Mire jó a házassági szerzõdés?

Dudics Emese | 2005. Február 14.
A családjogi törvény szerint a házastársak között a házasság idejére vagyonközösség keletkezik. Ez azt jelenti, hogy közös tulajdonnak számít mindaz, amit ezalatt akár együttesen, akár külön-külön szereznek.




Kivéve azt a vagyont, amely valamelyik házastárs különvagyonához tartozik, például az öröklött vagy ajándékba kapott tárgyakat. Ha később esetleg válásra kerül sor, a vagyon ennek megfelelően oszlik meg. A házassági szerződésben viszont a házasulók előre rendezhetik a kérdést: a törvénytől eltérően is meghatározhatják, hogy mi kerüljön a közös, illetve a különvagyonba. Válás esetén így vita – és bizonyítási nehézségek – nélkül zajlik le a vagyonmegosztás.

A szerződéskötők korábban többnyire az újraházasodók közül kerültek ki, ma már viszont az először házasulókra is egyre jellemzőbb ez a megoldás. Nem árt, ha fontolóra veszi ezt a lehetőséget az, akinek az előző házasságából gyermekei vannak; aki családi vállalkozásban érintett; akinek jövendőbelije jelentős adósságot halmozott fel; vagy aki jóval nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint a párja.

S hogy az elszánt fél hogyan vegye rá kedvesét a szerződéskötésre? Hangsúlyozza, hogy hisz a házasság vég nélküliségében, de fel szeretne készülni a váratlan fordulatokra is. Jóval az esküvő előtt adja párja tudtára szándékát, nehogy az utolsó pillanatban robbanjon ki ekörül egy nagy vita. Úgy tűnik, a dúsgazdag Bill Gates sikeresen alkalmazta ezeket a diplomáciai fogásokat: feleségével kötött házassági szerződésében állítólag azt is sikerült kikötnie, hogy joga van évente egy hétvégét a volt szeretőjével tölteni…


Ismert és kevésbé ismertebb házaspárok közös kasszáról szerzett tapasztalatairól olvashatsz a február 16-án megjelenő Nők Lapjában!
Exit mobile version