“Szingli vagyok, és erre büszke vagyok”

illusztráció

– A németországi szinglik nem tétovák, már nem rejtőzködnek – mondja komolyan. – Önmagáért beszél a szlogenjük: Szingli vagyok, és erre büszke vagyok! Az életmódjuk, a viselkedésük, a szokásaik, minden azt szuggerálja: csöppet sem kínos, hogy egyedül élek, ez nem a kapcsolatteremtési kudarcaimat jellemzi, hanem az autonóm személyiségemet. Főleg harmincas nők tartoznak a népes csapatba: tanultak, tájékozottak, több nyelven beszélnek, rengeteget dolgoznak, sokat keresnek, megengedhetik maguknak, hogy minden, számukra érdekes dologba belekóstoljanak. Egyesek nem is vágynak családra – fontosabbnak tartják önmaguk és a világ megismerését –, mások azt állítják, hogy egyszer, a távoli jövőben majd családot alapítanak, és tán gyereket is szülnek…

– Tapasztalataid szerint van különbség a társat kereső egyedülállók és a szinglik között?

– Németországban van! Ismerek egy negyvenéves jégcsapszépséget – sikeres, gazdag rádióriporter –, akinek esze ágában sincs férjhez menni. A hasonlóan sikeres barátjával havonta találkozik, kirándulnak, utaznak, búvárkodnak…Ő remekül érzi magát mint nő, de senkihez sem akar alkalmazkodni, gyereket meg főleg nem akar, mert sok macerával jár, és gátolja a szabadságát… Rá pontosan illik az a szinglifilozófia, miszerint az EGO a legfontosabb. Magyarul: az ember elkezdi a nagy Ő helyett a nagy Ént keresni. Úgy törődik magával, ahogy mással törődne, nem férjet vagy gyereket dédelget, kényeztet, hanem önmagát. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy szerintem a szinglik nem maguk találták ki ezt az ideológiát, inkább átvették a „gyárit”… Mit sugallnak a reklámok? Vigyázz magadra, ápold a lelked, törődj a testeddel, mert megérdemled…