Úgy látom, minden rendben.
Abszolút jól látod. Megértem, beleöregedtem ebbe a szakmába. Nem akarom már mindenáron megváltani a világot. Nem zavar, ha nem úgy történik valami, ahogy én akarom. Sokkal jobb, ha sodortatom magam az eseményekkel, de azért közben figyelek is, hol kell kicsit korrigálni a haladás során. Most szinkronban vagyok önmagammal, az életemmel. Jókedvem van!
Gyakran kerülsz ebbe az állapotba?
Alapvetően ilyen a beállítottságom, ám ha rossz időben találkozom emberekkel, persze azt hiszik, hogy elviselhetetlen vagyok. Nagyon gyorsan változik a lelkiállapotom. Ha telítődik bennem a feszültség, akkor kisírom magam. Miután ezt feloldottam, úgy viselkedem, mintha semmi sem történt volna. Ezt sokan nem értik főleg a férfiak. Azt hiszem, nálam ez a túlélés alapkelléke.
Elég is volt. A hajnali-reggeli műsor rémisztő. Annál kegyetlenebb valami nincsen, az egész napodat tönkreteszi. Minden áldott nap fölkelsz négykor vagy fél ötkor. Délelőtt tízre teljesen amortizálódik az agyad. Ne vegye senki sértésnek, de ez néha sokkal megterhelőbb, mint a fizikai munka! Az adás után hazamegyek. Ha tudok, délután alszom két órát, este nyolc körül pedig elkezdek kókadozni. Az estéim teljesen meghaltak. A hétvégéim azzal telnek, hogy kipihenem a hét fáradalmait. Úgyhogy: remek magánéletem van… Továbbá: a reggeli kelés öregít. Újabb és újabb ráncokat fedezek fel az arcomon. Utánanéztem biológiai szakkönyvekben, mert érdekelt a téma, és kiderült, hogy éppen akkor kelek, amikor olyan hormonális kiválasztás zajlik a szervezetben, amely pont a regenerációt tenné lehetővé. De mivel fölkelek, megszakítom ezt a folyamatot.
Most fél órával később ébredek, mint a rádióban, és érzem, még ez az idő is sokat számít. Itt hétkor kezdünk, igaz, be kell jönnöm hatra, hogy az arcom kész legyen. De nem panaszkodnék sokat, mert bele lehet lendülni. Azért is jó reggeli műsorban szerepelni, mert a korai órákban még nem találkozom ideges szerkesztőkkel meg igazgatókkal, akik egyfolytában a nézettség miatt görcsölnek.
Amíg rádióztál, hiányzott a képernyő?
Nem.
A dolognak két oldala van. Legyünk őszinték: nekem sem adják ingyen a párizsit, legyen akármekkora rajongóm a hentes. A pénz számomra nyugalmat jelent. Ennyiben fontos. Ugyanakkor, sosem voltam karrierista. Örülök, hogy jött ez a lehetőség, de főként azért, mert számomra újdonság reggeli tévéműsort vezetni. És azért is vállaltam, mert Havas Henrik személye vonzó volt számomra. Olyan ember, akiért érdemes minden reggel felkelni.
Ezt most komolyan mondod?
Teljesen. Ha éppen veszekedős hangulatban vagyunk, akkor is olyan álláspontot képvisel, amely tisztelni való. Valódi tudás áll mögötte. Bárki bármit mondjon is Havasra, én akkor is nagyon tisztelem. Mindig fölnézek arra, aki széles körben tájékozott.
Havas civilben is olyan, mint a képernyőn?
Nem! Nagyon sokszor előjön belőle az ember. Havas Henrik nemcsak a Tanár Úr, hanem nagyon rendes apuka és nagypapa. Bár… most mondott egy furcsát nekem. Mentünk valahová az adásból, és szóba került, hogy a párok az utcán összebújva, kézen fogva járnak. Havas erre azt mondta, hogy őt senki nem foghatná kézen, merthogy az milyen negédes Én meg erre azt válaszoltam, hogy többek között ezért is nem vagyunk egy pár. Megőrülnék, ha nem bújhatnék oda valakihez. Szerintem Henrik is vágyik rá, csak egyszerűen az az imidzse, hogy nem lehet hozzányúlni, érinthetetlen.