Vitassuk meg együtt!

Másrészt azért, mert az egyedül élők egy része (őszintén vagy önvédelemből) fittyet hány arra az ősi női szerepre (anyaság, önzetlenség, másokról való gondoskodás), amely nélkül valószínűleg hidegebb ridegebb, üresebb a világ…
Mi történik ebben furcsa huszonegyedik században a férfiakkal és a nőkkel? Miért borult fel ennyire a hagyományos „leosztás”? Hallották, hogy Franciaországban már a „határozott idejű együttéléssel” is próbálkoznak? Nos, ez a „harmadik utas” együttélés olyan, mint a határozott időre szóló munkaszerződés. Nem örökre szól, mint egy jó házasság – nem is élettársi kapcsolat –, hanem elveszel engem három évre (ezt szerződésben rögzítjük), utána majd meglátjuk… Vajon miért kell ennyi „figura” ahhoz, hogy férfi és nő egymásra találjon, hogy tartalmasan és boldogan élhessen együtt? Egyesek azt állítják, hogy az emancipáció és a szexuális szabadság vadhajtása a szingli-jelenség – olyannyira „egyenjogúsodtunk”, hogy már nem vágyunk az anyák, nagyanyák szerepeire.
A férfiak pedig megszokták, hogy megállunk a lábunkon, tehát eszük ágában sincs udvarolni, csillagokat számolni, hódítani, nősülni… Általában azt is hozzáteszik, hogy minél később vállalkozik egy pár az együttélésre, annál nehezebb összecsiszolódni, és az sem vezet jóra, ha a nők csak az utolsó utáni pillanatban szülnek…

Persze a „túlsó part” másképp vélekedik. Szerintük igenis helyes, hogy a tanult, tehetséges nők végre nem azt lesik, hogy valaki kimondja-e, légy a feleségem, hanem járják a maguk útját, bizonyítva azt, hogy semmivel sem vagyunk gyengébbek, önállótlanabbak, tehetségtelenebbek, mint a férfiak.

(Kedves Olvasók, folyassuk a beszélgetést! Kérem, osszák meg velünk tapasztalataikat, írják meg, hogyan vélekednek e jelenségről! Várjuk leveleiket az i.vkulcsar@sanomabp.hu vagy postán (1554 Bp. Pf.: 64.)! A borítékra írják rá: „A szingliség anatómiája”!)