Két évvel ezelõtt, egy realitykrõl szóló cikkünkben feltettük a kérdést: Van-e élet a valóságshow-k után? Most már tudunk válaszolni a kérdésre.
Akkoriban ért finisébe a Big Brother és a ValóVilág első sorozata. Hihetetlen nézettséget produkáltak a műsorok, és nagyon úgy festett, hogy a szereplők számára nincs visszaút a hétköznapi, civil életbe. Azóta azonban sok idő telt el. Épp annyi, hogy érdemes legyen megkeresni néhány valóságshow-hőst.
Engem az a hihetetlen szerencse ért, hogy tizenegy másik újságíróval beköltözhettem a Big Brother-házba. Ahol is három nap alatt sikerült lejátszani azt, amire a későbbi, éles helyzetben bekerülőknek három-négy hónap jutott. Sikerült is hisztérikus riportban beszámolni a hetvenkét órás lidércnyomásról. Később a csapattal össze-összejártunk, akár a háborús veteránok: hiába is próbáltuk volna megosztani az élményt bárkivel, nem sikerült maradéktalanul visszaadni, amit bent éltünk át. Így aztán eleve más szemmel néztem a műsort: vagyis nem ítéltem el őket helyből, mint oly sokan. Ám azt akkor még nem tudtam, hogy a neheze csak akkor jön el, amikor az igazi valóságshow-szereplők kisétálnak a kamerákkal teletűzdelt, lezárt házból.
Hatvanezer, SMS-reA Big Brother első részének rokonszenves és tehetségesnek tűnő szereplője, Kormos Bálint évet halasztott a soproni egyetemen, ahol formatervezést tanul. Az egri srác a műsor után munkát is kapott a TV2-nél: ő lett a második széria egyik ötletembere, akinek hétről hétre ki kellett találni a bent lakók feladatait. Ma viszont már folytatja tanulmányait, mellette pedig dolgozik mint visual jockey: a táncos partik video- és fényeffektusait keveri. Minden tekintetben jól érzi magát, és nagyjából ugyanúgy tudta folytatni az életét, mint a show előtt. Angélával, aki szintén BB-ház lakója volt és akivel rövid románcba bonyolódtak ma már nem tartja a kapcsolatot.
Ez a valós életben is így lett volna mondja. Jó volt, szép volt, de ennyi volt. Az viszont nagyon klassz, hogy miután kijöttünk a házból, a sarki közértestől kezdve, mindenki megismert. De eljött a pillanat, amikor mindez elviselhetetlenné vált. Csakhogy még most is megtalálnak, pedig már két év eltelt. Ezt nehezen lehet kezelni, még akkor is, ha lekopogom többnyire pozitív visszajelzéseket kapok. Már senki sem tud újat kérdezni tőlem. Egyszer az is előfordult, hogy odajött egy hozzám egy lány egy szórakozóhelyen, és közölte, hogy hatvanezer forintot költött el SMS-re miattam. Mit lehet erre mondani? Valószínűleg kedvel, én próbáltam viszonozni, pedig, őszintén szólva, a terhemre volt. Egyébként, ma már megértem, hogy Michael Jackson miért csak nyolcéves kisgyerekekkel érzi jól magát. Egész életében világsztár volt, és nem élt emberi életet. De a gyerekek nem tudják, kicsoda ő, így csak tőlük kapja meg azt a tiszta tekintetet, amelyre minden embernek szüksége van. A show előtt azt mondtam, Jackson egy szerencsétlen pedofil. Most már azt mondom, hatalmas tehetség, csak sajnálom, hogy tönkrement ebben az egész média-felhajtásban.
» Ide kattintva következik a cikk II. része!