Voltunk már Peruban, Bolíviában kezdi Márta , laktunk indiánokkal egy tutajon az Amazonason, de kevertek nekünk dunsztosüvegben is koktélt a dzsungel közepén egy kocsmában. Vitorláztunk a Karib-tengeren, ahol megismerkedtünk például egy Russel nevű emberrel, aki egyedül élt a saját szigetén, és egy kádban lakott. A legnagyobb vállalkozásunk azonban az Atlanti-óceánt átszelő tavalyi vitorlástúra volt.
Már régóta terveztük ezt az utat folytatja Attila , mivel a Balaton mellett nőttünk fel, mindketten imádjuk a vizet, a hajókat, bár e téren komolyabb ismereteim igazán nekem vannak, hiszen én vitorlásoktatással is foglakozom. Kocsival mentünk el Gibraltárig, onnan pedig bérelt hajóval keltünk át az óceánon a Karib-térségben fekvő Antigua szigetéig, összesen harminchat nap alatt. Kimondottan kemény utunk volt. Ebben az időszakban a passzátszél elvileg könnyedén átfújja az embert az Atlanti-óceánon, de nekünk egyfolytában keresztbetett az időjárás. Hol totál szemből fújt a szél, hol a viharok miatt aggódtunk, vagy a szélcsend miatt nem tudtunk haladni. Gyakran óriási hullámokkal kellett megküzdenie a hajónak, tőlünk pár méterre iszonyú fényárral és dörrenéssel csaptak be a villámok.
Ilyenkor nagyon aggódtam Attiláért, percenként ki-kinéztem a kabinból, hogy megvan-e még. Azt hiszem, soha életemben nem féltem annyira. Utána viszont tiszta időben, jó széllel káprázatos száguldani a hajóval, és hihetetlen érzés megérkezni is! Mi újabb és újabb célokat állítunk magunk elé, keressük és próbálunk megfelelni a kihívásoknak. Ez éltet minket, azért dolgozunk, hogy elindulhassunk. Attila nemrég beleszeretett az ejtőernyős ugrásba is. Négyezer méterről ugrik: háromezer méter szabadesés, majd ezer méteren nyílik az ernyő. Ez engem nem vonz, a további kalandtúrák viszont annál jobban. Régi vágyam lepöfögni a Jang-ce folyón, Attilát nagyon érdekli valamelyik sarkkör vidéke, de a következő utunk azt hiszem, Kongóba vezet megnézzük, miben tudnánk segíteni az ottaniaknak.