„Korábban eszünkbe sem jutott”

RKB | 2004. Július 27.
– Tizenhárom éve vagyunk házasok a férjemmel – mondja Barthné Bencze Éva természetgyógyász. – Egy évet külön éltünk, de ez az egy év távollét, úgy érzem, közelebb hozott minket egymáshoz.






Barthné Bencze Éva
Mindketten megtanultuk, hogy tudni kell elismerni, ha tévedtünk, és bocsánatot kérni. Amióta a kapcsolatunk rendbe jött, tudatosan figyelünk arra, hogy ne essünk bele ugyanazokba a hibákba, mint korábban, és ne laposodjon el az életünk, mert az megöli a szerelmet.

Rengeteget kirándulunk, sportolunk, közös kedvencünk például a görkorcsolyázás, és jönnek velünk a gyerekek is. Szeretjük a természetet, ezért gyakran megyünk gombászni vagy hegyet mászni, és ezek az élmények mindig új erővel töltenek fel. Újabban, ha a gyerekek már alszanak, lemegyünk a Duna-partra sétálni. Ezt például régen sajnos, nem tettük meg, egyrészt a kicsik miatt, másrészt valahogy nem is jutott eszünkbe. Pedig sokkal közvetlenebbül tudunk beszélgetni, megoldani a problémákat.

Norbi, a férjem, gyakran kis meglepetéseket szerez nekem hétköznap. Jó érzés, hogy vizet készít nekem a kádba fürdőolajjal, vagy néha csak úgy, szó nélkül megmasszíroz, amit korábban csak én tettem. Megdicsér, ha csinos vagyok, és ez növeli az önbizalmamat. Értékeli azokat a dolgokat, amelyeket az ember rutinszerűen végez. De attól, hogy észreveszi és megköszöni – mondjuk az ebédet vagy bármi mást –, egészen megváltozik a kedvem a mindennapi tennivalókhoz is. Ettől már egyből öröm lesz nekem, és kedveskedés neki. Pedig csak annyi az egész, hogy megköszöni, ha kivasalom az ingét vagy finomat főzök. Néha elmegyünk ketten vacsorázni, és arra is volt már példa, hogy én hívtam meg őt.

Most már tudjuk, arra is ügyelni kell, hogy évekkel később is így figyeljünk egymásra. Nap mint nap vannak apróságok, amelyek alkalmat adnak arra, hogy kifejezzük a szeretetünket. Az alkalomra nem várni kell, magunknak kell azt megteremteni!
Exit mobile version