Nyaralj velem a Marson!

Bus István | 2004. December 22.
Amikor megkérdezik tõlem, melyik az a hely, ahová vágyom, mindig azt mondom: „20-30 év múlva, amikor még mindig a Nõk Lapjánál dolgozom, biztos megkeres majd egy utazási iroda azzal, hogy szívesen elvinnének egy körre a világûrbe.”




Ilyenkor aztán mindenki hátba vereget, meg jókat kuncog a dolgon. Nem is sejtik, hogy komolyan beszélek…

Valószínűleg nem lehet annál nagyobb élmény, amikor az embert belepréseli az ülésbe a hihetetlen gyorsulás, aztán az ablakon kitekintve, az ég kékje egyre sötétebbé válik, majd az űr bársonyos feketesége öleli körbe a hajót. A horizont meggörbül, és látszik, hogy a Föld tényleg nem asztallap simaságú, és nem négy teknős tartja a hátán… Természetfeletti élmény lehet megtapasztalni az emberiség törékenységét, és közelebb kerülni a minket irányító óriási erőhöz – ugyanakkor önmagunkhoz is. És az sem lehet kutya, amikor a gulyáslevest, a súlytalanság miatt, tubusból kell kiszürcsölni.

Anettka, a nemzeti hős

Amikor szerkesztőmmel beszélgettünk az űrturizmus témájáról, azonnal felmerült Fehér Anettka neve is, aki, csakúgy mint én, az űrbe vágyik. Azonban rögtön le kell szögeznünk, hogy a bőrbikinis műsorvezető hölgy nem űrturista lesz. Ha mindaz igaz, amit állít – és miért ne lehetne az? –, akkor őt kiképzett, hivatásos űrhajósként fogják kilőni az oroszok. Így ő lehet a második magyar, aki orbitális pályán kering. Vagyis nemzeti hősként ünnepeljük majd, akár Farkas Bertalant és Magyari Bélát.

Komolyabb vizekre evezve: az űrturizmus ma már nem tartozik a tudományos fantasztikum világába. Szojuz űrhajókkal már két fizetős utas érkezett eddig a Nemzetközi Űrállomásra. Dennis Tito, az Amerikai Űrkutatási Hivatal, a NASA egykori munkatársa, és Mark Shuttleworth, az internetbizniszből milliárdossá vált ifjú titán, fejenként húszmillió dollárt fizetett azért, hogy néhány napig élvezhesse a súlytalanság örömeit. Még némi „kamu” kutatási feladatot is kitaláltak nekik, hogy legalább látszólag hasznossá tehessék magukat. Az oroszok, az amerikaiak tiltakozása ellenére, azért mentek bele abba, hogy civilek foglalhassanak helyet a Szojuz harmadik ülésén, mert egész egyszerűen kifogytak a pénzből. A drága űrfuvarok hagyománya akkor szakadt félbe, amikor a Földre visszatérve, felrobbant a Columbia űrsikló, és a tragédia miatt leállították a teljes amerikai űrhajóflottát. Ekkor az orosz Szojuzok teljes kapacitását igénybe kellett venni, hogy utánpótlással láthassák el a futballpálya méretű, a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomást.

Ugyanakkor egyre többen szeretnék átlépni a földi atmoszféra határait, ráadásul van is a zsebükben felesleges húszmillió dollár, hogy kifizessék az utazást. Az idei év érdekes fejleményei miatt azonban, úgy tűnik, hamarosan ennél jóval olcsóbban is megúszhatjuk majd a Földön kívüli kiruccanást.


A cikk itt folytatódik!
Exit mobile version