A produkció kiírt időpontjában még csak néhány tinilány lézeng a színpad körül. Az utolsó pillanatban befut a két főszereplő, a magas, kopasz Sámán, és az alacsonyabb, hosszú hajú Indián. Az öltözőben egymás után kerülnek elő a sporttáskákból a műsor kellékei: néhány félméteres csont, és sok minden más mellett az elmaradhatatlan tangabugyi.
A lányok azt mondták, hogy te egészen más vagy…
Ha ezen azt értették, hogy én elvileg műszaki ember vagyok, és erről diplomám is van, akkor talán így igaz. Hogy mégis, miért ezt csinálom? Hosszú történet. Hét éve, a főiskola alatt volt egy nagy szerelmem, az éjszakában táncolt. Aztán megalázó módon átvert. Akkor láttam valahol egy chippendale-show plakátját, gondoltam, én is vagyok ilyen izmos és jóképű. Pénzem nem volt, táncolni imádtam, a szerelmem elhagyott. Dacból és kíváncsiságból én is az éjszakai életet választottam. Úgy éreztem, a tánc lehet az, ami visszaadja az önbecsülésemet. Sokáig nagyon büszke voltam, hogy chippendale-fiú vagyok. Nem kellett sokat dolgozni, reggelente korán kelni, nem mondták meg, mit csináljak, tetszettem a lányoknak, ráadásul jó pénzt kaptam. Mi kell még?!
(Kint gyűlnek a lányok, asszonyok, hajadonok, férjezettek, húszasok, harmincasok, negyvenesek. Egy kissé molett, megszeppent hölgy áll a sarokban a barátnők gyűrűjében. Ő a mai szülinapos, de még nem tudja, mi vár rá…)
Azt is mondták, hogy a spiritualizmus és te…
Az utóbbi években csak heti két-három éjszakát dolgoztam, sok időm maradt és szükségét is éreztem gondolkodni az élet lényegéről, hogy mi is az egész valódi értelme. Mindig fontosnak tartottam tudni a miérteket, és rengeteg olyan kereső gondolat kavargott bennem, amelyet nem tudtam kivel megosztani, nem találkoztam olyan emberekkel, akik megértettek volna. Akkor jött a felismerés, hogy mi az, ami hiányzik, amikor elolvastam az első spirituális témában íródott könyvet, és megtaláltam benne a saját addigi tudásom gyökereit. Egyik könyv után olvastam a másikat, megértettem, hogy ez az életnek az a területe, ahol igazán helyem van. Sokáig kerestem, hogy a spiritualizmus rengeteg ága közül melyik az én utam, amely legközelebb visz önmagamhoz. A szélsőségeket, például a kártyavetést eleve nem szerettem, mert hiszem, hogy ha az ember képes csak a szívére hallgatni, akkor nincs szüksége külső iránymutatásra.
(A hölgyek már türelmetlenek, néha izgatott füttyszó hallatszik. Majd némi ködbe burkolózva, a fénycsóvák kereszttüzében végre megjelennek a fiúk. Sámán és Indián, zilált bennszülöttként, egy-egy hatalmas mamutcsonttal a kezükben, táncolni kezdenek. A szélen egy nő felsikolt, és Sámán fenekébe markol.)