Ahogy a “példakép” látja

V. Kulcsár Ildikó, Szalóczy Ibolya | 2005. Március 08.
– Nem az a bosszantó, hogy a nemek aránya nem tükrözõdik az akadémikusok összetételében, hanem az, hogy a nõk tudományos szerepvállalásához képest kevés a nõi akadémikus – szögezi le Ádám Veronika.







Dr. Ádám Veronika, a tizennégy női akadémikus egyike, rektorhelyettes és tanszékvezető-igazgató. Egy huszonhét éves fiú édesanyja
A Semmelweis Egyetem tudományos rektorhelyettese, az Orvosi Biokémiai Intézet tanszékvezető igazgatója, a kevés női akadémikus egyike. – Amikor 2000-ben megválasztottak, utánanéztem a múltnak. Előttem az Akadémia orvosi osztályára harminc(!) évvel ezelőtt  került be egyetlen nő: Hollán Zsuzsa. Gondolom, ezt nem kell kommentálni… Érdemes megfigyelni, hogy a legalsó egyetemi grádicson (a tanársegédek között) még nagyjából fele-fele az arány, a docenseknek már csak egyharmada nő, az egyetemi tanároknak pedig alig negyede… Elfogynak a nők, feladják, félreállnak…

– És külföldön?

– Nem mondom, hogy másutt fele-fele az arány – tán nem is lenne jó! –, de a fejlett európai országokban vagy az Egyesült Államokban sokkal jobb a helyzet! Észak-Európában adminisztratív eszközökkel biztosítják a nők jelenlétét: megszabják, hány nő legyen az egyetemi tanárok, az akadémikusok között. Én nem lelkesedem e megoldásért, de azt el tudnám képzelni, hogy azonos feltételek – azonos tudományos eredmények – esetén az Akadémia tudatosan válassza a nőt. Nem érdemteleneket szeretnék az Akadémiára juttatni, hanem komoly tudományos eredményt elért kolléganőket!

– Neked hogyan sikerült?

– Rengeteg munkával, önfegyelemmel… Túlzás lenne azt állítani, hogy a tudományos élet férfiszereplői előítéletesek, de az tagadhatatlan, hogy a többség fenntartással kezeli a nőket. Mondok példát: vitatkozom egy férfikollégával. Érvek feszülnek egymáshoz, és amikor úgy tűnik, hogy az én érvrendszerem erősebb, ő hirtelen széttárja a karját: „na jó, a hölgyeknek mindig igazuk van…” Ez bizony megalázó. Nem a hölgynek van igaza, hanem egy másik tudósnak!

 


A témáról bővebben a március 9-én megjelenő Nők Lapjában olvashatsz!

Exit mobile version