Á! Ez kevés! Ennyi mindenhez ez önmagában nem elég!
Meg talán, amit hoztam otthonról. Drága nagymamámtól, és drága apukámtól
Ők neveltek. Igyekeztek mindent megadni, ugyanakkor megkövetelték a rendet, tisztességet, becsületet. Apukám mérnök volt. Pedáns, rendes, tökéletes úriember. Nyíregyházán éltünk, és, ha lehetett, hétvégeken felhozott Pestre. Vitt operába, színházba, múzeumokba, megmutatott minden nevezetes helyet. Ennek híre is ment, és ha valakinek dolga volt itt, engem kérdezett meg, hogy mi hol van, mit érdemes megnézni.
Mi akartál lenni akkoriban?
Fura, de közgazdász. Ne kérdezd, hogy miért, egyszer csak jött, és én kétszer is jelentkeztem az egyetemre, mindkétszer meg is feleltem, ám helyhiány miatt elutasítottak. Nem tudom, miért. Talán nem volt megfelelő a származásom? Soha nem firtattam.
Nem is jelentkeztél többé?
Nem. Tudod, megismerkedtem egy rendkívül jóvágású fiatalemberrel, aki szintén mérnök volt, és rövidesen megkérte a kezemet. Ő ma is a férjem. Aztán meg a helyi lapnál adódott egy lehetőség. Kerestek valakit a levelezési rovatba, és úgy látszik, megfeleltem.
Soha nem is akartál egy újságnál mást csinálni? Vezércikket, sztárinterjút, aktuális riportokat? Ezekkel sokkal látványosabban lehet boldogulni. Hiszen jól írsz, érzékeny vagy, empatikus
Nem törekedtem én soha különösebb babérokra. Ismertem mindig a korlátaimat, és tudtam, sokkal jobb újságírók vannak körülöttem! Nyíregyházán is, itt, a Nők Lapjánál pedig tényleg a legszuperebbek! Örülök, hogy a magam módján talán hasznos lehettem közöttük is.
Tulajdonképpen mióta dolgozol itt?
Húsz éve. A férjem itt, Pesten kapott munkát, és adódott egy lehetőség, hogy felkerülhessek én is. Éppen a Nők Lapjához! Hát ez valami csoda volt, amit újból és újból átélek. Azóta is mindennap öröm számomra, hogy itt dolgozhatom.
Annyi panaszos levelet kapsz, annyi keserűséget, megoldatlanságot, problémát írnak meg neked az emberek! Ezek egy részén csodálatos elszántságoddal, leleményességeddel, emberségeddel tudsz segíteni, de rengeteg olyan is van, amin képtelenség: betegségen, nyomoron, kiszolgáltatottságon, elhagyottságon, és ilyenkor csupán vigaszra, együttérzésre futja. Ez nem üli meg a lelket olykor? Még az olyan hatalmas, erős, derűs lelket is, mint a tied?
Dehogynem! Minden ilyen megvisel, elkeserít, de tudom, nem adhatom magam át a búnak, mert ránézek a következő halom levélre, tudom, ezekben is soktucat probléma rajtőzik, és hogy esélyem legyen segíteni, ahhoz egészséges lélek, töretlen hit, hatalmas energia kell. Nem adhatom tehát át a fejemet a búslakodásnak, keserűségnek! Csinálni, csinálni, csinálni kell! Legföljebb odahaza veszi észre a férjem, valamelyik lányom, drága unokáim egyike, hogy kicsit fáradtabb vagyok, rosszabb kedvű, magamba fordulóbb
Ahogy elképzelem, te odahaza is maximálisan helytállsz, nagyszerű feleség, anya, nagymama lehetsz
Igyekszem
Mindennap megfőzök, kitakarítok, elpakolok, rendet teszek a kertben, mielőtt eljövök otthonról, amikor pedig hazamegyek, szintúgy rendet teszek, elmosogatok. És, tudod, igyekszem nagyon sokat együtt lenni tündéri unokáimmal. Csak, hogy lásd, milyen az élet! Nem volt könnyű sorsom, de amikor már úgy tűnt, hogy nagyjából minden rendeződött velünk, hogy kezdtek révbe jutni a gyerekeim is, megszülettek az unokák, akkor váratlanul meghalt az egyik lányom férje. Ő, miközben dolgozik és tanul, egyedül neveli a gyerekeket, ami tudod, mennyi-mennyi gond manapság. Persze, hogy szeretnénk neki segíteni mindenben, hogy mindent megteszünk, hogy enyhítsünk a tragédián, hogy boldog ember válhasson a kisgyerekekből.
És miközben beszél Ágika, és igyekszem átélni gondjait, fájdalmait, arra gondolok, hogy ugyan ő kinek írhat, ha neki van valami búja, baja, problémája?