Fütyi

Dr. Vekerdy Tamás | 2004. December 08.
Kisfiam két és fél éves. A probléma egy-két hónapja kezdõdött, vagyis inkább már pelenkás korában jelentkezett, hogy tisztába tétel során fogdosta a fütyijét...

“Kisfiam két és fél éves. Én vagyok vele itthon, de a férjem is minden szabad percét Zolival tölti. Két hónapja szobatiszta már. A probléma egy-két hónapja kezdődött, vagyis inkább már pelenkás korában jelentkezett, hogy tisztába tétel során fogdosta a fütyijét. De ki tudtam küszöbölni azzal, hogy adtam a kezébe valami érdekes tárgyat, amellyel lefoglalta magát. De az érdeklődés a téma iránt nem maradt el, és sajnos, a tévében látott egy-két reklám képei még csak „rásegítettek” neki. Szereti a fütyijét odadörzsölni a plüssfiguráihoz, a lábunkhoz (!), vagy hason fekve az ágyhoz, és közben mondogatja, hogy: „Ó, szexi-szexi!”. Nagyon meglepődtem, hogy egyáltalán honnan ismeri ezt a szót, később megláttam az ominózus reklámot… Mikor újra ezt csinálta, rászóltam: „Ezt nem szabad!” – de kinevetett. Korához képest sokkal érettebb, így hát elmagyaráztam, hogy ő még kisfiú, és majd, ha nagy lesz… – de ez sem segített. Azzal is próbálkoztunk, hogy egy-egy ilyen alkalommal rácsaptunk a fenekére – eredménytelenül. A tévében csak mesét, játékos filmet, természetfilmet engedünk nézni neki – a felnőttműsorokat kerüljük. Arra is felfigyeltem, hogy sűrűn markolássza a fütyijét napközben, mintha pisilni kellene neki, de mikor rákérdezek, hogy menjünk-e a vécére, nemet mond, és abbahagyja a fogdosást is. Azt még el kell mondanom, hogy séta közben nem csinálja ezt, csak itthon, illetve a nagyszülőknél. Megpróbálom mindig lekötni a figyelmét, elterelni, de építőkockázás, mondókázás, egyéb játékok alatt is oda-oda nyúl. Kinövi? Elmúlik? Mit lépjek? Arról nem is beszélve, hogy vajon mit gondolnak majd a fiam viselkedéséről? „Vajon mi mehet ebben a családban?”





» Ha ide kattintasz, elolvashatod Dr. Vekerdy tanácsát.
Exit mobile version