Külföldön lett grófnõ – II. rész

Vig György | 2004. Szeptember 08.







Dorka a család ölelésében
– Berlin nem rossz hely, de azért a németek mások, mint a magyarok. Nem hiányzik az itthoni pörgés?

– Nem, sőt! Az első néhány hónapban rettenetesen élveztem, hogy nyelviskolába járok, és a világon senki sem foglalkozik velem. Mielőtt elutaztam, néha már úgy éreztem, hogy paranoiás elmebeteg leszek. Újságíróval, úgy, mint most veled, nem tudtam beszélgetni. Amikor ismerősökkel ültünk étteremben, féltem hangosan diskurálni. Rám is szóltak, hogy miért suttogok, talán azt képzelem, hogy mindenki rám figyel? Igen, válaszoltam, és tényleg úgy éreztem. Tehát nagyon jó volt az első néhány hónap kint, ahol nem fontos, hogy nézek ki, mi van rajtam, senkit sem érdekelt, hogy kivel megyek el bárhová.

– Itthon ez a válásod után tényleg nem így működött. Valami alapja talán volt a kezdődő üldözési mániádnak.

– Persze, hogy volt. Elmentem egy terhesruha-boltba, és másnap olvastam, hogy gyereket várok. Ez nem mánia, ez tény. Ettől a normális is paranoiás lesz.

(A helyzet komolyságát jellemzi, hogy beszélgetésünk után néhány nappal többen kérdezték tőlem, tényleg együtt élek-e a Gryllusszal. A pletykára az az egy óra szolgáltatott okot, amit interjúkészítés közben egy asztal mellett töltöttünk egy budai kávézó napfényes teraszán. A történetet elmeséltem Dorkának – telefonon, mert azóta sem találkoztunk személyesen –, aki jót nevetett. Kedvesem ideges lett, én meg örülök, mert tökéletesen értem már, Dorka miért volt olyan feszült, mielőtt kiment Berlinbe.)







Szecső Julival a romániai forgatáson
– Kint nem üldöznek még az újságírók?


– Egyelőre nem, és ha nem megyek férjhez a monacói herceghez, szerintem nem is fognak. Szóval az elején nagyon jó volt paranoia nélkül élni és tanulni, aztán kezdtem úgy érezni, hogy kellene már dolgozni egy kicsit. Akkor amiatt aggódtam, hogy elfogy a pénzem, nem lesz munkám, senkinek sem kellek. De szerencsére ez is elmúlt.

– Ha Amerikába vagy Franciaországba hívnak, akkor megtanulsz angolul vagy franciául is?

– Ezen nem gondolkoztam. Most a némettudásomat gyarapítom.

– A szerepek nyilván sokat segítenek.

– A sorozatban tényleg sok szövegem van. Az előző munkámban könnyebb dolgom volt, mert Nagyezsda nemigen tudott németül. Viszont oroszul meg kellett tanulnom pár mondatot.

– Egy kicsit még visszahúználak a magyar ugarra. Azért hagytad itt az egészet, mert…

– Rengeteg volt a nem. Kint meg kaptam egy bónuszt. Egy lehetőséget. Akkor meg miért ne?

– Válásodat Geszti Pétertől már feldolgoztad magadban?

– Erről nem szoktam beszélni.

– Akkor beszéljünk másról! Jól vagy?

– Volt honnan feljönni, de most tényleg működni látszanak a dolgok.

– Klasszikus értékek szerint működő családban nőttél fel. Ebbe a válás nem illik bele.

– Az értékeket tekintve valóban hagyományos a családom. Ezekből az értékekből én is próbálok megőrizni annyit, amennyit csak tudok. Ráadásul, ha akarnám, se tudnám eldobni azokat. A nevelés nagyon erősen beléd ég, nem tudom, hol van az emberben az ilyesmi, valahol a zsigerekben. Kint találkoztam egy fiúval egy bulin, aki odarohant hozzám, és kiderült, hogy semmi mást nem akar, csak magyarul beszélgetni. Magyar volt a nagymamája, nyolc éve nem beszélt a nyelvünkön, és valóban boldog volt, hogy végre valakivel ezt megteheti. Tehát van valami, ami az ember részévé válik, valamiféle alap, amiről gondolhatod, hogy nem kell szó szerint venni, nem fontos szigorúan ragaszkodni hozzá, mégis mindig kiderül, hogy képtelen vagy elszakadni tőle. Nyilván, ha egy arab családba születek, ahol az apukámnak három felesége van, akkor ez lenne a normális számomra. Ki tudja, hogy melyik a helyes modell? Mindenkinek magának kell kikísérleteznie, hogy nála mi működik.

– Hol tartasz a kísérletezésben?

– A cél az út maga.

– Tényleg sokat utazol. Mikor legutóbb beszéltünk, Szlovákiában voltál.

– Trencsényteplicén, egy filmfesztiválon. Zsűritagként.

– Milyen volt a másik oldalon ülni?

– Érdekes. Jó volt figyelni a reakciókat. Felelősségteljes arccal nézni a filmeket, és tudni, hogy akkor sem szabad kimenni, ha némelyiket már nagyon unod. Jól éreztem magam. Aztán jött két nap Karlovy Varyban. Oda a Mix című film miatt hívtak meg, tehát azonnal visszaültem a másik oldalra.

– Hogyan fogadták a filmeteket?

– Szerették, főleg a fiatalok.

– Lehet igazán sikeres külföldön egy nálunk forgatott film?

– A Mix szereplését látva úgy érzem, hogy igen. De egyébként is ezt gondolom. Nemrég meglátogatott egy barátnőm Berlinben, és egyik este ki akartunk ruccanni valahová. Kinyitottam a programmagazint, és az első, ami a szemembe ötlött, a hét ajánlata, a Kontroll című film volt. Gyorsan körbetelefonáltuk az összes ismerőst, és megnéztük a Kontrollt Berlinben. Nagy sikere volt, nagyon bírták a németek. Januártól játszani is fogják az ottani mozik. A magyar kultúra érdekes a külföldieknek. Nemcsak a puszta, a Mátyás-templom meg a szalámi érdekli őket, hanem például a filmjeink is. Csak csinálni kellene őket. Egy picit gyakrabban, mint most.

– Látunk még itthon játszani, vagy végleg a németeké vagy?

– Kezd hiányozni a színház. Télen a Madách Színházban játszom majd.

– Nem baj, hogy kint laksz, és itthon játszol?

– Nagyon jó, hogy “fél lábbal” itthon is lehetek. Az utazás meg nem gond, havonta egyszer hazarepülök, másfél óra az egész.

– A cél az út maga?

– Ha úgy vesszük, igen. Vagyis…

Exit mobile version