Nem jó egyedül!

V. Kulcsár Ildikó | 2004. Július 12.
Jánosi Vali (harmincegy éves tanár): – Találkozott már valaki olyan ötéves kislánnyal, aki azt felelte a „mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre, hogy „szingli!”?

Strommer Szilvia
Általában arról álmodoztunk már az óvodában, hogy gyönyörű fehér ruhában, uszállyal, ja, és egy tökéletes fiúval orgonaszóra vonulunk be a házasságkötő terembe vagy (és) a templomba. Ma mégis trendibb azt mondani, hogy szingli vagyok, mint azt, hogy „kérem, én balek vagyok, mert ötven kilométeres körzetben vonzom a szélhámosokat, a pszichopatákat.” Ezzel a divatos szóval csak elkenik a problémákat – elkerülik az önelemzést –, mert lehet, hogy a defekt bennük (is) van. Ma a „szingliség” nemcsak azt jelenti, hogy egyedül élek, de magában foglalja azt a hazugságot is, hogy így érzem jól magam. Pedig dehogy! Amíg kifelé eljátsszák a magabiztos egyedülállót, odabent ordítanak a magánytól. Legalábbis az őszintébbek. Mert amit az ötéves tudott, azt a harmincéves szingli sem felejti: nem jó egyedül!

A szomszéd zöldebb kertje

Strommer Szilvia (harmincéves, már nem szingli, de másfél évig élt „kényszerű száműzetésben”):
– Itthon (túl) sokjelentésű fogalom a szingli. Aki benne van, az pozitívan próbálja átélni, ám a körön kívüliek szemében inkább negatív a jelentéstartalma. Ugyanis a szingli lány, ha kilép az ajtón, irigyelt boszorkány. Ő a szomszéd zöldebb kertje… Glamour. Bulik, divat, szabadság. Ám munka után hazaérve szomorúan csattan a mögötte a lakásajtó… Kényszer szülte szabadság. E helyzetben elsősorban az boldogul, aki tartalommal tudja megtölteni mindennapjait ahelyett, hogy boldogtalanságát haszontalan dolgokkal kompenzálná. Befelé figyel, de nem fordul magába, mert az keserűvé, sikertelenné teszi az embert.

Exit mobile version