A házasságom alatt előfordult, hogy a szex terén én is máshoz fordultam, ez valóban nem csak egy férfi privilégiuma. Ez nem jelentett lelkifurdalást, sőt. Csak én tudtam róla, és nem éreztem úgy, hogy megcsalom vagy átvágom a másikat. Csak valahogy kellett. Mindenféle érzelem nélkül. Hogy miért? Azt nem tudom. Utána jobban mentek a dolgaim. A család ellátása, a tanulás, a munka, még a férjemet is jobban szerettem. Aztán átmenet nélkül egyedül maradtam. Van három felnőtt gyerekem, de az más.
Hat évig egyedül voltam, nem éreztem jól magam egyedül. A társkapcsolat hiánya sok mindenre kihat. Akaratomon kívül meghíztam, és talán túlságosan bezárkóztam. Magamat ugyanúgy értékeltem, de egy nő is csak félig ember a megfelelő társkapcsolat nélkül. Két évvel ezelőtt végre találkoztam azzal, akinek a személye, a lénye hiányzott az életemből. Mindkettőnk nyitása a másik felé az, ami a további életemet meghatározta. Ő az, akiről tudtam, hogy van valahol, és mindig reméltem, hogy egyszer összehoz a sors bennünket, hiszen kicsi a világ. Ő már 20 éve él egyedül, és ő is arra várt, aki én vagyok. Hogy szerencsénk volt-e? Ezt megint nem tudom.
Fogyókúra nélkül lefogytam 24 kilót, csak úgy magától. Helyreállt testem és lelkem. Kiegyensúlyozott vagyok. Hát csak ennyi. Egy kortalan 52 éves nő
Örülnél, ha válaszolnék. De mire? Nem tettél föl kérdést. Hogy látom a helyzetedet? Vagy inkább mit érzek ezzel kapcsolatban? Hiszen te már mindent tudsz! Látod, a tested is jelzett: magától elhagyott téged a felesleged, és bizonyára nem csak a fizikai síkon Amit, és ahogy írtál, az az érzésem, mintha most kezdenél igazán a jelenben lenni! Szinte még gyermekfejjel elmenekültél otthonról útban voltál – és több, mint 2 évtizedet leéltél gyermekeid apjával, akibe soha nem is voltál szerelmes. Egyáltalán: megélted te valaha ezt az érzést? Közben pedig dédelgetted belül azt a jövőképet, hogy valahol vár rád Ő Ebben a jövőképben éltél. Ami most itt van.
Komoly váltás: kifeszülni a jelenben, ahol nem számit a múlt, és nincs jövő! Csak a tiszta MOST, másodpercről, másodpercre. Ezt kell most megélned! Ezzel kapcsolatban elmesélek egy apró történetet magamról, ami most beugrott. Közel egy éve történt. Egy nagyobb volumenű cikkhez egy komoly fotózáson vettem részt. Komoly, az azt jelenti, hogy tíz ember sürgölődött körülöttem, hogy belőlem – mint a project részéből – kihozzák a legtöbbet. Fotós és asszisztense, stylist és asszisztense, sminkes, fodrász, kellékes, két berendező, magam sem tudom, még kik. A feladatom az volt, hogy jobb lábamon térdelve, bal kezemben egy gyönyörű teáskannát tarva, másfél órán át mosolyogva pózoljak, lehetőleg mozdulatlanul. A sors iróniája, hogy épp akkor volt a jobb térdemen egy seb – jobb oldal, férfi oldal: férfiakkal, saját férfi energiáinkkal, munkával való kapcsolat, racionalitás, stb., térd: biztonság és alázat székhelye -, szóval, úgy éreztem végig, mintha kukoricán térdepelnék, miközben leszárad a zsibbadástól a bal kezem.
Közben pedig arra gondoltam: de hisz ez az, amire kislány fejjel vágytam! Amikor a nánási nyomorból álmokat szőve elképzeltem, hogy majd híres pesti művésznő leszek, szép ruhába öltöztetnek, körbeugrálnak, és én leszek a főszereplő! Hiszen teljesült a vágyam, a jövőkép, amit építgettem, itt van a jelenben! Először a szomorúság sújtott le rám, majd a felismerés: hát ennyi az egész? Ezek az álmaim? Ez a kukoricán térdeplés? A kötelességek sora? Hirtelen magányos és üres lettem, csak úgy kongtam belül, kívül meg fájtam, és akkor ráébredtem: azonnal új terveket, álmokat, vágyakat, célkitűzéseket kell gyártani magamnak, de most már nem ilyen gyermetegeket, hanem sokkal magasabb szintűeket! – Ne érts félre, alapvetően imádom a munkáimat, és élvezem is az életemet, ez annak az adott pillanatnak az érzése volt. – Nos, ennyi az én történetem a saját jelenbe-kerülésemről. Ami persze egy hosszabb folyamat volt – több éve zajlik -, ez mintha a pohár utolsó cseppje lett volna.
De lehet, hogy a te helyzeted egészen más. Talán te már lenyugodottabb vagy, nincs benned az a világmegváltó, önmagadat megmutatni akaró, feszítő-hajtó erő, ami, bár egyre kevésbé, de bennem még mindig ott pulzál. El tudom képzelni, micsoda belső nyugalom lehet, amikor az embernek már nincsenek vágyai, egész egyszerűen csak van, és ez a vanás hiánytalan, teljes – boddhisszattvikus létállapot. Ez lehet az igazi jelenben levés. Én ezt csak órákra ismerem. Tiszta szívemből kívánom, hogy élvezd ki minden másodpercét, és sugározzátok nekünk ezt a nyugodt, boldog energiát! Megvan az élettapasztalatod és a bölcsességed ahhoz, hogy értékeld ezt a létállapotot, különféle jövőképek gyártása nélkül is! Én is ezt teszem, tanulok tőled!
Soma Mamagésa
Soma levelezési címe: soma@nlcafe.hu