Az anyai lelkiismeret kétségbeesett hangjai

Dr. Gerevich József pszichiáter | 2004. Szeptember 08.
Egy fiatal nõ kereste telefonon, bemutatkozott, majd hivatalos hangon közölte, hogy lánya, Zsófia, elõzetes letartóztatásba került, kábítószerrel való visszaélés miatt. Ekkor fordult vele a világ.





A “nem tudok róla, tehát nincs probléma” típusú stratégiája összeomlott. Nem lehetett tovább bízni abban, hogy Zsófia “majd kinövi egyszer azt az áldatlan kamaszkort”. Legoptimistább pillanataiban arra a következtetésre jutott, hogy lánya lényegében az anyai mintát követi. Egy kicsit harsányabban, több “bulival”, több szexszel, gátlástalanabbul. Ahogy ez a mostani generáció éli az életét.

A kábítószert vízválasztónak tartotta. Lehet nem tanulni, lehet éjszakánként kimaradozni, korán kezdeni a szexuális életet. Mindent lehet, ezt kivéve. A KÁBÍTÓSZER a fejében egy rettenetes szörny volt, amely úgy üti fel a tisztességes családokban a fejét, mint a középkorban a pestis. Védekezni ellene pedig lehetetlen.

Először legjobb barátnőjével konzultált. Tőle megtudta, hogy nagyon nagy lehet a baj, “biztosan ő is árulta az anyagot.” Most már végképp elveszítette a fejét. Férjétől öt éve elvált, azóta beszélőviszonyban sincsenek, hozzá sem fordulhatott. Hirtelen ötlettel felkeresett egy szülőcsoportot. Itt úgy érezte, hogy a gyermekükre haragszanak ahelyett, hogy magukba néznének. Ő azon különleges anyák közé tartozott – Bertolucci A Hold című filmjének hősnőjéhez hasonlóan –, aki a gyerek kábítószerezésének hallatán nem annak barátaira kezdett mutogatni.

Öröm volt Anikóval dolgozni. Minden találkozásra felkészült, jegyzetekkel jött. Ez idő alatt szembesült a magyarországi jogi szabályozás valamennyi fonákságával is. Kísérletet tett arra, hogy más, hasonló sorsú anyákkal összefogva országos mozgalmat indítson. De szomorúan tudomásul kellett vennie, hogy a szülők annyira szégyellik, ami a gyermekükkel történt, hogy nem mernek nyilvánosság elé állni. Ő mert, beszélt, ahol és amikor csak lehetett.







Dr. Gerevich József pszichiáter
“Kétféle bűntudat van, doktor úr” – fejtette ki egyik alkalommal. “Az egyik, amikor már csírájában elfojtják. Ezzel elérik, hogy minden mozdulatukat a bűntudat, és ne a józan ész irányítsa. Én viszont azért szeretnék megszabadulni a bűntudattól, hogy segíteni tudjak Zsófiának.”

Eleinte kizárólag Zsófiáról beszélgettünk. Később szerettük volna megfejteni a titkot: miért jelentett Anikó számára lánya nevelése megoldhatatlan feladatot. Kézenfekvőnek tűnt az a magyarázat, hogy “hiszen nekem nem volt kamaszkorom, mit tudtam én, milyen egy kamaszlány!” Való igaz, hogy szülei korán meghaltak, s öccséről és húgáról már tizennégy éves korában ő gondoskodott. “Amikor Zsófi annyi idős lett, mint amikor én a szüleimet elveszítettem, ahelyett, hogy vele együtt végre én is kamasz lehettem volna egy kicsit, inkább a munkát választottam.”

Feltűnő volt az is, hogy ez az intelligens és vonzó asszony férfi nélkül él. Anikó a válást követően többször próbált új kapcsolatot kialakítani, sikertelenül. A férfimentes élet Anikó és Zsófia viszonyára megoldhatatlan teherként telepedett. “Úgy éltem a lányommal, mint előzőleg a férjemmel. Alig láttuk egymást, és soha nem beszéltünk kényes dolgokról. Lehet, hogy ebben az időben ő helyettesítette a férjemet? Szegény lány, mi mindent kellett mellettem elviselnie…”

Zsófia most szabadult a börtönből. Feltehetően már nem ugyanaz a lány, mint amikor oda bevitték. De édesanyja sem ugyanaz az asszony, mint korábban…
Exit mobile version