogy fejlődjünk. Fejlődés pedig – ahogy Buddha mondta nincs küzdelem és szenvedés nélkül. Most neked van mit megoldanod, és nagy lehetőséget kaptál az éberség és a dönteni tudás tanulására! Próbáld így
fölfogni! Azt írod:
“Hogyan választhatsz a szerelmed és a családod és a barátaid között???”
Mért kellene bármelyikről is lemondani? Az érzések belül vannak, barátság és szeretet nem változik a távolságtól! Barátnőim közül az egyik Londonban, a másik N.Y.-ban, a harmadik Mexikóban él. Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot e-mailben, és amikor tudjuk, kölcsönösen látogatjuk egymást. Az elmúlt külön töltött évek semmit nem csökkentettek a szeretet mélységén. Sőt! Sokkal letisztultabb, lényegretörőbb lett a kapcsolatunk, s az együtt töltött pillanatok is felértékelődtek. A barátokat az különbözteti meg az összes többi embertől, hogy láthatatlan fényszálakon össze vannak kötve, és a másik puszta létezése is segít. Ez egy olyan segítő energia, mely nem tér és idő függvénye!
Soraidból azt veszem ki – persze ez korodnak is köszönhető -, hogy te még nem ismered az autonómia érzését. Vagyis amikor úgy érzed, hogy a benned rejlő erők önmagukban is elegendőek ahhoz, hogy biztonságban érezd magad a világban. Nyilván még nem nagyon voltál egyedül. (Nem magányosan, az egész más!) Én úgy gondolom, ahhoz, hogy egy ember teljes értékű felnőtt legyen, meg kell tanulnia egyedül is lenni. Nem folyamatosan valakire
támaszkodva, állandóan valakivel együtt lenni! Hiszen a szerető emberek energiája távolról is támogat, ahhoz nem kell egy állandó személyes érintkezés!
Azt írod édesanyádról, hogy a gyerekek miatt, és sajnálatból maradt apukáddal. És hogy tudod, hogy 30 évet feláldozott az életéből. És itt egy nagyon fontos ponton vagyunk! Én ezt egészen másképpen látom, mint te! Egy bizonyos aspektusból két fajta, vagy inkább úgy mondom, hogy három fajta ember létezik. Az egyik az alvó, a másik a fölébredt, és a harmadika kettő között levő: az ébredező. Az alvó ember még gyerek-ember, nem tudatos. Sodródik, kifele hárít. Nem látja folyamatában a körülötte zajló eseményeket, ok-okozati
relációban. Az alvó ember mást okol az élete miatt. Körülötte minden más miatt történik. Az anyja, az apja, a kollegája, a férje, a munkahelye, a balesete amit ő csinált, ő vonzott be magának, csak nem tud róla -, a betegsége miatt, stb. . . Ő csupán elszenvedője, vagy megélője a körülötte zajló eseményeknek, és úgy gondolja, minderről ő nem tehet, így igazából soha nem uralkodott a saját élete felett. (Természetesen bizonyos szempontból ez is viszonylagos, hiszen mégiscsak van magasabb erő, és sors is. Viszont van szabad akarat is.)
Az, aki azt mondja, hogy feláldoztam miattatok az életemet, tulajdonképpen nem akarja meglátni, hogy gyenge volt a változtatáshoz, és változáshoz. Az egyik legrosszabb, amit embertársunkkal tehetünk, sajnálatból együtt lenni vele. A folyamatos sajnálat csak egy dolgot tud eredményezni: mindenkit lehúz. A sajnálatot, mint a szemölcsöt, ki kell égetni! Az együttérzés az, ami képes a másikon segíteni! Együttérzés, majd konstruktív továbblépés. De a sajnálatot, azt ne! Akit sajnálsz, elhiszi, hogy ő a szerencsétlen, és a sajnálatra méltó. És sajnálni folyamatosan pedig előbb-utóbb keserű levet ereszt. Ez nem vall bölcsességre, sem szeretetre. Csodálom, hogy ennyi ideig gyűrték magukat együtt a szüleid, és képesek voltak ezt a férfi-nő kapcsolatmodellt tovább adni a gyermekeiknek (Bizonyára jó sok betegséget is gyártottak vele maguknak, aminek egy része még nem is öltött formát.) Mindezt a mártíromság hazug és önbecsapó zászlaja alatt. Így tulajdonképpen folyamatosan önmagukkal foglalkoztak, és benneteket használtak föl arra, hogy a saját gyengeségüket, és hazugságaikat leplezzék.
Nekem is vannak gyermekeim, és is szülő vagyok. És természetesen, mint minden igazi szülő, én is a gyermekeimet szeretem a világon a legjobban. Épp ezért jót akarok nekik. Ahhoz, hogy ők jól érezzék magukat, az is kell, hogy boldog, kiegyensúlyozott szülők legyünk. A szülő boldogtalansága a gyermeket is mételyezi. És mindenki mást, mert a keserű ember ezt mindenhova magával viszi. Ha valaha is eljönne az idő, hogy nem tudok a férjemmel
szeretetben, barátságban élni, biztos elválnék, és akkor úgy próbálnék meg a barátja lenni. Ha ez sem menne, akkor sem szidalmaznám őt a gyermekeim előtt, hiszen ő a másik szülő, aki ugyanolyan fontos a gyermekeimnek, mint én. Nagyon fontos, hogy merjél bátor és őszinte lenni a szüleiddel, és mondd el nekik az őszinte érzéseidet! Kérd meg őket, hogy próbáljanak a saját érzéseik helyett a gyermekeik érzéseivel foglalkozni, és a gyermeteg kifelé
hárítgatás, a másik szidalmazása helyett érezzék bele magukat a ti helyzetetekbe, és belül keressék a hibákat. Hiszen mindannyian egymás tükrei vagyunk, és ami a másikban zavar, az a saját megoldatlan problémáinkat mutatja meg!
Most rátérek a másik emberre: ő a felébredt ember. A spirituálisan is felnőtt, tudatos ember, aki tudja, hogy “amint bent, úgy kint.” Ő tudja, hogy a körülöttünk levő világ tele van jelekkel, hogy a helyzeteket, embereket, betegségeket, stb. mi magunk gyártjuk, vagy vonzzuk be, illetve amit az élet sorsszerűen ad, azt azért teszi, hogy megoldjuk, és fejlődjünk általa. Épp ezért nem kifele hárít, hanem belül, mindig és kizárólag önmagában keresi a változtatást . Látja a folyamatot, amiben benne van, elfogadja – a háborgás csak energiacsapolás – nem panaszkodik, hanem törekszik az önépítésre, és az éber dönteni tudásra. Bízom benne, hogy előbb-utóbb minden ember fel fog ébredni, még ha nem is az adott inkarnációjában. És e két út között van az ébredezés, amin te már rajta vagy! A szüleid problémáját nem neked kell megoldanod, de természetesen segíthetsz nekik: az őszinteségeddel, türelmeddel, megértéseddel és szereteteddel. Mondd el apukádnak, hogy mennyire rosszul esik az, ahogyan anyukádat nyilvánosan is szapulja! Hiszen az ember adva kap, és csak azt kaphatjuk vissza másoktól, amit mi adunk nekik!
Ha az apukád nem tiszteli annyira a feleségét és a gyermekei anyját, hogy ezt a tiszteletet meg is adja, egy idő után őt sem fogják tisztelni! A költözés, a teljes rendrakás és minden szintű lomtalanítás nagyon is ráfér a családodra! Ne félj a változástól, mert szükséges! Még az is lehet, hogy épp ez a gyökeres változás kell a szüleidnek ahhoz, hogy meglássák: valójában összetartoznak, szeretik egymást. És ha nem, akkor is van választásuk, hogy kulturáltan, egymást tiszteletben tartva, vagy pedig egy állandó önhergelésben egymásra mutogatva éljék le az életüket, ami végtelen önző és ostoba döntés lenne, és akkor semmire nem mentek azzal, hogy úgynevezett értelmiségiek. Csakis az őszinteségeddel és szereteteddel adhatsz nekik útmutatást! A gyökerek pedig belül vannak, nem téglafalak, könyvespolcok vagy kerti bokrok fogják adni!
A másik kérdés: a barátod. Ő tudott választani: Kanadát választotta. Ezzel téged is egy választási helyzet elé állított. És ezt csak és kizárólag te döntheted el! Senki más! Egyetlen tanácsot tudok adni: hallgass a szívedre! Mert a válasz benned van, amit csak akkor hallhatsz meg, ha nem félsz, és ha el tudsz csendesülni. Menj ki egy vagy akár 2-3 napra az erdőbe, vagy bárhová a természetbe, légy egyedül! Csak az elején tedd föl a kérdést magadnak, aztán már ne foglalkozz vele! Dobd el, mint egy bumerángot, és mire kiürülsz, és a belső ricsaj elcsendesül, a válasz meg fog érkezni, mert ott van benned! Most erre lenne a legnagyobb szükséged! Teremtsd meg magadnak az egyedüllét lehetőségét, hogy tisztulhass, és rendet rakhass a fejedben!
Kívánok neked bátorságot, éberséget és nyitottságot, hogy meglásd a folyamatos külső segítséget felébredésed útján!
Problémáid vannak, de nem bízol senkiben? Szeretnéd megosztani barátaiddal, de tudod, hogy úgysem értenék? Egy nagy élettapasztalattal rendelkező idegen néha sokkal jobban megérti mások problémáját -a távolból. Írj Somának, és mondd el, mi nyomaszt: soma@nlcafe.hu