Drága is, muszáj is: nem hiányzott

Harczos Kriszta

– Igen, rengeteg pénzt költünk, próbálunk, idő megy el, ráadásul kötelező – nem, ez nem én vagyok. Nem mondom, azért megélni más volt, főleg, amikor visszanéztem videón, hát akkor meghatódtam. Akkor éreztem, ez egy állomás volt, bárhogyan is. Az osztálytánc, az más. Az egy közös játék, de ennek sem volt köze szerintem a felnőttéváláshoz.
– Volt már olyan pillanat az életedben, amikor felnőttnek érezted magad?
– Sajnos, volt. Nemrég. Egy baleset. Nem akarok róla beszélni, csak annyit, hogy ott döntenem kellett. Felnőtt módra, pánik nélkül. Telefonálni, segítséget kérni. Csodálkoztam is, hogy meg tudtam tenni azt, amit abban a pillanatban éppen kellett. De ne legyen rá szükségem soha…

„Nagyon féltem a gyerekeket…”

Szluha Vilmos tanár úr, osztályfőnök.
– Pazar volt a táncuk, tanár úr. Húszas éve,. Chicago, orfeum, kártyások, szivar a szájban, nők tollboával… Látszott, hogy az egész osztály élvezi.
– Spontán játék volt, humor, irónia. A próbák olyan jót tettek a közösségnek, nem is hiszi. Földobta a társaságot, összehozta. Ezt mondtam nekik, amikor két éve megkaptam az osztályt. „Élvezzétek ki ezt a kevés időt! Ez az utolsó lehetőség, hogy együtt legyetek, kicsit még játsszatok. Mert az élet aztán nehéz…”

Szluha Vilmos tanár úr, osztályfőnök

– Hogyan indulnak neki ezek a gyerekek?
– Féltem őket, nagyon. Az elszabadult liberalizmus a gyerekekre nézve igazi veszedelem. Ismeri Camus mondatát? „Minden nemzedék azt hiszi magáról, hogy megváltja a világot. De az enyémnek sokkal nagyobb feladata van. Megmenteni a széteséstől.”
– Mit tud mondani nekik? Még itt, az iskolában. Ami útravaló is.
– Őszinteség, nyitottság, és nem szabad félni. Mindig megtalálhatnak. Szóljanak, ha segíteni kell! Udvarolni nem fogok, de számíthatnak rám. Az első osztályfőnöki órán azt is megmondtam, utálom a cigarettát, nem szeretném, ha bárhol az arcomba fújnátok a füstöt. Az a te nagy bajod, ha dohányzol, ha a szüleid megengedik. „Ki dohányzik?” – kérdeztem. Föltették a kezüket jó néhányan, főleg lányok. „De miért?” – kérdeztem. „Hát az egész család dohányzik…” Felnőtté válás? Kellenének a kényszerek, a szabályok, a közös munkával kialakított és együtt élő közösségek – ez segítene.

„Belebújsz, érzed, hogy nő vagy”

Hegedűs Fannit gyerekkora óta ismerem. Szintén maturandus.
– Külsőre nagyon megváltoztatott benneteket a ruha. A keringőruha. Éreztétek, hogy mások vagytok?
– Én azt éreztem, hogy az egész lényem más. Kihúztam a derekam, másképp tartottam a vállam, a nyakam. Valahogy ezzel a ruhával velejárt egyfajta méltóság. Járásnál ringott, forgásnál röpült, vitte az embert. A partnerem is azt mondta, „azt a…!”, és forogtunk. Súlya volt, mégis kecsességet kölcsönzött. És nőiességet. Belebújsz, és érzed, hogy nő vagy. És azt is, hogy nőnek lenni jó. Mások a tekintetek, ahogy rád néznek.
– Az nem zavar, hogy ez egy másik világ öltözéke?
– Inkább érdekes. Szeretem azt a világot, amiről ezek a ruhák mesélnek. Szeretem a tempóját, az embereit. Élném az életüket, már amennyit tudni lehet róluk.
– De hát ez ma mesevilág…
– Akkor abban a mesevilágban élnék. Egy darabig legalábbis…

Móricz Norbert

„Egymásra néztünk, de jók vagyunk!”

Móricz Norbert hiába pulóveres, öltönyben fog érettségizni. „Csak kibírom valahogy”, mondja. Mármint az öltönyt.
– Ha ennyire nem szereted, mit szóltál a frakkhoz?
– Az azért más volt. Amikor felvettük a srácokkal, és végignéztünk magunkon, nagyon tetszett. Mondta is valaki, „de jók vagyunk!” Elegáns volt. Én akkor kaptam igazán észbe, amikor már élesben ment. Nagyban harangoztak be minket a keringőhöz, amikor beléptünk, tapsoltak. Aztán ott álltunk, és mondták, hogy „Soczó Anna és Móricz Norbert” – hát az elég jó pillanat volt. Akkor majdnem teljesen jól éreztem magam, csak iszonyúan féltem, hogy elrontom a táncot. Remegtünk mind a ketten. Amikor megfogtam Panni kezét, összeadódott a két remegés, nem is tudom, hogyan táncoltunk. Aztán lement az első kör. Az utolsó keringőnél már nagyon jól éreztem magam, és amikor vége lett, akkor gondoltam, de jó lenne együtt maradni, így, az osztállyal még sokáig, sokáig. Akkor már tornacipőben voltam, de még frakkban, és nagyokat keringőztünk, addigra jöttem bele. Tudtam, hogy most már táncolhatnánk akár hajnalig.