Mikor éppen rászántam magam, hogy munka mellett nekiállok cukrásziskolába járni (hiába vagyok mérnök, ha egyszer érdekel a cukrászat már régóta), a főnököm közölte: kiharcolta, hogy a kollégám és én járhatunk szakmérnökire, a cég szponzorálja. Nekem sose lesz 200.000 Ft/félév pénzem ilyenre. Ezzel majdan többet kereshetek – volt az első reakcióm. Megint idetoppant valami az orrom elé, és én a könnyebbik végét fogtam meg, ahelyett, hogy azt mondtam volna, nem, én cukrász akarok lenni. Most végképp bebizonyosodott, hogy nem mérnöktípus vagyok. Nem látom át a dolgokat, nem veszem észre a kohéziót, számomra a dolgok csak vannak a világban, mint sok apró pötty, de hiányzik az összekötővonal. Hiába tanultam öt évig az egyetemen.
Amíg nem olvastam a könyvet, addig önállóan arra a következtetésre jutottam, hogy nem merek dolgokat megcsinálni, gyáva vagyok. Nem tudom, miképp lehet kimozdulni ebből az állapotból.
Életem legnagyobb kudarca, hogy én is szűz vagyok, nem volt barátom. Asszem egyszer voltam szerelmes, nem többször. Amikor ott volt, akkor mintha eltompultak volna az érzéseim, nem mertem kimutatni, hogy kicsit több már, mint barát. Ő sem mutatta. Vagy csak nem vettem észre. Nem akarom elhinni, hogy engem is lehet szeretni, mint nőt. A nem létező magánélet az extrán beárnyékolja az életemet. Nem tudom, hogy miért lettem ilyen antinő. Egyszer csak elkezdtem nem szeretni a szoknyát, a szandált kiskoromban is rühelltem, nadrág, bakancs. Azt képzelem, hogy ha felhúznék egy ruhát, iszonyat szarul érezném magam benne, és jönnének a piszkálódások, hogy nahát, neked jól áll a szoknya, na, ezt nehezen viselném el.
Lett volna lehetőségem járni fiúkkal, de én mindig elvicceltem a dolgot és leépítettem. Úgy megijedtem. Miért? Félek saját testemtől és más testétől is. Igazából nem tudom elképzelni, hogy ott van valaki, és szerelmes vagyok, és milyen jó, ha hozzám ér, és ösztönszerűen jön, hogy én is hozzáérek Kisregényandi
Most bocsánatot kérek mindenki mástól, akinek eddig válaszoltam, de el kell, hogy mondjam, rég szórakoztam már ilyen jót levélen! Ne érts félre, nem rajtad, hanem a sodró, fergeteges, eneria-hömpöly stílusodon! Remekül írsz, szinte lehet érezni, hogy sisteregsz a sorok között! (És itt azt is el kell, hogy mondjam, hogy minden levelet szeretek, élvezek, kíváncsian, várakozással tele nyitom meg mindig a nlcafés emailjeimet, és végtelenül hálás vagyok a sorsnak, a nlcafénak, és főként nektek, akik megtiszteltek a kérdéseitekkel!) De te kifejezetten élvezetesen írsz! Érződik, hogy szeretsz írni, tele vagy humorral és öniróniával, sokkal előbbre vagy önismeretben, mint azt hiszed!
Egyik fő bajod az önbizalomhiány! Te már nem alszol, ébredezel, és ez nagyszerű dolog! Még akkor is, ha néha azt érzed, széttép belül az útkeresés intenzitása! (Merthogy nagyon intenzív ember vagy… Intenzíven örülsz, szenvedsz, bántod magad, keresed magad, adod oda magad dolgoknak, stb…) Nagyon sok embert ismerek, aki 0 (NULLA) önismerettel rendelkezik, és annyira gyáva, hogy még ezt felismerni is gyáva, így inkább marad alvó gyerek-ember, és teszi továbbra is azt, amit utánozó majomként lát, hogy illik vagy szokás tenni. El sem mer gondolkodni azon, hogy ő valójában kicsoda is. Zombiként végigcsinálja az életét, mint egy megírt program, aztán pedig csodálkozik, hogy daganata lesz, vagy súlyos pajzsmirigy-problémái, eltörik a lába, vagy polip nőtt a hangszalagjára. Nem érti, mért “bünteti az Isten”, és feltehetőleg beleroppanna a felismerésbe, hogy valójában mindezt magának gyártja, és kizárólag magának köszönheti. (És tényleg köszönheti…)
De jól van ez így, izgalmas korszakban vagyunk, lassan (ki hogy), de ébredeznek az emberek. Naná, hogy küzdelmes az út! Ezen ne is szenvelegj, vedd tudomásul, hogy az, és ha természetesnek tartod, könnyebben is veszed majd a kanyarokat! Most vegyük a konkrét problémáidat! Rádöbbentél, hogy olyan pályán vagy, amihez semmi közöd nincs! No problem, gratulálok, hogy ilyen fiatalon, még az út elején felismerted, és voltál olyan bátor (mert az vagy, te kis “hülye”), hogy ki is mondtad! Most arra gondolok, hogy milyen szörnyű lenne, ha mondjuk 40 év múlva, 66 évesen azzal vádolnád magad, hogy milyen gyenge, gyáva, sz.r alak vagy (és ezalatt, persze, te is jó sok betegséget gyártanál magadnak…). Szóval, nyugi, semmiről nem késtél le, időben vagy, és a mérnöki diploma, és az eddig megtett út is nagyon sok mindenre jó volt! Itt tartasz, erre volt szükséged, most viszont össze kell gyűjtened az erőt (tudatosan, és állhatatosan), hogy változtass!
Ne várd azt, hogy más mondja meg, merre kell, hogy elindulj, mert az megint visszafejlődés lenne! Épp ez a lényeg: neked kell kimondanod és felvállalnod a döntésedet! Csakis így fejlődhetsz és nőhetsz föl! Tulajdonképpen a hibás döntés is egy nagyszerű döntés, ha az ember nyitott rá, hogy tanuljon belőle. Akkor már megérte! Én nem mondhatom meg neked, hogy mit tegyél, de azt tudom a saját utamból, hogyha én ráébredtem, hogy valami nem az enyém, akkor abból kiszálltam, és a döntés bátorsága mindig megsegített, és erőt adott. Leveled alapján nem tudom, hogy valóban cukrászleánynak lennél-e a legjobb, avagy, mondjuk írással, emberekkel és kulturális események szervezésével kellene-e foglalkoznod. Annyi pluszt érzek benned, neked nagyon fontosak az emberek, a kommunikáció, nem vagyok benne biztos, hogy az egész napos liszt- és porcukorméregetés hosszú távon téged kielégítene. Sokkal inkább el tudnám képzelni, hogy valamilyen kulturális vonalon pörögj, emberek, szervezkedés, lebeszélni, megbeszélni, megértetni, stb…
Csakhát ehhez is föl kéne hoznod az önbizalmad! Én 30 évesen, (8 évvel ezelőtt) amikor nagyon tudatosan ráálltam arra, hogy felépítem magam, azzal kezdtem, hogy beiratkoztam egy ejtőernyős tanfolyamra, és négyszer ugrottam. Full parás tériszonyos voltam, (sosem vállaltam be az ablakmosást), de azt mondtam, ahhoz, hogy fejlődjek és változást hozzak az életembe, muszáj a fizikai síkon is szembenézni valamilyen félelmemmel. Azt hittem, összesz…. magam a rettegéstől, amikor kinyitotta a gép ajtaját az ugrató pilóta, de utána! Én voltam az Istenkirálynő! Tégy valami olyat, ami brutál erős hatással van rád! Tépd ki magad magadból! (Nyilván, mondani sem kell, hogy csakis valami olyan dologra gondolok, ami nem önpusztító.)
Érezd meg, hogy mi az! Tégy valami olyasmit, amire már régóta vágytál, vagy amitől eddig nagyon féltél! Döntsd el, és lépd meg! Lehet, hogy ez “csak” annyi, hogy egy szórakozóhelyen (ajánlom erre a célra a West Balkánt – 8. ker. Kisfaludy u. 36. – vagy a Mumust – 7. ker. Kisdiófa u. 16 -, vagy ami neked szimpatikus) szólíts le egy fiút, hívd meg egy italra, vagy kérd föl táncolni! És döntsd el azt is, hogy az sem gond, ha kikosaraz. Nem ez a lényeg! Hanem hogy megtetted! Hogy törekedtél arra, hogy legyőzd magad! Nézz szembe a félemeiddel, mondd ki őket! Ülj be meztelenül a tükör elé, és nézd magad! És simogasd magad! És lásd magad kívülről! Szeretgesd meg ezt a testet, ami most téged hordoz! Ez a jelen! Tizenéveimben 64 (!) testi hibámat számoltam össze. (Ajánlom elolvasni a site-omon: www NÉLKÜL: somababa.tv2.hu-n az “Írások” link alatt a Naplórészletek – Gyöngyi 1-10-igben a “Kesergő” című írásomat, ami a fizikai önutálatomról szól. “Testem, gennyem, gennyes testem, mért nőtt ekkorára a mellem? Jó nagy benga állat lettem, s a fejemre szőrt növesztettem.” stb…)
Mára maximálisan elfogadtam és szeretem magam. Nem szeretnék másmilyen lenni, épp ez vagyok én. És te is épp ez vagy. Az egyszeri és megismételhetetlen. Épp ilyen kell, hogy legyél, hogy te legyél TE. Úgyhogy dolgozz azon, hogy kezdd el szeretni magad, és akkor más is szeretni fog! (Maszturbálj rendszeresen, és nagy élvezettel!) No, most már lassan én is “Kisregénygyöngyi” lettem, úgyhogy búcsúzom. Kérdésedre a válasz, hogy HOGYAN kezd el a változást? Akárhogyan, de kezdd el, tudatosan! Én szeretem a rituálékat, szeretek magamnak felejthetetlen történeteket, és élményeket gyártani. Van választásod, te is gyárthatsz magadnak, és tudd, ez volt a változás, és változtatás első tudatos lépése! Gondolkodj, meditálj, mélyülj el magadban, dönts, és cselekedj! És ha éber voltál, akkor a sors segíteni fog! Kapni fogod a jeleket, és élvezni is fogod ezt a végtelenül izgalmas nagy kalandot! Sok-sok erőt hozzá! Puszi: Soma
Somának a soma@nlcafe.hu mél címre tudsz írni, a művésznő válaszait hetente olvashatjátok az NLCafe oldalain.