Szerelmes szoprán

Rost Andrea

Neki még az is sikerült, ami a nagy művészek közül is keveseknek – zenészkollégái is tisztelik, elismerik, és ami ennél is több – szeretik. Járja a világot, a legnagyobbak között tartják számon, de attól boldog igazán, hogy itthon is szeretik. Szerény, közvetlen, kedves, és „mellesleg” egyike a világ legkeresettebb opera-énekesnőinek. Így is lehet.


– Gyönyörű, mint mindig. Látszik, hogy rendben az élete.

– Most lábalok ki egy influenzából, néha a gyerekeimmel se könnyű zöldágra vergődni, de alapvetően tényleg minden rendben.

– Mi gond lehet a csemetékkel?

– Semmi komoly. Csak meg kell szoknom, hogy a tizennégy és fél éves Máté fiam már felnőttnek érzi magát, és felháborodik, ha valaki „beleszól” az életébe. Nagy kamasz, de feltűnően érett, mélyen gondolkodó, nagyon okos gyerek. Nem is csodálom, hogy azt hiszi, már kész felnőtt. De nagyon édes. Őrületesen jól dobol, április óta jár Kőbányára, a Jávorihoz.

– A dzsessz érdekli?

– A könnyűzene. Ezt az apjától örökölte, ő is elkalandozott a klasszikusoktól egy időben. Hosszú haja volt, bagózott. Nálam ez a korszak kimaradt. Sosem voltam ilyen.

– A lánya?

– Eszter tizenkilenc éves, ő is zenél, énekelni tanul.

– Szintén a könnyű műfaj érdekli?

– Nem, ő maradt a komolyzenénél. Egyelőre itthon tanul. Még érnie kell a hangjának. Nem akarom, hogy túl korán kerüljön a mély vízbe.

– Nem csúszik ki az időből?

– Az operaműfaj ilyen szempontból szerencsés. Akkor sem késik le semmiről, ha huszonkét évesen kerül be egy főiskolára.





– Amikor legutóbb találkoztunk, szép fotókat mutatott egy óriási mulatságról.

– Jézusom, tényleg! Az az eljegyzésem volt 2002. október 26-án. Ezt nem lehet elfelejteni.

– Főleg, ha még most is boldog a párjával.

– Nagyon, sőt, talán még jobban! Nagy dolog ez, főleg egy művészember, egy nő életében.

– Vonjuk össze: egy művésznő életében. Mivel foglalkozik a kedvese?

– A vőlegényem! Filozófiát, művészettörténetet hallgatott Bécsben, zsenigyanús ember, már diákként tanított az egyetemen. Később amerikai filmekben dolgozott, mint kameraman, most pedig kiállításokat szervez, Bécsben, Berlinben, Los Angelesben.

– Ha jól emlékszem, egy hollywoodi sztárról is készített egy anyagot, aki „mellesleg” feltaláló is volt.

– Hedy Lamarr-ról van szó, aki gyönyörű színésznő létére kitalált egy eszközt, amellyel meg lehet zavarni a rádióhullámokat. A berendezést az amerikaiak használták is a második világháborúban. Ez a kiállítás is bejárta a fél világot. Aztán írt egy könyvet a Terminátorról, pontosabban arról, milyen filozófiai kérdéseket vet fel a filmsorozat. Nem egy egyszerű, délutáni lektűr.

– Hogy hívják a sokoldalú vőlegényt?

– Theo Ligthart.

– Ez osztrák név?

– Holland, a papája után. A mama bécsi, tehát logikus, hogy mi Berlinben és Budapesten élünk.

– Ha már vőlegény – mikor lesz az esküvő?

– Ha minden jól megy, júliusban.

– A gyerekek jól kijönnek Theóval?

– Szeretik.

– Mindketten járják a világot, mégis összetartoznak. Ezek szerint működik ez a vándor életforma.

– Másképp nem lehetnénk boldogok. Végzem a dolgom, ő is az övét, és nagyon jól megvagyunk. Inspiráljuk egymást. De vannak közös munkáink is. Például a cédém borítóját ő tervezte. Ő állította össze a fotóimból azt a nyolcféle karaktert, amelyet ezen a lemezen megmutatok magamból.


» Itt olvasható a II. rész.