Általában bosszant az elvesztegetett, vagy annak hitt idő?
Mit bosszant?! Fáj! Igen, kifejezetten fáj. Rettenetesen szenvedek tőle. Ne kérj példát, mert most nem tudok neked mondani ilyet, de tudom, hogy ez az életem egyik legnehezebb problémája.
Pedig én úgy hittem, hogy te vagy az, akinek sikerül az időt leginkább kézben tartania.
Az életben, a legritkább esetben alakulnak úgy a dolgok, ahogy azt eltervezem… Szeretnék valamit megcsinálni otthon, erre telefonál anyám, hogy ki kéne váltani egy gyógyszert a patikából, vagy megkér a feleségem, hogy vegyek útközben valahol gyümölcsöt. Kis kerülő, kis sorbanállás, kis kitérő, és borul minden…
Jó, Zoli, de miből gondolod, hogy a gyógyszerkiváltás, vagy a dinnyevásárlás kevésbé fontos része az életnek, mint például, hogy meghangszerelj egy Ravel zongoraművet?
Csend, mosoly. Kamaszos-öreges, bölcs-zavart, tehát a csakis őrá jellemző, elragadóan, megejtően kocsiszoltános. Egy nagyon kedves hölgy lép be, hozza egy tálcán a két kávét, aztán kisiet, mint aki nem akar zavarni. Én belekortyolok, ő hátradől, kezeivel játszik.
Egyrészt mondhatnám, hogy hangszerelésben inkább otthon vagyok, mint dinnyevásárlásban. Jobban hangszerelek, mint amilyen dinnyét vásárlok, de hát nem erről van szó. Nagyon nem erről. Persze, hogy legalább annyira fontos, hogy meglegyen a gyógyszere a mamámnak, vagy legyen otthon gyümölcs, mint egy hangszerelés, zenei cikk megírása, vagy bármi egyéb ilyen irányú ténykedés. Ugyanúgy részei életemnek, legfeljebb az utóbbiak valamelyest tervezhetők, míg az előbbiek többnyire váratlanul adódnak.
Te jobban szereted az eltervezhetőt?
Én jobban szeretem a rendet, mind térben, mind időben. Igen, számomra fontos, hogy rend legyen magam körül.
És magadban?
Ez már kicsit bonyodalmasabb… De reggelenként inkább felkelek egy órával korábban, hogy elrendezzek mindent otthon. Ez fontos, hogy utána nyugodtan nekivághassak a napnak. És még, hogy a fontosabb dolgokat beírjam a naplóba. Ez is már benne van, hogy ma fél tízkor találkozás Szegő Andrissal, interjú a Nők Lapjába. Bármikor vissza lehet keresni.
Szerinted fogja valaki?
Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Szeretem, ha rendjén vannak a dolgaim. Ha nincsenek tisztázatlanságaim. Kosztolányi írja, hogy nagyjából sikerült megvalósítania élete elrendezettségét, csak egyesegyedül a halált nem tudja ebbe beleépíteni. Az, bárhonnan nézi, valahogyan mindig kilóg a normális működésből. Az renonce. Nem fér bele a tiszta elrendezés vonulatába. Az a fiú, aki rád néz a régi plakátról, teljes mértékben én vagyok. Bennem élnek éppen úgy szenvedélyei, zabolátlanságai is, csak éppen társultak hozzá a későbbi évek tapasztalatai, árnyalatai…
Ha most jönne hozzád egy hasonló szilaj, tiszteletlen, nonkonformista fiatalember?
Bár jönne! Mint a viccben a szegény megesett lány: hol van az a galád szatír? Én nagyon várnék már valaki olyasforma, ajtóstól a házba rontó alakot… Az a döbbenetes számomra, hogy a fiamban látom leginkább egykori önmagamat: féktelenségemet, csökönyösségemet, zenei megszállottságomat.
Melyikben?
Igen… Több házasságból több is van. Nos, a kicsiben, Krisztiánban. A nagyfiam, Márk egészen más alkat. 17 évesen elképesztően érett, skandinavisztikával foglalkozik, ami merőben elképesztő számomra, de őt ez tökéletesen leköti, kielégíti. A nagyobb lányom még nem tudja, hogy mi akar lenni, de ő annyira talpraesett csaj, hogy egy pillanatig sem féltem. Krisztiánt, ha akarnám, akkor sem tudnám a zenétől eltéríteni, de hát akarja a fene, a legkisebb pedig, Viktória mindössze 10 hónapos.
Milyen apa vagy?
Milyen? Szerető… megértő… segítő… A két nagyobbal nyilván kevesebbet tudok együtt lenni, ezeket az időket azonban igyekszem minél jobban kihasználni.
Korábban nem tudtam volna elképzelni rólad, hogy derék családfő, gondoskodó férj, apa legyél.
Én elképzelni ma sem tudom, ennek dacára naponta gyakorlom. Tudod, ahogy múlik az idő, és leszek egyre nyitottabb a világra, úgy osztom egyre inkább Bartók nézetét, miszerint az élet egy folytonosan mozgó, változó, fejlődő organizmus, és a boldogság az, ha ennek a folyamatnak az ember a maga lehetőségei szerint részévé, részesévé válik.