Monoklijai senkinek sem tûntek fel

Mihalicz Csilla | 2004. December 01.
Nem szeretjük olvasóinkat olyan történetekkel traktálni, amelyek szereplõi névtelenségbe burkolóznak. Magda (nevezzük így!) esetében két ok miatt tettünk kivételt.




Ügyében bírósági eljárás folyik, és mi sem áll távolabb tőlünk, minthogy a bíróságra nyomást gyakoroljunk. Másodsorban: épp a némaság a kulcsszava ennek a történetnek. Abban a terrorban, amelyben Magda élt, sokszor csak akkor szólalnak meg az asszonyok, amikor már késő.

Ismerik azt a szempárt, amelynek nem lehet mögé nézni, visszaver minden fürkésző pillantást? Ha igaz, hogy az erőszakos embereknek különös érzékük van ahhoz, hogy rátaláljanak eszményi áldozatukra, akkor talán ezt a szempárt keresik. Ez nem fog sírni, ez a pengeszáj nem fog panaszkodni, segítséget kérni. A perben Magda szomszédasszonya, aki mindent tudott, de semmit sem mert mondani, így fogalmazott: “Magdán soha nem látszott semmi. Csak egyre soványabb és szótlanabb lett.”

Akkor már évek óta nem látták Magdát a szülei, amikor egy éjszaka megszólalt a telefon: „Apu, gyere értünk!” Hét év után csontig lesoványodva, mély karikákkal a szeme alatt kapták vissza a lányukat, a két gyerekével – egy ötéves kisfiúval és egy kétéves kislánnyal –, akiket a nagyszülők akkor éjjel láttak először.

Megjelenik a klán

Magda tizenkilenc évesen – dacosan bevágva maga mögött a szülői ház ajtaját – hozzáment a férfihoz, akibe szerelmes lett, akitől terhes lett, akitől a szülei hiába óvták. Hét évig élt vele a legteljesebb elszigeteltségben, egy kis borsodi településen, ahol a férje családját rettegte az egész kisváros. A család tökéletesen zárt – összetartottak, így is lehet mondani. Gazdálkodásból éltek, a gyerekeket generációkon át kemény kézzel nevelték. A férj az amazon természetű anyja nélkül egy lépést sem tesz. Akár egy szicíliai klán egy olasz hiperrealista filmben. Ebben a családban nem ismert fogalom az indulatkontroll. Ha a birka nem engedelmeskedik, el kell törni a lábát, ha a kecske, ki kell nyomni a szemét, ha a béreslegény, föl kell akasztani egy gerendára a pajtában, majd megtanulja! Ha az asszony vét – jobbról önti a vályúba a moslékot a disznónak, és nem balról –, lendül a kar keményen.
Akkor éjszaka nyílt egy kis egérút: Magda férje a közösen elkezdett, még félkész házban aludt. Az asszony a sötétben fölkeltette a kisfiút és a kislányt, és szöktek.

Másnap délelőtt megjelent a klán Magda szüleinek háza előtt, és követelte a gyerekeket. Magda családja rendőrt hívott. A két járőr nem állt a helyzet magaslatán, tehetetlenségükben a kapitányságra invitálták a rendbontókat, úgymond „megbeszélni” az ügyet. Előkerült a főhadnagy, és konstatálta: a családi béke nem áll helyre, és mindkét szülő ragaszkodik ahhoz, hogy ő vigye haza a gyerekeket. A főhadnagy pillanatnyi sugallatra döntött – ahogy a per során tett vallomásában fogalmazott: „fiú maradjon az apjánál, a lánygyerek az anyjánál, majd a bíróság dönt. Tájékoztattam őket arról is, hogy egyébként nincs jogom dönteni ebben a kérdésben.” A láthatóan az idegösszeroppanás határán álló – egyébként külsérelmi nyomokat magán viselő – asszonyt senki sem kérdezte, miért hagyta el az éjszaka közepén az otthonát. Az egész jelenetnek egyébként írásos nyoma nincs, mivel nem készült jegyzőkönyv.


» A cikk ide kattintva folytatódik.
Exit mobile version