Idõsebb / fiatalabb a párom – II. rész

Vig György | 2005. Február 09.

A babahordozóból két kis párnás talpacska integet felém, miközben István veszi át a szót.

– Egyáltalán nincs jelentősége a köztünk lévő évek számának. Sőt, ha a klasszikusokat vesszük alapul, ez a korkülönbség ideálisnak mondható. Dóra érett gondolkodású, talpraesett nő. Az ember számít, az egyénisége, és ez nem függ attól, hogy hány éves. Az a lényeg, hogy a fontos dolgokban megértjük egymást, képesek vagyunk együttműködni. Mik a fontos dolgok? A család, a gyerekeink.
A család pedig nagy, hiszen István lánya sokat van velük. Ahogy Dóra fogalmaz, összedolgoznak István előző feleségével, felváltva mennek érte az iskolába, angolórára, náluk tölti a hétvégéket.

– István nagyon fiatalos, laza – állapítja meg Dóra. – Elég későn kezdte el az egyetemet, onnan van a haveri társasága is, főként harmincasok. Mindnyájan elfogadták a helyzetet, bár még előfordul, hogy egy-egy távoli ismerős azzal viccelődik, hogy István összeszedett magának egy fiatal csajt. Ő most éli azt, amit már korábban kellett volna, újra beiratkozott az egyetemre, és ő van otthon a gyerekkel is. Így osztottuk be, és úgy tűnik, hogy működik.

S hogy milyen jól, arra egy boldog gőgicsélés a válasz a talpacskák mögül.

Érett nők – érőfélben lévő férfiak

– Sok olyan negyven-ötven éves nőt ismerek, aki fizikailag tökéletes állapotban van, bármikor letagadhatna tíz-tizenöt évet a korából – kezdi a beszélgetést Éva, akire tökéletesen illik a fenti jellemzés. Magam is meglepődöm, amikor kiderül, hogy ő is ötven felé jár. (Éva megkért, hogy valódi neve ne szerepeljen a cikkben. Nem mintha szégyellné, hogy nála fiatalabb férfival élt jó ideig, de szerencsésebbnek tartja, ha csak a véleményét ismerik meg az újságolvasók.) – Tehát ezek a nők – folytatja – csinosak, ápoltak, és egyedül élnek. Szinte szabályszerűen tűnik föl mellettük előbb-utóbb egy náluk fiatalabb férfi. Az ilyen kapcsolat nagyon kényelmes mindkét fél számra. Egy negyvenes-ötvenes nő már nem akar feltétlenül fészket rakni, mert többnyire van neki. Gyerekért se rágja a párja fülét, mert az övéi már fel is nőttek. Ez a mai huszon-harminc éves férfiak számár nagy előny, mert nem sietik el a felelősségvállalást. Természetesen nagyon fontos szerepet játszik a szex, de – feltéve, hogy nem egyéjszakás kalandról beszélünk – nem ez a meghatározó. Ha csak a szexről szólna, akkor nem is nagyon működhetne, hiszen akármilyen jó karban is tartja magát egy ötvenéves nő, fizikailag nem versenyezhet a nála harminc évvel fiatalabb lányokkal. Anyagi okok sem motiválják a kapcsolatot, hiszen egy nő számára kevés megalázóbb dolog van, minthogy fizetnie kelljen a szerelemért.
Mit akar a nő a fiatalabb férfitől? Érzelmeket, új energiákat, azt, hogy csodálatot, lelkesedést váltson ki belőle, és ezáltal maga is megújulhasson. A kor egyébként is csak a kapcsolat elején számít. Ha két ember egymásra talál, akkor elfelejtik, ki mikor született.

Nyilván ehhez az is kell, hogy az ember vállalja önmagát. Ha ezt nem meri megtenni, akkor bujkálnia, hazudnia kell, ami kényelmetlen dolog.
Miért jó egy fiatal férfi? Mert a saját korosztályombéli férfiak lelassultak. Fizikailag is, és a gondolkodásukat, életmódjukat tekintve is. Én még most sem tudom úgy elképzelni az életem, hogy munka után főzzek egy kicsit, aztán leüljünk a tévé elé. Nyilván fontos az is, hogy egy fiatal embernek szebb a teste, de ismerek hatvanas férfit, aki még most is nagyon erős szexuális vonzerővel bír, és rengeteg húszévest, aki szinte aszexuális. Ha szeretek valakit, akkor nem számít, mennyi idős. Arról pedig kár is szót ejteni, hogy mennyire tartós egy ilyen kapcsolat. Mondja, ki garantálja, hogy bármelyik szerelem örökké tart? Addig örülünk neki, amíg jó!

Vonzások és szálak

Bede Zsuzsanna klinikai szakpszichológus, aki a szexhelp.hu honlapon is elérhető. Saját gyakorlatában és ismerősei körében is gyakran találkozik olyan párokkal, akik között jelentősnek nevezhető a korkülönbség. A házassága is rendhagyónak számít, hiszen férje hét évvel fiatalabb, mint ő. Így a maga példájával kezdi a beszélgetést:

– Annak idején mi is „lázadónak” számítottunk, főleg a férjem szülei szemében. Az idő minket igazolt, hiszen húsz éve élünk együtt, gyönyörű gyerekeink vannak, és ma sem látszik, vagy érződik az, hogy én születtem pár évvel korábban. Az is igaz, hogy ő már elvált, nekem pedig ő az első férjem, ráadásul sokkal érettebb volt a koránál, én pedig épp ellenkezőleg. Tehát tökéletesen illettünk egymáshoz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy annak idején nem jutott eszembe, mi lesz majd, ha „lecserél” egy fiatalabbra, de ez nem lehet szempont. A „lecserélős” emberek – itt főleg férfiakról van szó – a náluk jóval fiatalabb párjuknál is találnak még fiatalabbat, ha ezt keresik a társukban.

Mi motivál egy ilyen kapcsolatot? Nyilván lehet mélylélektani okokat találni – a férfiak anyát, a nők apát keresnek a társukban –, de ez bonyolultabb kérdés annál, hogy pár mondattal letudjuk. A lényeg az, hogy az nő, aki fiatalabb férfival él, ugyanúgy társat keresett, mint aki egyidős a párjával, vagy a másik öregebb, mint ő. A szex is épp annyira jelentős, mint a „normális” kapcsolatokban. A maguknál jóval fiatalabb nőkkel élő férfiaknál már többet nyomnak a latba a fiatalsággal járó előnyösebb testi adottságok. A férfiaknál lehet ez egyfajta tudatos vagy tudattalan erődemonstráció is: „én még meg tudom szerezni, meg tudom tartani ezt a nálam évtizedekkel később született bombázót”, „olyan férfi vagyok, amilyen nő van mellettem.” A tendencia egyébként azt mutatja, hogy ez fordított felállásban is egyre gyakoribb. A női sztárok divatot csináltak abból, hogy náluk fiatalabb férfiakkal házasodnak.

A fiatal nőket az vonzza az idősebb férfiakhoz, hogy felnézhetnek a rájuk. Nemcsak anyagi, egzisztenciális dolgokról van szó, hanem a tudásról, tapasztalatról, érettségről. Egy felnőtt ember, aki ismeri a világot, aki észreveszi a lányban a nőt, az könnyen vonzóvá válik. Aki erre érzékeny, könnyen eltekint attól, hogy a férfi arca, teste nem olyan feszes, mint a vele egykorúaké. Később, mondjuk, amikor a lányból harmincas felnőtt nő lesz, a férfi pedig már ötven fölött jár, persze kiderülhet, hogy az eredeti vonzerő kevés a folyamatos együttéléshez, és elhidegülnek egymástól. De arra is ugyanekkora az esély, hogy akkorra ezer egyéb szál köti össze őket. Természetesen ezek általánosságok, minden konkrét eset más és más.

Exit mobile version