Kata, szerinted nem furcsa, hogy amikor párkeresésről esik szó, egyre több ember az internetes társkeresést említi, mintegy végső mentsvárként? Mintha sokan már nem hinnének abban, hogy a hétköznapokban, akár az utcán találkozhatnak az Igazival.
Én is gyakran hallom, hogy az emberek azt gondolják, az internetes ismerkedés a leggyorsabb út ahhoz, hogy megtalálják a párjukat. Csakhogy ennek az a hátulütője, hogy az internetes találkozáskor eltűnik az a varázs, amely a klasszikus ismerkedésre jellemző. Kicsit a direkt marketingre hasonlít: el akarom adni magam, és nem beszélgetéssel, barátkozással, csomó álmatlan éjszakával, célozgatásokkal indul a kapcsolat, mint amikor hagyományos úton kezdődik a szerelem. A klasszikus férfi-női szerepek kevéssé fedezhetők fel az internetes randevúzás során.
Mégis, elég gyakran hallunk sikertörténetekről.
Valaki azt mesélte, neki úgy sikerült az interneten párt találnia, hogy kizárólag a megérzéseire hagyatkozott, mint egy hagyományos ismerkedéskor. Nem racionális szempontok alapján kezdett válogatni a hozzá érkezett levelek közül, hanem megérzés alapján kiválasztott valakit, nem is tudta megmondani pontosan, hogy miért. És hosszú, boldog szerelem lett belőle! Szerintem ez a lány azt érezhette, hogy hasonló módon választott, mintha hagyományos úton ismerték volna meg egymást.
Egy lánytól hallottam, hogy talált az interneten egy szimpatikus fiút, csak azt furcsállja, hogy mindig csak önmagáról ír, és nem reagál arra, amiről ő számolt be neki a leveleiben.
Lehet, hogy ez a lány előre megírt leveleket kap, amelyeket a srác nemcsak neki, hanem még több nőnek is elküld. Hogy mi lehet a fiú mozgatórugója? Nem is gondolnád, mennyi embernek van szüksége arra a tudatra, hogy van egy csomó kapcsolati lehetősége, vagy arra az érzésre, hogy rengeteg lánnyal kapcsolatban áll holott ezek nem kapcsolatok. Mégis azzal ámíthatja magát, hogy sikeres a nőknél. Nehéz szembenézni azzal, hogy valakinek nem megy igazán a való életben az ismerkedés.
A cikk itt folytatódik »