| Dr. Vekerdy Tamás |
Amikor nagyobb gyereknél ezek a jelenségek a nappali társas élet részévé is válnak, akkor érdemes feltenni magunknak a kérdést ahogy maga is teszi : mi lehet a gyerekkel? Unatkozik? Túlterhelt például: túl sok időt tölt el (ha csak mesét, játékos filmet, természetfilmet nézve is) a televízió előtt? Ezáltal keveset mozog kielégítetlen a mozgásigénye? (Hiszen: séta közben nem csinálja ezt.) A maga által leírt jelenségeknél súlyosabb esetekben (amikor például az óvodás szüntelenül fogdossa, dörzsölgeti magát a többiek jelenlétében, vagy a nagy vendégség kellős közepén is a szék karfáján lovagol a kislány a kivörösödésig, a megizzadásig) a gyerek környezetében is körül kell néznünk. Nincs-e a háttérben egy valamilyen okból lehangolt, megfáradt, depresszív anya? Ilyenkor azért kell a tünettel behatóbban is foglalkoznunk, mert a gyerekre nehezedő súlyos terhet jelez, amitől meg kellene őt szabadítanunk.
De ne menjünk ilyen messzire! A gyerekek életében elkövetkezik egy korszak (régebben ezt egy kicsit későbbre tették, mint Zoli jelenlegi életkora), amikor magamutogatókká, exhibicionistákká válnak, élvezik a meztelenséget, szeretnek a lakásban pucéron futkározni. Ebben az életkorban a kisfiúk gyakran kapaszkodnak a fütyijükbe. Ha ez minket zavar, kedélyesen rájuk szólhatunk: Engedd már el egy pillanatra a fütyidet! Vagy akár: Ha fütyizni akarsz, menj a szobádba. Így kifejezésre juttatjuk, hogy a látvány nekünk nem kellemes, és a gyereknek meg is mondjuk, amit gondolunk és érzünk.
Persze az is előfordul ritkán , hogy korai férfihormon-termelés indul meg valamilyen okból, de az erőteljesebb és agresszívebb tünetekkel jár. Az Ó szexi-szexi! felkiáltás arra utal, hogy a gyerek mégiscsak láthat ezt-azt a tévében, ami nem neki van szánva. Levele alapján én a televíziózást nagyon erősen mérsékelném. Abban sem vagyok biztos, hogy két és fél éves gyereknek az építőkockázás és mondókázás megfelelően szórakoztató játék, ilyenkor még az egyszerűbb és erőteljesen mozgásos játékformák az igaziak. Például: a labdajátékok. Elég, ha lökdössük egymásnak, ütögetjük, rugdossuk, közelről dobáljuk Elgurul, utána kell szaladni Ide-oda lökdösve kapcsolatot teremt, és a hibákon is jókat lehet nevetni…
A fenékre csapásról, de még az ezt nem szabad!-ról is intenzíven lebeszélném magukat. Ugyanígy a magyarázatról is, hogy ő még kisfiú, és majd, ha nagy lesz Viszont minden fogócska, bújócska, kukucskáló játék, hintázás, homokozás, pancsolás helyénvaló. (Lehet, hogy a maguk helyében Zoli jelenlétében az ölelést és a puszit is kerülném. Ugyanakkor: Zolival játszanék dögönyözőst, csiklandozóst, dobálóst vagy akár lovagoltatást is.)
Mert: minél többet mozoghat a gyerek lehetőleg a szabadban, de a lakásban is , minél kevesebbet nézi a képernyőt, minél többet mulatnak jól együtt, minél kevesebbet foglalkoznak azzal, hogy időnként elkapja-e a fütyijét , annál hamarabb remélhető, hogy ahogyan ez a korszak jött, úgy el is múlik. Ha maga, ha maguk kevésbé feszülten tudnának figyelni, hamarabb jutnának túl a tüneten. A harmadik életévet kivárnám. Ha a sok és jó mozgás ellenére minden változatlan marad, sőt, súlyosbodik, akkor szakemberhez fordulnék.