Jöttek, láttak, gyõztek

Fejős Éva | 2004. Augusztus 03.
„A szél annyira felkorbácsolta a vizet, hogy a látótávolság pillanatokra a nullával volt egyenlõ. Levegõt venni csak úgy tudtam, ha hátat fordítottam a szélnek.” – írta Sebestyén Attila tavaly december 9-én az Atlanti-óceánon hasító Equator nevû vitorlás hajónaplójába.




Az elektronikai műszerész végzettségű Attilának és feleségének, a franciatanárnő Mártinak lételeme a kaland.

– Voltunk már Peruban, Bolíviában – kezdi Márta –, laktunk indiánokkal egy tutajon az Amazonason, de kevertek nekünk dunsztosüvegben is koktélt a dzsungel közepén egy kocsmában. Vitorláztunk a Karib-tengeren, ahol megismerkedtünk például egy Russel nevű emberrel, aki egyedül élt a saját szigetén, és egy kádban lakott. A legnagyobb vállalkozásunk azonban az Atlanti-óceánt átszelő tavalyi vitorlástúra volt.

– Már régóta terveztük ezt az utat – folytatja Attila –, mivel a Balaton mellett nőttünk fel, mindketten imádjuk a vizet, a hajókat, bár e téren komolyabb ismereteim igazán nekem vannak, hiszen én vitorlásoktatással is foglakozom. Kocsival mentünk el Gibraltárig, onnan pedig bérelt hajóval keltünk át az óceánon a Karib-térségben fekvő Antigua szigetéig, összesen harminchat nap alatt. Kimondottan kemény utunk volt. Ebben az időszakban a passzátszél elvileg könnyedén átfújja az embert az Atlanti-óceánon, de nekünk egyfolytában keresztbetett az időjárás. Hol totál szemből fújt a szél, hol a viharok miatt aggódtunk, vagy a szélcsend miatt nem tudtunk haladni. Gyakran óriási hullámokkal kellett megküzdenie a hajónak, tőlünk pár méterre iszonyú fényárral és dörrenéssel csaptak be a villámok.

– Ilyenkor nagyon aggódtam Attiláért, percenként ki-kinéztem a kabinból, hogy megvan-e még. Azt hiszem, soha életemben nem féltem annyira. Utána viszont tiszta időben, jó széllel káprázatos száguldani a hajóval, és hihetetlen érzés megérkezni is! Mi újabb és újabb célokat állítunk magunk elé, keressük és próbálunk megfelelni a kihívásoknak. Ez éltet minket, azért dolgozunk, hogy elindulhassunk. Attila nemrég beleszeretett az ejtőernyős ugrásba is. Négyezer méterről ugrik: háromezer méter szabadesés, majd ezer méteren nyílik az ernyő. Ez engem nem vonz, a további kalandtúrák viszont annál jobban. Régi vágyam lepöfögni a Jang-ce folyón, Attilát nagyon érdekli valamelyik sarkkör vidéke, de a következő utunk azt hiszem, Kongóba vezet – megnézzük, miben tudnánk segíteni az ottaniaknak.
Exit mobile version